Ez a két szó a tekintélyelvű (angol eredetiben: authoritarian) és a tekintélyes/meghatározó. Mindkét fogalmat egy adott személy vezetői stílusának leírására használják egy adott cselekvés vagy helyzet kapcsán. A tekintélyelvű miniszterelnök semmibe vette a demokratikus normákat és eljárásokat." "A lakosok többsége elégedetlen azzal, hogy a tekintélyt parancsoló (angol eredetiben: authoritative) polgármester nem hajlandó konzultációs folyamatot kezdeményezni." A jelzők mindkét esetben negatív áthallással bírnak. Mindkét esetben az újságíró azt rója fel a miniszterelnöknek, illetve a polgármesternek, ahogy a közszférában érvényesítik hatalmukat.
A Fowler's Modern English Usage című értelmező szótár jól rávilágít a két kifejezés közötti különbségre. "A különbségtétel teljes: az authoritarian (tekintélyelvű) azt jelenti, hogy - szemben az egyéni szabadság elvével - a tekintélyt részesíti előnyben; az authoritative (tekintélyen alapuló/ tekintélyes/mérvadó) pedig azt jelenti, hogy kellő és elismert tekintéllyel rendelkezik." Mindkét jelzőt használhatjuk személyre, a cselekedetére és a cselekedet eredményére. Beszélhetünk tehát egy tekintélyelvű törvény bevezetéséről vagy e törvény mérvadó értelmezéséről. Bár a különbség nyilvánvaló, az authoritative (tekintélyes/mérvadó) szót manapság vagy nem használják, vagy authoritarian (tekintélyelvű) értelemben használják. Előfordulhat, hogy egy gondatlan író például azt mondja, természetesen helytelenül, hogy egy tekintélyt parancsoló (authoritative) politikai rendszer hasonlít egy szelíd diktatúrára.
Hans-Georg Gadamer filozófus a tekintélyről és a kritikai szabadságról írt kiváló tanulmányában rámutatott, hogy a tekintélyelvű szót a 20. század elejétől kezdve került be a köztudatba. Egy tekintélyelvű politikai rendszer, mint például a náci vagy a kommunista diktatúra, a tekintélynek való szigorú engedelmességet részesítette előnyben vagy erősítette, és elnyomott mindent egyéni szabadság iránti igényt. Ezek után érthető, hogy a tekintély fogalma, amelyből a tekintélyelvű szó is származik, negatív konnotációt kapott. Ezzel szemben a tekintélyes/mérvadó szó használata nem köthető a történelem egy meghatározott időszakához; "időtlenül érvényes jelentéssel" bír. Itt a tekintély egyfajta pozitív viszonyulást fejez ki.
Egy mértékadó személy sokszor megbecsült szerepet játszik különböző társadalmi kontextusokban. A jószándékú és nyitott szülők a tanári tekintélyt a gyermekeik sikeréhez nélkülözhetetlennek ismerik el. Hasonlóképpen, az intelligens diákok is felismerik, hogy nap mint nap milyen sokat profitálnak tanáraik hozzáértéséből és lelkesedéséből, ezért szívesen alávetik magukat szakmai tekintélyüknek. Az egyetemi professzorok azért dicsérik a tekintélyes tudósokat, mert szerteágazó műveltségüknek és írói stílusuknak köszönhetően képesek életre szóló érdeklődést kialakítani egy adott tudományterület iránt.
De nézzük most a mérvadó vezetők által élvezett és elismert tekintélyére. Kulcsfontosságú és azonnal szembeötlik a mérvadó vezetők saját tekintélyüket érintő értelmezése. Hatalmuk és befolyásuk nem egy címen vagy szerepkörön, egy intézmény által rájuk ruházott formális tekintélyen alapul. Más szóval, nem kell a tekintélyüket bizonygatniuk ahhoz, hogy cselekedetük hiteles legyen, és hogy kivívják e tekintély elismerését. Valójában, aki ilyen értelemben kompetenciája bizonyítására kényszerül, az már el is vesztette tekintélyét. A valódi vezetők tekintélye azonnal felismerhető és el is ismerik a vezetői jelenlét, tudás és bölcs visszafogottság alapján.
