Az uniós politikát figyelni kicsit olyan, mint a Cluedo elnevezésű detektívjáték. Valami történik a hátsó szobában, de nem tudni, hogy mi. Kapunk néhány támpontot, aztán ki kell derítenünk. 

Az uniós politika figyelemmel kísérése is hasonló. Sejteni lehet, hogy valami történik, és hogy ez a valami hatással lehet az életünkre, de nem tudjuk pontosan, hogy mi az. Az eurokraták egy európai szövetségi állam létrehozásán mesterkednének, és az országot, ahol Ön is él egy olyan adminisztratív „tartománnyá" változtatnák, amelynek nincs hatalma saját sorsának alakítása felett?

Az EU tisztviselői ezt persze tagadják. Az elmúlt egy évben azonban az EU Cluedo játéka érdekes támpontokat adott nekünk, és a kép kezd kirajzolódni. 

1. jel: A Franciaország által kezdeményezett, jelenleg is zajló, egyéves „Konferencia Európa jövőjéről" azt térképezi fel, hogy miként lehetne az EU struktúráit átalakítani. 

2. jel: Az új német kormány kijelentette, hogy ezt a konferenciát egy európai szövetségi állam létrehozására kívánja felhasználni.

3. jel: Az Európa jövőjéről szóló konferencián az „európai polgári vitacsoportok" azt javasolják, hogy csökkentsék a nemzeti kormányok hatalmát az EU-ban.

4. jel: Az Európai Bíróság (EB) hamarosan döntést hoz egy, az európai szövetségi állam gondolatát ellenző Magyarországot és Lengyelországot érintő ügyben. A Bíróság elnöke bejelentette, hogy az ítélet döntő lesz az európai integráció jövője szempontjából (melynek védelmét ő maga is feladatának tekinti).

Az EU Cluedo játékában a játékosok most logikusan arra következtethetnek, hogy az EU tisztviselői Franciaország és Németország támogatásával és az Európai Bíróság segítségével az EU-t szövetségi állammá kívánják alakítani. Vagy talán éppen fordítva: Franciaország és Németország az uniós tisztviselők és az Európai Bíróság támogatásával egy olyan uniós szuperállam létrehozását tervezi, amelyben domináns szerepet fognak játszani. 

Ez nem igaz – fogja mondani az EU. Az emberek akarata ellenében semmi sem dönthető el.

„Az emberek akaratát" hivatott kideríteni a „Konferencia Európa jövőjéről". Az elképzelés az, hogy ha a polgárok kevesebb integrációt szeretnének, akkor az EU kevésbé lesz integrált. Ha többet akarnak, akkor többet fognak kapni. 

Honnan fogjuk tudni, hogy mit akarnak az emberek? Egy erre a célra létrehozott digitális platformon agy algoritmus fogja rendszerezni a polgároktól érkező inputokat. Abban az értelemben előre strukturált, hogy milyen témákat kínálnak megvitatásra, és talán kissé irányított. Nem fogunk az EU nyugat-balkáni bővítésével kapcsolatos témakörrel találkozni, csak olyan általános témákkal, mint az „éghajlatváltozás" vagy a „társadalmi igazságosság". Ha mégis azt szeretnénk, hogy Szerbia vagy Albánia csatlakozzon az EU-hoz, akkor az „egyéb ötletek" menüpont alatt javasolhatjuk ezt.

Ezt az algoritmust a Kantar globális közvélemény-kutató céghez szervezték ki. Nem tudom, mi van az algoritmusban. Remélem, valaki politikailag elfogulatlan az EU-nál tudja.

A Kantar választotta ki az úgynevezett „polgári vitacsoportok" résztvevőit is. Valójában a szerződés szerint „páneurópai" vitacsoportnak hívják őket. Négy ilyen csoport van, mindegyikben 200 résztvevővel, akiket úgy választottak ki, hogy pontosan reprezentálják a 27 tagállam polgárait.

A 2. Vitacsoport az „Európai demokrácia/értékek és jogok, jogállamiság, biztonság” témakörével foglalkozik. Más szóval a hatalommal.

A vitacsoportok „ajánlásokat" fogalmaznak meg, amelyeket a „páneurópai" polgárok szeretnék, ha az EU végrehajtana. A 2. Vitacsoport 39 ilyen ajánlást fogalmazott meg. Ezek úgy hangzanak, mintha a politikai pártok és az EU tisztviselői által megfogalmazott régebbi elképzeléseket és a baloldali-liberális politikai tábor által a múltban megfogalmazott és szorgalmazott követeléseket a gyúrták volna egybe.

