2023 januárjában a nemzetközi bulvár sajtó hangos volt Shakira, kolumbiai énekesnő és Gerard Piqué világ-, és Európa-bajnok labdarúgó botrányától, miután kiderült, hogy tizenkét évnyi együttélés után elválnak útjaik. A sztárpárnak két gyermeke született, akik számára különösen nagy kihívás lehet feldolgozni a szüleik válását, akik toplistás dalokon és közösségi média posztokon keresztül becsmérlik egymást. A szülők különválása azonban minden esetben nagyon komoly traumát jelent a gyermekek számára. Ezért a szülőkön kívül az állam, és az igazságszolgáltatási rendszer feladata is, hogy biztosítsa a gyermekek jogait az eljárás során.
A gyermekek jogai – mint harmadik generációs alapjogok – a XX. század első részében jelentek meg a nemzetközi jog fejlődésének köszönhetően, az elmúlt két évtizedben pedig mindinkább előtérbe kerültek. Magyarországon a gyermekek jogait az Alaptörvény is védelemben részesíti, a XVI. cikk kimondja ugyanis, hogy minden gyermeknek joga van a megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéséhez szükséges védelemhez és gondoskodáshoz. Emellett számos ágazati törvény is tartalmaz a gyermekek jogaihoz kötődő rendelkezéseket. Magyarország 1991. október 7-én hirdette ki az ENSZ Gyermekjogi Egyezményét, amelyet 1989-ben new Yorkban fogadott el az ENSZ Közgyűlése. Ezzel Magyarország elköteleződött azon feltételek biztosítása mellett, amelyek egy biztonságos, támogató környezethez, a gyermekek egészséges fejlődéséhez, és ezáltal önmaguk kibontakoztatásához szükségesek. A Gyermekjogi Egyezmény a legjelentősebb olyan emberi jogi dokumentum, amit a világ összes állama ratifikált az Amerikai Egyesült Államok kivételével. Az egyezmény egyfajta jelkép is, mely szimbolizálja a konszenzusra való törekvést és annak megtalálását, hiszen az előkészítés során számos politikai háttérrel és vallási meggyőződéssel rendelkező állam nézőpontjait sikerült közös nevezőre hozni.
A mai értelemben vett gyermeki jogok kialakulása azonban hosszú folyamat eredménye volt. Az újkorig a gyerekeket a szüleik – elsősorban az apa – tulajdonának tekintették, ők döntöttek a gyermek életének fontos kérdéseiben. Az iskolakötelezettség bevezetésével kezdődött meg a gyermekek és felnőttek közötti differenciálódás, annak felismerése, hogy a gyermekek speciális védelmet igényelnek a kiszolgáltatott, speciális helyzetük folytán. Kezdetben megtiltották a 9 év alattiak alkalmazását a gyárakban, és a föld alatti munkavégzésüket, majd később már a gyermeküket elhanyagoló szülőket is megbüntették. Az 1924-es Genfi Nyilatkozat az első olyan dokumentum, amely a gyermekek jólétét biztosító alapvető jogokat tartalmazza. Az ENSZ Közgyűlése 1948-ban fogadta el az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatát, amely tartalmazott a gyermekek javát – különösen a védelmüket – szolgáló rendelkezéseket is. 1959-ben az ENSZ Emberi Jogi Bizottsága által készített, a Gyermek Jogairól Szóló Nyilatkozat ugyan nem bírt kötelező erővel a tagállamok vonatkozásában, azonban megerősítette a korábbi alapelveket, és kiegészítette őket azzal, hogy nem csupán jogi, hanem minden más eszközzel is biztosítani kell a gyermekek védelmét annak érdekében, hogy egészséges környezetben fejlődhessenek, szabadságot és méltó körülményeket biztosítva számukra. A nyilatkozat kimondta, hogy a jogszabályok megalkotásakor mindenkor a gyermek legfőbb érdeke tartandó szem előtt.
Tíz évnyi előkészítő munkát követően 1989. november 20-án (a Gyermek Nemzetközi Éve tizedik és a második Genfi Nyilatkozat elfogadása harmincadik évfordulójának évében) fogadta el az ENSZ Közgyűlése a Gyermekjogi egyezményt, amely 1990. szeptember 2-án lépett hatályba. A Gyermekjogi egyezmény 54 cikket tartalmaz, amelyből negyven cikk rendelkezik a gyermekek jogairól, tizennégy pedig az egyezményben foglaltak végrehajtását rendezi. Az Egyezményben megjelenő legfontosabb gyermeki jog, a gyermek legfőbb (mindenek felett álló) érdeke, amelyet minden, a gyermeket érintő döntés során valamennyi szereplőnek tekintetbe kell vennie.
