Minden negyedik észt lakos orosz, nem is beszél mást nyelvet, az infláció januárban a második legmagasabb volt az eurózónában, a tallinni energiaárak 76 százalékkal emelkedtek, az üzemanyagárak pedig 700 forint körüliek. Ilyen körülmények között támogatja immáron a GDP több, mint 1 százalékával az észt kormány Ukrajnát. Ennek az összegnek pedig 92,5 százaléka katonai. Ez olyan, mintha Magyarország 621 milliárd forinttal fegyverezte volna fel Ukrajnát az elmúlt évben. A kilátások se jobbak, tavaly stagnált, idén pedig várhatóan mindössze fél és 1,8 százalék között bővül a gazdaság. Így várja a regnáló kormánykoalíció a március 5-i választásokat.
Ha Észtországra gondolunk talán a politika az utolsó, ami eszünkbe jut, részben okkal. A szerény, mindössze 1,3 milliós országnak egy 101 fős egykamarás országgyűlése van, ahol a mandátumokért hat számottevő párt verseng, arányos rendszerben. Ez természetesen kizárólag koalíciós kormányokat szül, amiknek szokása felbomlani (a függetlenség óta minden kormány koalíciós volt és egy koalíció se tudta kitölteni a mandátumát), illetve nem igen ad lehetőséget átfogó reformokra egy párt részéről sem. A magánszektor szerepe így emiatt is óriási, amit csak az egymásrautaltság tart egyensúlyban. Ez alatt azt értem, hogy a PPP, vagyis az állam és a magánszektor együttműködése már a 90-es évek óta meghatározó, hiszen az apró piac és erőforrások miatt (összesen 680 ezer ember dolgozik az országban) hamar kiderült, hogy csak együtt tud bármi maradandót alkotni a két szféra. Az észt Riigikoguba, vagyis a parlamentbe négy évente választanak képviselőket, a bejutási küszöb pedig 5 százalék, a választási rendszer viszont hihetetlenül bonyolult. Egyebekben hasonlatos a magyar rendszerhez, a megválasztott képviselők választják meg a miniszterelnököt és a köztársasági elnököt is.
A világ legdigitalizáltabb országában a választás is online zajlik, az utolsó 2019-es választáson az emberek 47%-a online szavazott otthonából, az idei választáson pedig 60% környékén várják az e-voksokat. Ez persze nem adatik meg mindenkinek, hisz ahol az ügyintézés 99%-a már online bonyolítódig le (kivéve a válás, de ezen is dolgoznak már), ott még nem sikerült megoldani, hogy az ország 330 ezer orosz lakosából 210 ezernek nincs észt állampolgársága. Sőt, ebből 100 ezrüknek semmilyen állampolgársága sincs, vagyis hontalan. Egyhamar nem is lesznek már állampolgárok mivel ahhoz észt nyelvvizsga kell. Összehasonlításképp: a jelenlegi kormánypárt 2019-ben 162 ezer szavazattal nyerte meg a választást, tehát óriási politikai súlyú jelenségről van szó (így már talán érthetőbb is). Ez persze nem üti meg Brüsszel jogállamiságra és demokráciára olyan érzékeny ingerküszöbét.
Most térjünk át a pártrendszerre. Észtország legerősebb pártja, az Európai Parlamentben a Renew Europe frakcióban a Momentum mellett ülő Észt Reform Párt 2007 óta zsinórban négy választást nyert meg, mindig ugyan olyan eredménnyel (27,7%-28,8%) és most is ilyen várakozásai vannak. Szinte biztos, hogy most is ők nyerik a választást, de lássuk a koalíciós partnereket. A reformpárt két másik párttal együtt alkot koalíciót, így 55 mandátumos többséget kipréselve a 101-ből. Az egyik a Szociáldemokrata Párt, a másik pedig a Isaama (Pro Patria) nevű jobbközép néppárt. Ők ketten 2022 nyara óta 9 és 11 képviselőt adtak a koalícióba. Ebben a turnusban egyébként három különböző koalíciós kormány is volt. Az első 2019-es kormány például a Reform Párt sok évnyi kormányzásától felvett arrogáns stílusa miatt végül a reformerek nélkül alakult meg. Ekkor közel két évig a balközép Centrum párt a Fideszhez hasonló EKRE és az Isaama kormányzott Jüri Ratas vezetésével. Ez a formáció jól is működött addig, amíg Trump el nem veszítette a 2020-as választást, és ahogy Biden hivatalba lépett, úgy bukott is a jobbos kormány. A véletlen egybeesések után ismét a liberálisok alakítottak kormányt az ekkor színre lépő Kaja Kallas vezetésével, aki a Centrum párttal együtt kormányzott nagykoalícióban. Ez tartott egészen 2022 nyaráig, amikor nézeteltérések miatt Kallas megszabadult a Centrum párttól és létrejött a mostani formáció.
