A nemzetközi aktorok konfliktusra adott reakciója alapjaiban determinálja elhelyezkedésüket az államközi kapcsolatrendszerben, így a feltörekvő hatalmak közül kiemelkedő India hozzáállása új geopolitikai folyamatra hívja fel a figyelmet.
India az emberiség civilizációi közül az egyik legrégebbi eredetre visszanyúló, valódi globális szintű szereplővé azonban csak most kezd válni. A gazdag kulturális örökséggel bíró ország külpolitikai szempontból hatást sokáig csak közvetlen környezetére tudott kifejteni, az önálló diplomáciai tevékenységet a gyarmati időszak pedig teljesen ellehetetlenítette. Az 1947-es függetlenség után India Nehru alatt az El nem kötelezett országok mozgalmának vezető aktora lett, és a későbbiekben geopolitikára gyakorolt közvetlen befolyása pedig tovább gyarapodott. Dinamikusan növekvő, 1,3 milliárd fős országként a világ második legnépesebb állama, hadserege pedig a negyedik legerősebb. India tehát egyre inkább válik az átalakuló világrend megkerülhetetlen szereplőjévé, ezzel párhuzamosan pedig a nemzetközi szereplők – többek között az Európai Unió is- igyekeznek minél jobb kapcsolatokat ápolni vele, ám az ukrán-orosz konfliktus felülírta a Nyugat eddigi diplomáciai erőfeszítéseit.
India Oroszországra mindig is hosszútávú partnerként tekintett tradicionálisan a biztonság és védelempolitika, valamint a gazdasági fejlődés terén, mely fokozatosan kiegészült olyan új területekkel is, mint például az űrszektor. Az orosz-indiai bilaterális kereskedelem mértéke 2021 április és 2022 február között 45,79 százalékkal nőtt, és ez a tendencia töretlen maradt az ukrajnai háború kitörése ellenére is. A két ország közötti kapcsolat elhidegülés helyett még szorosabbra fűződött, az egyik legszembetűnőbb módon az energiabiztonság területén, ahol a nyugati szankciók miatt exportlehetőségektől eleső Oroszország India számára alacsonyabb áron tudja kínálni nyersanyagait. A világ harmadik legnagyobb olajfogyasztási értékét mutató országának második legnagyobb olajimportőre Oroszország lett, a csak május hónapban 25 millió hordónyi nyersolajra tett megrendelés a háború előtti 0,2 százalékról 10 százalékra növelte Oroszország részesedését India importportfóliójában. Nem ez az egyetlen terület azonban, ahol India ilyen mértékben alapozza biztonságát Oroszországra. Az Air University kutatásának becslése szerint az indiai fegyverrendszerek és eszközök közel 70 százaléka orosz eredetű, mely behatárolja a világ negyedik legerősebb hadseregének mozgásterét.
A transzatlanti nyugat világával szembeni szkepticizmus az akár pragmatista módon is érdekeit érvényesítő indiai nacionalizmus számára a (neo)kolonialista emlékek mentén újra a napi szintű reálpolitika része lett. Elég csak a közeli Sri Lanka helyzetére gondolni, mely az elmúlt időszakban államcsődbe kerülve egyelőre nem számíthat az azonnali segítségnyújtásnak arra a közvetlen módjára az IMF-től, melyet Ukrajna közel 1,4 milliárd dollár értékű hitelben kapott. Ezt a különbséget meghasonulásként megélők számára ez tovább növeli azt a nyugattal szembeni szkepticizmust, melynek alapjai a gyarmati múltban gyökereznek.
Mindazonáltal India diplomáciailag semleges, de több kritikus fontosságú téren is Oroszországgal mély kooperációt folytató külpolitikája a nyugattal szembeni távolságtartásával együtt a nemzetközi kapcsolatok újfajta átrendeződését vetítheti előre. India nem hajlandó a nyugati hatalmak véleményéhez csatlakozni, „különutas” politikájával pedig a hidegháborúban betöltött szerepéhez hasonlóan most is új irányt mutathat az alapvetően kevesebb befolyással bíró államok számára is. India alapvetően a neutrális, békés megoldáskeresés híve, Narendra Modi miniszterelnök is a diplomáciai rendezés fontosságára hívta fel a figyelmet az ukrán-orosz háborúval kapcsolatban. A hasonlóan fontos geopolitikai pozíciót birtokló Törökország mediátori szerepében szintén párbeszédet segíti elő, azonban lényeges különbség, hogy a nyugati hatalmak szövetségeseként. India ugyanis semlegességét magasabb fokon őrzi, továbbra sem hajlandó elítélni az orosz agressziót, ezáltal mutatva önálló külpolitikájának erejét, mely egyelőre mindkét oldaltól igyekszik független maradni az ukrán-orosz háború kérdésében. Oroszország hálás Indiának semlegességéért, ami a nyugati hatalmak számára viszont egy zavaró állapot, ám annak megváltoztatására nem alkalmazhatnak nyomásgyakorlást, hiszen a kulcsfontosságú aktor elvesztése számukra rendkívül előnytelen geopolitikai átrendeződéshez vezethetne.
