A három nagy történelmi egyház (katolikus, református és evangélikus egyházak) jelenléte könnyedén tetten érhető akár már az utcán sétálva. A középkori városok központjában álló gótikus katedrálisok gyakran turistacélpontok, de a templomok, megépítésük óta a közösségek meghatározó elemévé váltak. Aki az adott valláshoz tartozónak mondta magát, és hitét aktívan gyakorolta, az az illető a templomba járt. Ott jelent meg az egyház, ott lehetett részt venni a szertartásokon, és az ember egy templom padján, a templom csendjében ülve közelebb érezte magát Istenhez és a hitéhez. De az egyházak szolgálata régóta nem korlátozódik a templomok területére: évtizedek óta szolgálnak lelkészek és papok kórházakban és börtönökben, az ott rászorulók között. Ugyanakkor van még egy hely, ahol a hétköznapi ember talán sose gondolná, de már több, mint 20 éve létezik egyházi szolgálat: a repülőtér.
Hogyan kezdődött a reptéri kápolnák története? Az Amerikai Egyesült Államokban az 1950-es évek elején alakult Bostonban az első reptéri kápolna és kezdett el ott szolgálni a katolikus egyház egy papja. Elsősorban a reptéri dolgozók igényelték, hogy a hosszú munkaidejük miatt ne maradjanak ki a miséből, de hamar kiterjedt a reptéri lelkészség munkássága a reptéren várakozó utasokra is. A bostoni példát látva hamar több reptér is megnyitotta a maga kápolnáját, mára már a legtöbb amerikai nagy reptéren található valamiféle lelkivezetői szolgálat. Magyarországon 1998-1999 között, az utazó közönség igényre alapítottak egy ökumenikus kápolnát, amelyben együtt szolgál a három történelmi egyház.
A repülőtér egy sajátos helyszín: átmeneti pont két állomás között, ahol az ember ül, és gyakran órákat vár. A reptéri terminálnak nem célja, hogy az ember otthon érezze magát, hogy kényelmesen elhelyezkedjen és relaxáljon, vagy nyugodt körülmények között átgondolja az ügyes-bajos dolgait. A terminál egy díszes várótér, ahol gyakran több órát eltöltve várunk egy, számos emberben szorongást kiváltó utazásra.
A reptéri élmény önmagában kellemetlen tud lenni: nagy előkészülések, hosszú utazás ki a repülőtérhez, ahol a csomagot végigkutatják, a személyes dokumentumokat szigorúan ellenőrzik, és a biztonsági ellenőrzés élménye sem pozitív sokak számára. Ez önmagában már szorongást, kényelmetlen érzéseket válthat ki, ehhez azonban hozzájárul, hogy a felnőttek megdöbbentően nagy százaléka (egyes számítások szerint akár 40% is) fél, vagy legalábbis valamilyen szinten tart a repüléstől. A veszélyérzet és a kiszolgáltatottság érzése hozzáadódik a fentebb ismertetett szorongó állapothoz – így talán jobban megérthetjük, miért is lehet szükség lelki szolgálat jelenlétére a repülőtéren.
A reptéri lelkészi szolgálat két elemből áll: magából a lelkészből, valamint a kápolnából vagy imaszobából. Gyakran előfordul az is, hogy a lelkész vagy pap jelenléte nélkül, egy-egy áthaladó utas betér a kápolnába, egy rövid imádságra, Bibliát olvasni, vagy csak pusztán leülni és elcsendesedni pár percre. A kápolna a reptéren egy sajátos tér, amely funkcióját semelyik másik reptéri szolgáltatás sem tudja betölteni.
Emberként mentális és lelki valónk mellett fizikai testtel is rendelkezünk, ami miatt a fizikai cselekedeteink és helyzetünk nagy befolyást gyakorol előbbi kettő jóllétére. Szükségünk van eltérő funkciókat szolgáló elkülönített terekre: máshol alszunk, mint eszünk, vagy edzünk, és máshol végezzük a munkánkat, mint ahol szabadidőnket töltjük. A home-office egyik nagy kihívása (volt), hogy ezt az elkülönülést hogyan tudjuk megvalósítani – erre számos javaslat és cikk is született.
Az ilyen helyek és terek között is kiemelt pozíciót foglal el a szakrális tér: arra rendelt tér, ahol a látható és láthatatlan világ szinte összeér, ahol lehetősége van elcsendesedni, ahol a való világ tökéletlensége és hibái a háttérbe szorulnak, és a mindennapi élet zűrzavarjából az ember kilép egy kicsit. Bár nagyon jó otthon, a konyhaasztal mellett leülni és Bibliát olvasni, mégis más érzés, mint amikor a templomban ülve követi az ember a prédikációt; és nem ugyanaz az online mise és a személyes jelenlét. A szent tér valami megfoghatatlant tesz konkréttá, és így lehetőséget teremt arra, hogy az ember túllépve önmagán, egy értelmével felfoghatatlannal kerüljön kapcsolatba. A „szakrális, szent” szó eredeti jelentése annyit takar: „elkülönített”. Ennek a jelentőségét érezték az őskori első szentélyektől kezdve, és érzik az emberek mind a mai napig, amikor fontosnak tartják, hogy a reptéren – ezen a zajos, mozgalmas, szorongásokkal teli téren – belül kápolnát tartsanak fent.
A szakrális téren túl azonban fontos lehet egy lelki vezetőnek tekinthető ember jelenléte is. Amerikai reptéri lelkészek tanúsága szerint a feladatuk legnagyobb részét az teszi ki, hogy „pusztán” jelen legyenek: körbejárnak a terminálokon, figyelik az embereket, és igyekeznek akár egy mondattal, vagy akár hosszabb, több órás beszélgetéssel azok rendelkezésére állni, akiknek szüksége lehet rá. Egy megnyugtató szó, egy elmondott imádság kimondhatatlanul sokat számít, főleg egy olyan helyen, amikor az ember kiszolgáltatva érzi magát. Dr. Krasznai Andrea, a budapesti reptéri lelkész a vele készített interjúban mesélt lelkigondozói élményeiről, és a reptéri lelkészség kihívásairól. A lelkésznő gyakran találkozik félelemmel, szorongással küszködő emberekkel, akiknek szükségük van valakire, aki meghallgatja őket. A reptérre rohanó emberek érkeznek, akiknek gyakran több órát kell várniuk a terminálon – ilyenkor gyakran leülnek, és felmerül bennük az igény arra, hogy valami transzcendessel érintkezhessenek, amelyre a reptéri kápolna lehetőséget ad.
Egy lelkigondozó jelenléte, egy-egy jó helyen mondott mondata megnyugvást jelenthet; egy erre elkülönített, szent tér lehetőséget ad arra, hogy ott megpihenjünk, és ezekkel az érzéseinkkel foglalkozzunk, esetlegesen nyissunk valami transzcendens, magunkon túlmutató felé.
