Az Öböl-menti arab országok politikája egyértelmű és világos volt a szíriai válság kirobbanásának idején, és nyíltan kijelentették, hogy nem fogadnak be szíriaiakat menekültként. A szíriai menekültválság idővel eszkalálódott (és más közel-keleti országok több millió menekültet fogadtak be), de az Öböl-menti Együttműködési Tanács (ÖET) álláspontja rendíthetetlen maradt.
Azonban vétek volna kijelenteni, hogy a menekültek előtt teljes mértékben bezárták volna a kapukat, mivel sok szíriait mégis befogadtak az Öböl-menti államok által megállapított migrációs keretek között. Az Egyesült Arab Emírségekben (valamint más ÖET-országokban) már régóta bejáratott rendszer működik a bármilyen nemzetiségű és képzettségi szintű külföldiek fogadására, akiket ideiglenes külföldi munkavállalóként tartanak számon.
A szponzorációs rendszer vagy más néven „kafála” már azóta a gazdag arab monarchiák migrációs politikájának központi eleme, mióta külföldi munkavállalók érkeznek a területükre. E rendszer alappillére, hogy minden bevándorlónak rendelkeznie kell egy helyi szponzorral (egyén vagy szervezet), aki a munka- és tartózkodási engedélyek megszerzéséért felelős. A szponzorálás megköveteli, hogy a megbízó teljes gazdasági és jogi felelősséget vállaljon a munkavállalóért a szerződés időtartama alatt. Ennek értelmében a szponzor a hivatalos közvetítő a külföldi személy és az adminisztráció között. Azonban az állampolgároknak nyújtott szociális ellátások nem terjednek ki a migráns dolgozókra. Az ingyenes orvosi ellátásra, az általános iskolától az egyetemi szintig tartó ingyenes oktatásra és az olcsó lakhatásra csak a helyi lakosság jogosult.
Az egyik oka annak, hogy a Perzsa (Arab)-öböl országai – köztük Szaúd-Arábia, Kuvait, Bahrein, Katar, az Egyesült Arab Emírségek és Omán – úgy döntöttek, hogy részben bezárják az ajtót a szíriai és más arab menekültek előtt, az az, hogy magát a menekült szó fogalmát nem ismerik el a politikájukban.
Ezen államok azon kevés országok közé tartoznak, amelyek 1951-ben (vagy később) nem írták alá a menekültek jogállásáról szóló ENSZ-egyezményt, amely kulcsfontosságú dokumentum a menekültek jogainak és az aláíró országok jogi kötelezettségeinek megállapításához. Ez azt jelenti, hogy az Öböl-menti országok monarchiáinak nincs jogi kötelezettségük a menekültekkel szemben, vagyis nem tesznek különbséget a migránsok státuszai között. Ennek értelmében a korábban háború elől (most pedig az instabil viszonyok miatt) menekülő szíriaiak ezekben az államokban csupán migráns munkavállalókként vannak nyilvántartva.
Az olyan országok, mint például az Egyesült Arab Emírségek vagy Szaúd-Arábia vezetői régóta aggódnak a demográfiai egyensúlytalanság miatt. Különösen tisztában vannak országuk lakosságának etnikai összetételével, ami miatt kínosan ügyelnek arra, hogy egyetlen csoportnak se legyen jelentős többsége. Ebből kifolyólag ezen arab államok fenntartják a migrációs keretrendszerüket, hogy az országukba beáramló külföldiek felett megtarthassák teljes kontrolljukat.
E csoportok közül a legjelentősebbek a palesztin, libanoni és indiai közösségek, de az Öböl-menti arab országokban már a szíriai polgárháború kitörése előtt is voltak jelentős szír közösségek (az Egyesült Arab Emirátusokban megközelítőleg 140 000 fő, majd a konfliktus kirobbanása után még 100 000 fő vándorolt be).
Az ÖET-államokban a külföldiek aránya a világ többi részéhez képest új szintre emelkedett, ami azt jelenti, hogy a nem állampolgárok a lakosság jelentős hányadát teszik ki, és némelyik országban számuk jelentősen meghaladja az állampolgárokét. Katarban és az Egyesült Arab Emírségekben a lakosságnak csaknem 90 százaléka külföldi, Kuvaitbanez az arány eléri a 70 százalékot. Szaúd-Arábiában ez az arány 38,4, Ománban 29, Bahreinben pedig 45,2 százalék. E jelenség egyik legfőbb oka, hogy az olajipar növekedése a külföldi munkavállalóktól való erős függéshez vezetett. A migrációs keretrendszer mind a hat ÖET-országban (sok más országgal összehasonlítva) viszonylag egyszerűvé tette a különféle képzettségű migránsok számára, hogy valamelyik Öböl-menti arab államban éljenek és dolgozzanak. Ebből kifolyólag a gazdasági érdekek miatt ezen országok némelyikében a nemzeti lakosság kisebbségbe került. Az ÖET-országok az elmúlt évtizedben felismerték, hogy instabil demográfiai helyzetben vannak, és attól félnek, hogy még inkább elárasztják őket a külföldiek.
A szíriai menekültek befogadásától való vonakodás kezdetben annak a félelemnek is volt köszönhető, hogy a szíriai háború által átpolitizált bevándorlók felforgató eszméket visznek be magukkal a gazdagabb olajállamokba. Az Öböl-menti arab országok valójában a térség legstabilabb államai, de bizonyos álláspontok szerint a migránsokkal való keveredés veszélyeztetheti ezt a stabilitást. Ezen országok úgy érezték, hogy a külföldi arabok befogadása meggyengítheti szilárd biztonsági helyzetüket.
A gazdag arab államok bírálói szerint lehetőségeiket figyelembe véve a vonakodásuk hátterében álló okok gyengének tűnnek, ugyanis a régió más országai, mint például Törökország, Libanon és Jordánia, nagyszámú embertömeget fogadtak be az elmúlt évtizedben. Bírálóik szerint a jelenlegi helyzetben egyre fontosabbá válik, hogy a gazdag arab monarchiák teljes mértékben bekapcsolódjanak a szíriai menekültek megsegítésébe a Szíriához való közelségük és kulturális kapcsolataik miatt, s e patronálás ne csupán a gazdasági támogatásra korlátozódjon. Éppen emiatt sokan úgy vélik, hogy az ÖET-országok kormányai által nyújtott humanitárius segélyek nem elégségesek, azonban kimutatták, hogy a szíriai menekültek jelentős összegű pénzügyi segélyt kapnak civil szervezeteken és adományokon keresztül. 2011 óta ezek az országok évente dollár százmilliókkal támogatták őket. Egy arab nyelvű újság azt is felfedte, hogy Szaúd-Arábia felajánlotta 200 mecset építésének finanszírozását Németországban, hogy a Szíriából érkezők gyakorolhassák hitüket az európai országban. Eltekintve azonban az anyagi támogatástól, hivatalosan egyiküket sem fogadták be.
Az ÖET-országok sajátos válasza a szíriai válság okozta migrációra a korábban általuk megszabott menekültügyi kereteken (a kafála-rendszeren) belüli kontextusba helyezhető. Ez a felfogás a szíriaiak migráns munkavállalóként, de nem menekültként való befogadását irányozza elő, ami miatt hiányoznak a humanitárius segítségre szoruló egyénekre vonatkozó specifikus szabályozások. Ennek ellenére a gazdag arab monarchiák lelkiismeretüket megnyugtatva nagylelkűen támogatják a határaikon kívül élő menekülteket, ami főképpen a migráns- és menekültkolóniák, valamint nemzetközi szervezetek patronálását jelenti.
