A múlt nyár végén bejárta a hazai és nemzetközi sajtót a hír, hogy az egyik vatikáni központi hivatalban (Átfogó Emberi Fejlődés Dikasztériuma) Ferenc pápa kinevezte az első női titkárt. Hasonló meglepetéssel fogadta a sajtó, hogy novemberben szintén egy női szerzetest nevezett ki a pápa Vatikánváros kormányzóságának élére. Kisebb visszhangja volt, pedig már márciusban is volt egy jelentős változás: a Pápai Biblikus Bizottság titkárává szintén egy szerzetesnőt nevezett ki Ferenc pápa. Ez utóbbi kinevezés rámutat, hogy a pápa nem csak a szociális területen, vagy a kormányzásban számít a nőkre, hanem tudományos téren is jelentős szerepük van. Sokan mindezek ellenére megkésett látszatintézkedéseknek tekintik a kinevezéseket, így felmerül a kérdés:
Amikor 1959 januárjában – alig három hónappal megválasztása után – XXIII. János pápa bejelentette, hogy egyetemes zsinatot kíván összehívni, nagy meglepetéssel fogadták ötletét az egyház számos pontján. Egyrészt azért, mert XXIII. János pápa bejelentése előtt utoljára 1869-ben hívtak össze egyetemes zsinatot. Azt a zsinatot azonban fel kellett függeszteni, 1870-ben ugyanis az Olasz Királyság csapatai elfoglalták a Pápai Államot. A zsinatot hosszú ideig nem is zárta le véglegesen az egyház, így az I. vatikáni zsinat folytatása akár logikusabbnak is tűnhetett egy új zsinat összehívásnál. A másik szempont, hogy épp e félbemaradt zsinat hirdette ki – az azóta is gyakran félreértett – pápai tévedhetetlenség dogmáját. Ez alapján joggal merülhetett fel, hogy felesleges a világ minden püspökének összehívása, hiszen hit és erkölcs dolgában a pápa amúgy is tévedhetetlen.
A kezdeti kételyek ellenére 1962. október 11-én XXIII. János pápa megnyitotta a 21. egyetemes zsinatot, ám nem érhette meg a zsinat kiteljesedését. XXIII. János 1963-as halálát követően VI. Pál pápa folytatta, majd 1965. december 8-án zárta le a 20. század legjelentősebb egyházi eseményét. A zsinaton számos hivatalos egyházi megnyilatkozás született, amelyek lényegileg újították meg az egyház működését és tanítását.
A számunkra már megszokott anyanyelvi szentmise a zsinat egyik kiemelkedő eredménye volt. De nemcsak a külsőségek, hanem az egyház belső élete is megújult. Ilyen megújításon esett át a diakonátus intézménye is, amelynek köszönhetően házas férfiakat is diakónussá szentelhettek. Ezzel a római katolikus egyházon belül – hasonlóan a protestáns felekezetekhez – elméletileg megnőtt a hívek jelentősége, lehetőségeik gyarapodtak az egyházon belüli feladatvállalásban. A II. vatikáni zsinat fordulatot jelentett az ökumenizmus terén, valamint az egyház szekuláris világgal fönnálló viszonyában is.
Az utóbbira kiemelt hatással volt a zsinat utolsóként elfogadott Dignitatis humanæ kezdetű nyilatkozata, amely bevezette a vallásszabadságot. Ernst-Wolfgang Böckenförde, a híres német alkotmánybíró és jogbölcselő már a zsinatot megelőzően felhívta a figyelmet arra, hogy a 20. század közepére az egyház világi államról szóló tanítása messzire került a hétköznapok valóságától. A zsinat forradalmi megnyilatkozását megelőzően az egyházi Tanítóhivatal szerint a római katolikusoknak olyan államban kellett volna élniük, ahol a politikai hatalom és az állam valóban római katolikus. A Dignitatis humanæ bár kijelentette, hogy a római katolikus és apostoli egyház az egyetlen igaz vallás, de ezzel együtt rögzítette, hogy ez nem ellentétes a vallásszabadsággal. Ezzel az egyház lehetővé tette, hogy a hívők és nem hívők szabadon élhessenek az államban, amely nem szükségszerűen római katolikus.
Természetesen a II. vatikáni zsinat megújítási törekvéseit számtalan bírálat fogadta. Ugyanakkor a zsinat által elindított út hozzájárult ahhoz, hogy az egyház meghallja „az idők szavait” és ne csak hallja, hanem cselekedni is tudjon. Ferenc pápa megnyilatkozásait szintén számtalan bírálat éri, miközben sokszor úttörő reformerként hivatkoznak rá. Valóban sok különbség mutatható fel Ferenc pápa és elődei gondolkodása között, ugyanakkor reformjai értelmezhetők a II. vatikáni zsinat szellemében is. Ebben a megközelítésben a nőkért – vagy éppen a teremtésvédelemért, a legszegényebbekért – tett lépései nem megkésettek, hanem egy közel 60 éves reformfolyamat újabb állomásai.
Ferenc pápa a 2013-as megválasztása óta hangsúlyozza a nők szerepének fontosságát az egyházban. Személypolitikája a bizonyíték, hogy nemcsak szavakban, hanem tettekben is fontosnak tartja a nők egyházon belüli szerepének alakítását. Az, hogy milyen változások várhatók a római katolikus egyházban, nehezen megjósolható, ugyanakkor a reformok most sokkal könnyebben alakíthatók a hívek által. Október 10-én elindította Ferenc pápa a 2023-as püspöki szinódus közgyűléséhez vezető utat. Igen, ez nem zsinat, ugyanakkor fontos szerve az egyháznak és ráadásul szintén a II. vatikáni zsinat gyümölcse. A szinóduson a püspökök gyűlnek össze, hogy tanácsot fogalmazzanak meg a pápa számára. Ferenc pápa újításának köszönhetően a szinódushoz vezető út első, úgynevezett egyházmegyei szakasza először ad lehetőséget az egész hívő közösségnek, hogy megossza gondolatait arról: milyen egyházra van szüksége.