Ahogy hallgatjuk mondanivalójukat, vagy figyeljük tetteiket, teljes figyelmünket megragadja jelenlétük. Felfedezünk egy lelki tulajdonságot - belső erőt, hitelességet vagy vitalitást; és ezt akkor is érzékeljük, ha a testük gyenge vagy törékeny. Meggyőző személyiségük a kezük mozdulataiban, a hanghordozásukban és mindenekelőtt a tekintetükben fejeződik ki. Amit a szemek sugároznak, vagy amit a kezek közvetítenek, az nem pusztán azt tükrözik, amit az illető elért, elsajátított vagy birtokol, hanem lényegében az illetőt magát. Amikor valaki egy személyes élményt mesél el vagy egy vágyát fejezi ki, akkor a hangja egy belső beállítottságot jelez, aktív és ösztönző teremtő erőt fejthet ki, ami gyakran pozitív hatást gyakorol a vele kapcsolatba kerülőkre.
E szellemi tulajdonságon túl a mértékadó/tekintéllyel bíró vezetők képességeikről, éleslátásukról és hozzáértésükről ismerszenek meg. Igényeket és elvárásokat fogalmazna meg velük szemben, mert bizonyos területeken elismerten jártasak. A zenekar tagjai szívesen követik a karmestert, aki mélyrehatóan ismeri darab általános érzelmi minőségét és az adott zeneszerző zenei stílusát. Egy kutatóintézet igazgatója élvezi csapata megbecsülését, mivel elismert tudományos tevékenységet folytat, eredményeket tud felmutatni, és mert képes jelentős pénzforrásokat szerezni a kutatási projektek továbbfejlesztésére. Sok hasonló esetben – például a rektorukkal együttműködő dékánok vagy az edzőjükkel együttműködő sportolók esetében – a tekintélyt a teljesítmény nélkülözhetetlen tényezőjeként értékelik. Az operatív vezetők a vezérigazgatókhoz fordulnak tanácsért; kérésüket a vezetőjük magasabb fokú tudásának és szakértelmének elismerése motiválja.
Ha ezt a fölényt elismerik, sőt néha még csodálják is, a tekintéllyel bíró személy óhatatlanul a tekintélyelvűség kísértésével szembesül. Aki vezető pozíciót tölt be, időnként hajlamos hangsúlyt adni formális vagy intézményi tekintélyének, és korlátozni az ellenvéleményt hangoztatókat. Azonban az ellenvélemények korlátozására való hajlam kikezdi a valódi tekintély alapját. Ezért a mérvadó vezető másik ismertető jegye az a képesség, hogy elismerje mások azon szabadságát, hogy vele szemben kritikát fogalmazzanak meg. Ahogy Gadamer megjegyezte, "a tekintély és a kritikai szabadság között valójában nincs ellentét, hanem inkább mély kapcsolat áll fenn".
A másoknak biztosított szabadság magában foglalja a vezető saját szabadságának a tudatát. Ez a szabadság mindenekelőtt abban áll, hogy határokat tud szabni saját tekintélyének, és kritikusan, bölcs visszafogottsággal kezeli tudását és képességeit. Ez az önmagával szembeni kritikai szabadság a kérdésfeltevésben és a munkatársak véleményének meghallgatásában nyilvánul meg. A vezető elismeri tudatlanságát bizonyos fontos kérdésekben, és elfogadja a mások által felajánlott pozitív hozzájárulásokat. A mérvadó vezetés talán legmeggyőzőbb jellemzője az a képesség, hogy lehetővé teszi mások számára, hogy kifejtsék meglátásaikat és kritikai észrevételeiket, valamint, hogy javító szándékú és kreatív javaslatokat tegyenek.
