Július végén, a transznisztriai békemegállapodás aláírásának harmincadik évfordulóján, ismét puskaporos lett a helyzet a szakadár területen. A területet irányítók a 2006-os függetlenségi népszavazásra hivatkozva kérik a Dnyeszter Menti Köztársaság csatlakozását az Orosz Föderációhoz

Transznisztria a Dnyeszter folyó bal partján, ettől keletre helyezkedik el, de ha figyelmesen szemügyre vesszük a térképet, akkor észrevehetjük, hogy vannak olyan települések, amelyek a folyó nyugati oldalán fekszenek, de közigazgatásilag a szeparatista köztársasághoz tartoznak. Egy ilyen város Tighina, oroszul Bender, amelynek erődítménye uralja a tájat.

Az orosz néplélek számára nagyon fontosak a szimbólumok, ilyen például a május 9-i Győzelem napja, I. Sándor nagyfejedelem, illetve a benderi vár is, amely az oszmánok fölött aratott orosz győzelmet hirdeti. A keresztény kultúra fölényét hivatott jelezni a több, mint félezer éves erődrendszer, emlékeztetve a hosszú török uralom alóli felszabadulásra. Ez lehet a magyarázata annak, hogy fekvése ellenére a vár melletti település a szakadár területhez tartozik, túl fontos jelkép az oroszok számára, mintsem hogy a moldávokra hagyják.

A napjainkban múzeumként funkcionáló műemlék történetét Sergiu Musteaţă moldáv történész dolgozta fel egy tanulmányában. A vár Kelet-Európa egyik legfontosabb középkori erődítménye, paradox módon eddig mégsem részesült komoly történelmi és régészeti feltárásban. Ennek magyarázata, hogy a szovjet időkben az erőd katonai bázisként funkcionált, és el volt zárva a nagyközönség elől. A közelmúltban múzeummá alakították, és beindítottak egy a rehabilitációs projektet, amely azt a célt szolgálja, hogy Moldova egyik legvonzóbb turisztikai helyszínévé váljon. Ennek a célnak az elérése érdekében elengedhetetlen a helyszín történetének megismerése, valamint a regionális és európai szerepének megismerése. A Tighina-Bender erődöt, Délkelet-Európa egyik legjelentősebb katonai építészeti emlékét, már a Moldovai SZSZK szovjet minisztereinek 1975. augusztus 8-i 256. számú határozata állami védelem alá vette. A Moldovai Köztársaság függetlenségének elnyerése (1991) után az erődöt, mint nemzeti jelentőségű helyszínt jegyezték. Jelenleg, bár a moldovai állam által védett műemlékek nyilvántartásában szerepel, a kisinyovi hatóságok nem befolyásolják a szeparatista közigazgatás döntéseit a történelmi emlékhely kezelésével, megőrzésével, helyreállításával és használatával kapcsolatban.

Építésének körülményei a régmúlt ködébe vesznek, egyes történészek úgy vélik, hogy a kőerődöt a 12. században a genovaiak építették, más történészek szerint a litvánok, míg megint mások a tatároknak tulajdonítják azokatRomán történészek szerint a tighinai erődöt valószínűleg moldovai uralkodók építették a 14. sz. végén. A falakat eredetileg földből és fából emelték, majd az Oszmán Birodalom 1538-as megszállása után az erődítményt kibővítették egy kőből épült fellegvárral. Tighina (Tiaghianiachiaciu) első okleveles említése Alexandru cel Bun uralkodó idejéből, 1408-ból származik, amikor is egy vámpont létezését említik a dnyeszteri gázló területén. Több 15. századi dokumentum is említi Tighinát, mint kereskedelmi központot, de a várról nem tesznek említést. Először Dimitrie Cantemir a Moldova leírása című művében említi fontos erődítményként Tighinát.