A 10. számú ajánlás azt kéri, hogy 2020 decemberében elfogadott, de még végrehajtásra váró jogállamisági mechanizmust terjesszék ki a jogállamiság mindennemű megsértésének szankcionálására, ne csak az uniós források tisztességes felhasználását veszélyeztető jogsértésekre.

A 11. számú javaslatot tesz egy évente megrendezendő jogállamisággal foglalkozó konferenciára, amelyre a tagállamok „kötelesek" lesznek „társadalmilag sokszínű" delegációkat küldeni. 

A 16. számú olyan uniós választási jogszabály elfogadását kéri, amely transznacionális választási listákat vezetne be – vagyis a választók többé nem szavazhatnának a saját hazai pártjaikra, és a választási kampányban nem emelnék ki a nemzeti szinten fontos témákat. Ez egy régi ötlet, amire először az 1990-es években tettek javaslatot az uniós progresszívek.

A 18. számú ajánlás azt követeli, hogy az Európai Parlamentnek legyen joga népszavazást kezdeményezni, és azok eredménye legyen kötelező érvényű.

A 20. számú azt kéri, hogy az uniós intézményekben a szavazási mechanizmusok ne az egyhangúság, hanem a többségi döntéshozatal elvén alapuljanak. Ez valószínűleg azt eredményezné, hogy Franciaország, Németország és nyugat-európai szövetségeseik uralni tudnák a döntéshozatali folyamatot. 

A kérdések egy egész alcsoportja az „európai identitás megteremtésére" összpontosít, ami azért érdekes, mert azt sugallja, hogy eleve nincs is európai identitás – azt „meg kell teremteni". 

A 35. ajánlás új uniós „alkotmányt" kér, amelyről „a polgárok szavaznak" (említést sem tesz a nemzeti népszavazásról vagy a nemzeti parlamentek általi ratifikálásról), és amely az „emberi jogok és a demokratikus értékek" beépítésére összpontosít.

A 37. számú azt kéri, hogy „kötelezzék" a tagállamokat arra, hogy segítsék a polgárok közvetlen részvételét az uniós döntéshozatali folyamatokban. Ez azt jelenti, hogy a nemzeti kormányok szerepe gyengülne. 

A 39. számú ajánlás egy 12-18 havonta megrendezendő „kötelező" uniós polgári közgyűlést kér, amelynek „döntéseit" az uniós intézményeknek kellene végrehajtaniuk.

Sok minden van itt, ami a nyugat-európai baloldali és liberális pártoknak tetszeni fog, de valószínűleg kevésbé lesz népszerű a közép-kelet-európai országokban. Nincs egyetlen, a közép-kelet-európai társadalmakban népszerű „kevesebb integráció" álláspontját tükröző pont sem.

Ez csak egyik eleme a „Konferenciának Európa jövőjéről". Ott van a digitális platform is, amelynek eredményeit Kanter algoritmusa elemzi. Egy zárókonferencia keretében a tagállamok is szót kapnak majd. A legvégén pedig a Bizottság, az Európai Tanács (kormányok) és az EU parlamentje valahogy „együtt" kiválasztja majd az arra érdemes elemeket, és javaslatot tesznek arra, hogy mi legyen velük. Hogy hogyan? Azt senki sem tudja.

Várjuk ki a végét. De ebben a Cluedo játszmában, a rendelkezésünkre álló jelek alapján azt gyanítom, hogy nagy küzdelem folyik egy olyan EU megteremtéséért, amely sokkal inkább hasonlít egy szövetségi államra, mint a „nemzetek Európájára". Ennek középpontjában nem a kormányok, hanem a „páneurópai polgárok" közvetlen digitális „részvétele" áll majd. A nemzeti kormányoknak a nemzeti szuverenitás fenntartására vagy visszaszerzésére tett minden kísérletét az EU jogszabályainak és a jogállamiság megsértéseként ítélheti meg az Európai Bíróság. 

Nem igazán tudom elképzelni, hogy minden tagállam beleegyezik ebbe. A Lisszaboni Szerződés reformja elengedhetetlen. Ezt nem lehet a tagállamok akarata ellenében megtenni. De a brüsszeli politikai dinamika egyértelműen egy föderálisabb, integráltabb EU felé mutat. A közép- és kelet-európai országok ellenállásba fognak ütközni. Az az érzésem, hogy a nyugati eurokraták, Franciaország és Németország úgy döntöttek, hogy megtörik ezt az ellenállást. Az Európai Bíróság segítségével.