Oroszország, Kína és Irán már eddig is közelítettek egymáshoz, szorosabbra fűzve kapcsolataikat nyugatellenességükre építve, egyre inkább úgy tűnik, hogy India is hamarosan társulhat ehhez, a geopolitikai szempontból Eurázsia jelentős részét lefedő koalícióhoz. Ez a hatalmi tömb 3 milliárd fős lakosságával, majdnem a Föld népességének felét teszi ki, 31 millió négyzetkilométernyi területe mellett pedig a négy ország a világ nominális GDP-jének közel egyharmadát szolgáltatja. A lehetséges koalíció fontosságának alapjai azonban jóval messzebb nyúlnak a jelenkori diplomáciai pozícióknál. Halford John Mackinder 1904-ben benyújtott kutatásában fogalmazódott meg először a magterület koncepciója, mely szerint a világsziget (vagyis Eurázsia és Afrika egyes területei) a Föld központi kontinense, aki ezt az egybefüggő szárazföldi tömböt birtokolja, az tehet szert domináns pozícióra a nemzetközi kapcsolatokban. Ezeket az elveket éleszti újjá korunk orosz geopolitikai gondolkodásának egyik legjelentősebb alakja, Alexander Dugin, aki a neo-eurázsianizmus iskolájának teoretikusként szintén az amerikaellenesség és kontinentális hatalom jelenségére épít, mely hozzájárulhat az India, Oroszország, Kína és Irán közötti mélyebb kooperáció megvalósulásának, melynek csupán egyik alkotórésze az orosz-indiai bilaterális kapcsolat erőssége.
A hagyományosan stabil alapokra építő orosz-indiai kapcsolat mellett ugyanis a sokáig ellenséges kínai-indiai viszony fordulatán érzékelhető igazán, hogy mennyire kiemelt fontosságúvá vált a térség szereplőinek összhangjának biztosítása. Kína és India között utóbbi függetlenedése óta folyamatos volt a feszültség határkonfliktusuk miatt, mely kisebb-nagyobb fegyveres összecsapásokba torkollott. Éppen ezért alapvetően az orosz-kínai tengely egy eszkaláció esetén komoly fenyegetést jelenthetne India számára, így továbbra is érdeke egy nyílt konfliktus elkerülése. Ezt a patthelyzetet szándékozik feloldani a kínai diplomácia közeledése, mely az eddigiekkel teljesen ellentétes retorikával kívánja megalapozni az eurázsiai együttműködés biztos pontját a globális instabilitás közepette. Az olyan kurrens és pragmatikus érdekazonosságok mellett, minthogy mindkét állam a világárhoz képest 30 százalékos kedvezménnyel vásárol Oroszországtól nyers kőolajat, a közöttük fennálló kapcsolatnak intézményes keretei is vannak. Politikai szinten kiemelendő, hogy az ASEAN (Délkelet-ázsiai Nemzetek Szövetsége) Regionális Fórumának oszlopos tagja mindkét állam, ilyen módon is teret nyerve az közvetlen környezetben való érdekérvényesítésre. Kulcsfontosságú szereppel bírhat a jövőbeli eurázsiai koalíció létrehozásában a világ legnagyobb regionális szervezete, a Shanghaji Együttműködés Szervezete, melynek Irán kivételével mindhárom állam tagja, és mely gazdasági és politikai kooperáció mellett a biztonságpolitika területén is domináns keretrendszerré vált a térségben. Oroszország, India és Kína erőegyesítésének legszembetűnőbb példája azonban, hogy ők alkotják a többséget a BRICS öt olyan államot tömörítő társulásában, melyek a világ egy-egy régiójának vezető hatalmai.
Irán szintén fontos tagja lehetne egy eurázsiai koalíciónak, melynek pragmatikus okok mellett jelentős részben játszanának szerepet az ideológiai doktrínák is. Irán ugyanis az említett államok közül az egyik legjelentősebb mértékben testesíti meg az Amerikai Egyesült Államokkal való szembehelyezkedést és az általános nyugatellenességet. Az amerikai-iráni kapcsolat múltja rendkívül terhelt, a két állam közötti feszült viszony csupán egyetlen állomása volt az iráni Forradalmi Gárda vezérőrnagyának, Kászem Szolejmáninak 2020 januári amerikai dróntámadás során való meggyilkolása. Kína számára Iránnal való kapcsolata annak geopolitikai helyzete miatt az Új Selyemút szempontjából jelentős tényező, Oroszország pedig már a szír polgárháború kapcsán partnere volt Iránnak az Aszad vezette erők támogatásakor. A három hatalom katonai együttműködésére pedig egyértelmű bizonyíték a 2022 elején tartott közös tengeri hadgyakorlatuk. Ennek ellenére Indiával számos ellentéte van Iránnak, így a koalíció ezen bilaterális köteléke fejlesztésre szorul, ám amennyiben sikeresen javul a két állam kapcsolata, az a térség számára is meghatározó eredmény lenne.
Összességében, ahogyan az unipoláris világrendszer Pax Americanája a globális válságok és az ukrán háború mentén megtörni látszik, a regionális dominanciájukra építő államok igyekeznek előtérbe kerülni, mely egy multipoláris nemzetközi rendszert vetít előre. Könnyen lehet, hogy az elkövetkezendő évtizedekben mégsem az Amerikai Egyesült Államok és Kína hidegháborúra emlékeztető szembenállása válik a nemzetközi rendszer meghatározó keretévé, hanem egy eurázsiai hatalmi tömb kiemelkedése fogja átírni a jelenlegi erőviszonyokat. Ebben a folyamatban pedig döntő tényező lehet India állásfoglalása, mely fiatal államként még korántsem bontakoztatta ki a maga teljességében képességeit.
A következő cikk eredeti, olasz nyelvű változata az Eastwest European Institute „Corso di Giornalismo Geopolitico” olasz nyelvű geopolitikai újságírás című kurzusának keretében készülhetett el, melyben való részvételt az MCC Training Grant Program ösztöndíja támogatta..