Az Európai Unióban az Alapjogi Charta külön rendelkezést tartalmaz a gyermekek jogaira vonatkozóan (24. cikk). Ez a cikk három kulcsfontosságú elvet rögzít a gyermekek jogainak tekintetében: a véleményük életkoruknak és érettségüknek megfelelő, szabad kifejezéséhez való jogot [a 24. cikk (1) bekezdés]; a legfőbb (mindenek felett álló) érdekük elsődleges szempontként való figyelembevételéhez való jogot valamennyi velük kapcsolatos tevékenység során [a 24. cikk (2) bekezdés]; valamint a mindkét szülővel való rendszeres, személyes és közvetlen kapcsolattartáshoz való jogot [a 24. cikk (3) bekezdés]. Az egyik leggyakrabban alkalmazott, gyermekeket érintő jogi eszköz a Brüsszel IIa. (Brüsszel II bis rendelet), amely tartalmazza a házasság felbontásával, a különválással és a házasság érvénytelenítésével – így a gyermekek felügyeleti jogával – kapcsolatos polgári ügyekben a joghatóságra, az elismerésre és a végrehajtásra vonatkozó közösségi szabályokat.
A Brüsszel IIa rendeletnek való megfelelés érdekében került a magyar Polgári Törvénykönyvbe a következő passzus, amely 2022. július 1-jétól hatályos:
„(4) * A bíróságnak az eljárása során – elháríthatatlan akadály esetét kivéve – mindkét szülőt meg kell hallgatnia és értesítenie kell az ítélőképessége birtokában lévő gyermeket a nyilatkozattétel lehetőségéről. Ha a gyermek a meghallgatását maga kéri, vagy ha azt a bíróság kérelem hiányában is indokoltnak tartja, a bíróság a gyermeket közvetlenül vagy szakértő útján meghallgatja. Ha a gyermek a tizennegyedik életévét betöltötte, szülői felügyeletére és elhelyezésére vonatkozó döntés egyetértésével hozható, kivéve, ha a gyermek választása a fejlődését veszélyezteti.”
A Ptk. azt igyekszik biztosítani, hogy a gyermek biztosan értesüljön arról, hogy joga van ahhoz, hogy a véleményét kifejtheti az őt is érintő elhelyezési ügyben és azzal kapcsolatban, hogy melyik szülővel szeretne élni a továbbiakban. A jogalkotó és a szabályozás eredeti szándéka tehát egyértelmű; annak biztosítása, hogy a válófélben lévő szülők gyermekei kifejthessék véleményüket az őket érintő elhelyezéssel kapcsolatban. A gyakorlati megvalósítás azonban jelentős aggályokat vet fel, és visszaélésre is lehetőséget ad, hiszen a tizennégy éven aluli gyermeket a bíróság csak a szülőkön keresztül tudja értesíteni, és maga a gyermek is csak a szülőkön keresztül, mint kapcsolattartókon keresztül tudja a véleményét a bíróság tudomására adni. További aggályokat vet fel az is, hogy a bíróság feladata annak eldöntése, hogy az érintett gyermek képes-e állástfoglalni az elhelyezésével kapcsolatban, hiszen a törvény szerint csak az ítélőképessége birtokában lévő gyermek tehet ilyen nyilatkozatot.
A szabályozás célja tehát alapvetően összhangban áll a már említett New York-i Gyermekjogi Egyezménnyel, ugyanis annak 12. cikke is deklarálja, hogy „Az Egyezményben részes államok az ítélőképessége birtokában lévő gyermek számára biztosítják azt a jogot, hogy minden őt érdeklő kérdésben szabadon kinyilváníthassa véleményét, a gyermek véleményét, figyelemmel korára és érettségi fokára, kellően tekintetbe kell venni. Ebből a célból nevezetesen lehetőséget kell adni a gyermeknek arra, hogy bármely olyan bírói vagy közigazgatási eljárásban, amelyben érdekelt, közvetlenül vagy képviselője, illetőleg arra alkalmas szerv útján, a hazai jogszabályokban foglalt eljárási szabályoknak megfelelően meghallgassák.”
A gyakorlatban azonban figyelembe kell venni azt is, hogy a bíróság nem képes a gyermekkel kapcsolatot teremteni úgy, hogy abban a szülő ne játszana közvetlenül vagy közvetve szerepet. Így bár a cél az lenne, hogy a gyermek mindenféleképpen értesüljön a nyilatkozattétel lehetőségéről, a gyakorlatban azonban a szülő, – ha érdekei azt kívánják – nagyon könnyen megakadályozhatja azt, hogy a bíróság megkereséséről a gyermek értesüljön. Arról nem is beszélve, hogy a gyermeknek arra is lehetősége van, hogy véleményét akár egy e-mailben vagy levélben ossza meg a bírósággal. Ez értelemszerűen számos visszaéléshez vezethet, hiszen semmilyen garancia nincs arra, hogy a levelet vagy az emailt ténylegesen a gyermek fogalmazza meg, hogy azt nem egészíti ki vagy módosítja a szülő, vagy hogy a gyermek nem áll fenyegetés alatt a levél megírása során.
