Amennyiben eltekintünk az indokok és érvek kusza hálójától, még mindig ott van a központi kérdés: Miből és honnan?
A kérdés megválaszolásához először tisztázni kell a „mennyit” is. Az unió országaiba 155 milliárd köbméter gázt küldött Oroszország 2021-ben, tehát legalább 100 milliárd köbméterrel kéne növelni a célhoz az Egyesült Államokból érkező, norvég, azeri, katari, és algír forrásait.
Kezdjük az USA-val, aki a világ legnagyobb földgáztermelője. Évi 967 milliárd köbméter földgázt termel, de mindössze 127 milliárd köbmétert tud folyékony halmazállapotúvá szuperhűteni a tartályhajókkal történő szállításhoz. Ezt a számot jelenleg úgy éri el, hogy mind a hét amerikai LNG-exportáló üzem teljes kapacitással működik, és körülbelül mind a 127 milliárd köbméter gáz cseppfolyósítását végzi. Tehát bármennyire is emelkednek a világpiaci árak, az USA nem tud több LNG-t termelni - egyelőre (131 milliárd köbméterre emelik épp).
Exportjuk 24%-a, 22 milliárd köbméter ment Európába 2021-ben. Viszont már idén 15 milliárd köbméterrel több cseppfolyósított földgázt fog exportálni az EU-ba (Magyarországot másfél évig ellátná ez a mennyiség). Washington szerint ez könnyen teljesíthető, hisz az árak nagyon felszöktek, így nekik biztosan meg fogja érni, ráadásul 2030-ra évi 50 milliárd köbméterre szeretnék bővíteni exportjukat.
A 100 milliárd köbméternyi igényből 15 milliárdot elvállalt Amerika. Honnan érkezne a maradék 85? Norvégia termelése közel 100%-os kapacitású, ezért „csak” 1,4 milliárd köbméter szállításával vállalt többet szeptember 30-ig, ami nem hangzik soknak, de az északi ország már amúgy is évi 113 milliárd köbméteres kitermelésével az EU és az Egyesült Királyság keresletének 25%-át adja. A következő „beugrós” Azerbajdzsán ahonnan 8 milliárd köbméter gáz érkezett 2021-ben, a Adria-gázvezetéken keresztül, amin túlnyomó részt Olaszország (7 milliárdot) kap gázt. Ezt az EU 10-re szeretné növeltetni már idén, amit az azeriek egyből 10,5-re emeltek, valamint leszögezték, hogy kapacitásaikat nagy mértékben kívánják bővíteni(duplázni), de ez még hosszú évek munkáját igényli.
A következő opció a legérdekesebb: Katar. Katar a világ legnagyobb LNG exportőrje 110 milliárd köbméterrel évente, de ebből csak 20 milliárd érkezik Európába. Szerintük lehetetlen LNG-vel helyettesíteni az orosz gázt, és rövidtávon nem is tudják növelni exportjukat, hisz termelésük legalább 90%-a hosszútávra van lekötve. Legjobb esetben hipotetikusan a termelés 8-10%-át tudják átirányítani Európába, tehát körülbelül 10 milliárd köbmétert. Ugyanakkor Katar nagy érdeklődést tanúsít a lehetőség iránt, hisz az unióba exportálni jó színt vet a mostanság sok támadás ért országnak. Algéria tette talán a leggálánsabb és leghatározottabb lépést Európa megsegítésére. Jelenlegi 22 milliárd köbméteres szállítmányát szinte azonnal a 32 milliárdos maximum kapacitásra fogja bővíteni. Tiszteletbeli említést érdemel még Irán ahol, noha a világ egyik legnagyobb földgáz tartaléka található, nagy hazai fogyasztása (253 milliárd kitermelt köbméterből 233-at el is fogyaszt) és elmaradott kitermelési technológiája miatt hatalmas beruházásokra lenne szüksége (160 milliárd dollár), hogy először is növelje termelését, másrészt azt Európába exportálhassa. Ez igazán nagy veszteség Brüsszelnek, hisz Irán szívesen szállítana gázt, de ez jelenleg egyszerűen lehetetlen, részben a számos Iránnal szemben is fennálló kereskedelmi szankció miatt is.
A lehetőségek itt nagyjából véget is érnek, azt pedig, hogy a 2030-ra kivezetendő utolsó egyharmad rész orosz gázt miből pótolná Európa már nem is pedzegetem.
Összesítve: Van 100 milliárd köbméter földgáz, amit az EU 2023-ra már nem kíván Oroszországból importálni. Brüsszelnek sikerült letárgyalnia 29 (+10) milliárd köbmétert (15 USA, 10 Algír, 2,5 Azeri, 1,4 Norvég, Katar maximum 10). Így még mindig a legoptimistább becslésekkel is hiányzik legalább 60 milliárd köbméter földgáz.
Mindezzel egyidejűleg Oroszország már el is zárta gázszállítását Lengyelország és Bulgária felé, amire kapkodva igyekeznek alternatívát találni. Az évtized vége felé közeledve talán reális törekvés lenne a függetlenedés, hisz a katari bővítési projektek, az amerikai export-dömping, az azeri TANAP és TAP fejlesztés, illetve az Iráni beruházások, na meg a megújuló energiaforrásokra való áttérés megoldást jelenthet, de mindennek a teljesülésével is fennmarad a kérdés: miért is kell mindezen átmenni?
A „miért” „azért”-ja viszont már egy másik, tényekre és számokra valószínűleg jóval kevésbé támaszkodó írás reszortja.