1538-ban I. Szulejmán oszmán szultán (1520-1566) elfoglalta Moldova nagy részét, így Tighina várát is, amelynek nevét megváltoztatták Benderre, ami törökül "vaskaput" jelent. A török utazó, Evliya Celebi írja, hogy Tighina meghódítása után a törökök egy négyzet alakú, két bejárattal rendelkező kőerődöt építettek, amelynek csak a szárazföld felől volt mély árka. 1574-ben Ioan Vodă cel Viteaz uralkodó megkísérelte felszabadítani Moldovát az oszmán fennhatóság alól, amikoris Bender helységét felégették. A törökök később visszaszerezték az erődítményt, és a kozákok gyakori támadásai hatására megerősítsék állásaikat a Dnyeszter vidékén. Egy 1595-es támadás során a moldvaiak mindent felrobbantottak aknáikkal, csak a fellegvárat hagyták meg. Ennek megfelelően minden egyes betörés és pusztítás után az erődöt és környékét felújították és új erődítési építményekkel egészítették ki. Ugyanezen okokból a Bender-erődben többszörösére növelték a helyőrség létszámát, amely 1670-ben több mint 500 gyalogos, huszár és tüzér volt.

Gyakran szerepel a Bender-erőd a 17-18. századi dokumentumokban, mivel 1699 után itt székel a török kormányzó. Miután 1709-ben az Oroszország elleni háborúban Poltavánál kudarcot vallott, XII. Károly svéd király a Bender-erőd közelében keresett menedéket. 1770-ben, az orosz-török háború (1768-1774) során a benderi erődöt az orosz hadsereg megostromolta és elfoglalta. 1785-ben Bender ismét súlyos csapást szenved, ezúttal a pestisjárvány formájában, amely a térség lakosságát sújtotta.

A 1806-1812-es orosz-török háború végén a törökök a bukaresti békeszerződéssel (1812) átengedték Bender várát az oroszoknak, akik a Prut és a Dnyeszter közötti teljes területet, a későbbi Besszarábia területét elfoglalták. Így 1812 és 1917 között a Bender-erődöt az orosz közigazgatás igazgatta, katonai helyőrséget helyezett el itt. A két világháború közötti időszakban Besszarábia, illetve a Tighina-Bender erőd Romániához tartozott. A második világháború után a Moldovai SZSZK-hoz tartozó erődöt szovjet katonai helyőrséggé alakították át, amely 1991-ig állt fenn. Összegezve az erődítmény történetét elkülöníthetjük a különböző szakaszokat: moldvai korszak (1408-1538); oszmán időszak (1538-1812); orosz időszak (1812-1917); román időszak (1918-1940); I. szovjet időszak (1940-1941); II román korszak (1941-1944); II. szovjet időszak (1944-1991); transznisztriai időszak (1991-től napjainkig). Láthatjuk, hogy minden politikai rendszer rányomta a bélyegét az építményre.

Parázsló vitára ad napjainkig okot az erődmúzeumot körülvevő park elnevezése a moldáv és a tiraszpoli hatóságok között. Az I. Sándor vlagyimiri nagyfejedelemről (Alekszandr Nyevszkij, 1221-1263) elnevezett zöldfelület, emlékmű és az 1833-as katedrális a kisinyovi történészek szerint nettó történelemhamisítás, mert, nem beszélve az orosz fejedelem körüli mítoszról, semmi köze sincs a moldáv területhez. Szerintük a katedrális és a park elnevezése az orosz propaganda eszköze. A fejedelem, akit 1547-ben szentté avatott az ortodox egyház, az orosz történelemben fontos szerepet játszott, mivel sikerrel harcolt a germán és svéd invázió ellen, miközben kiegyező politikát folytatott a mongol Arany Hordával. A mítosz a 15. században alakult ki körülötte, melyet a hatalom, a kommunista időket is beleszámítva, a mai napig ápol. Mindenesetre, a román történészek szerint, semmi köze Alekszandr Nyevszkijnek a benderi erődhöz.

Érdekesség, hogy a kolozsvári író, Szilágyi István Messze túl a láthatáron című regényében is megjelenik a fentebb bemutatott erődítmény.  II. Rákóczi Ferenc, a kuruc „zajdulás” végnapjaiban, megkéri Tompay Wajtha Mátyás szekretáriust, hogy valamilyen homályos diplomáciai okból kifolyólag utazzon el az Oszmán Birodalomba, és ott mérje fel a helyi viszonyokat. Így érkezik meg a főhős 1709 októbere végén Bender várába a törökökkel tárgyalni, célja megtudni „az Elfáradt Európában hátha akad még a magyarnak támasza”. A regény egy recenziójában olvashatjuk a következőket: „E támasz megtalálásáért, megnyeréséért fáradozik Wajtha Mátyás. Járja a fényes udvarokat, míg végül a moldvai Bender korrupt (török-balkáni) világában már azt sem tudja, mit akarhatott ott elérni a fejedelem.”