Ez a koalíció, stabilnak tűnik és mind beálltak Kaja Kallas miniszterelnök asszony mögé. De mi újság ellenzékben? A patkó túloldalán jelenleg kettő, de valószínű, hogy a választások után 3 párttal találkozhatunk, a korábban legerősebb populista Észt Centrumpárttal, a 2015 és 2022 között gyorsan növekvő, a függetlenobjektív média szerint szélsőjobboldali, Észt Konzervatív Néppárttal (EKRE) és a társadalmi és gazdasági liberalizmusban hívő, Észtország 200 párttal. A centrumpárt és konzervatív párt jelenleg 20-20 százalék körül mozog, az E200 pedig valamennyivel 10% fölött áll (őket 2019-ben is 10%-ra mérték majd be se jutottak a parlamentbe). Ha ezt összeadjuk, bizakodásra okot adó 52%-os többséget kapunk, szemben a mostani kormány 43%-os összeadott állásával. Ehhez persze az kell, hogy valóban ilyen eredmények szülessenek, és valóban összeálljon a három ellenzéki párt. Az viszont biztosra vehető, hogy
1; a kormánykoalíció vesztett támogatásából, különösen a két kisebb párt az SDE és Isaama, de a reformerek se tudták a háború okozta népszerűségi hullámot fenntartani, ugyanis tavaly március óta csökken támogatottságuk. Ez az is jelenti, hogy Kaja Kallas a jelenlegi formában nem fog tudni kormányt alakítani, így két opciója maradt: vagy megpróbálja átcsalogatni a koalícióba az E200-at és négypárti kormányzással próbálkozik meg, vagy esetleg a régi rivális centrumpárttal alkot kétpárt nagykoalíciót a „kicsiket” kirúgva. Egyik megoldás sem túl sanszos, az első opció az E200 liberálisai és Szociáldemokratái közötti összeférhetetlenség miatt, (meglehet, hogy vagy az Isaama, vagy az SDE kilépne és akkor ugyan úgy nem lenne többség), a második pedig a politikai érdekellentétek miatt (na meg az utolsó koalíció csúnya szakítása miatt) amit még a „széljobbos” Konzervatív Néppártiaktól való aggály sem tudna legyőzni, illetve az se biztos, hogy többsége lenne a két klasszikus vezető pártnak.
2; az EKRE szisztematikusan demonizálva van és a legfantáziadúsabban megbélyegezve a média által. Azon média által, ami 2022-ben a World Press Freedom index szerint a negyedik(!) legszabadabb sajtó volt a 180-ból a világon. Ez persze pontosan azt jelenti, amire gondolunk: két apró weboldalt leszámítva (amiből az egyik az EKRE híroldalként is működő pártoldala), az összes közszolgálati és kereskedelmi rádió, televíziós csatorna, újság, honlap, balliberális nézeteket vall. Nagyjából ugyan úgy, mint a 2000-es évek Magyarországán. Ennek fényében a Reform Párt, a szocialisták és az E200 már kijelentette, hogy nem állnak koalícióba az EKRE-vel. Ha pedig az Isaaman múlna a jobboldali koalíció, óriási nyomás helyeződne rá, hogy ne álljanak ők se az EKRE mellé. Az EKRE egyetlen biztos koalíciós partnere a Centrum Párt, de egyelőre nagyon valószínűtlen, hogy kettejüknek többsége legyen, ezt persze segítené, ha az igencsak vérszegény szocialisták nem jutnának be.
Jelenleg tehát egy Reformer – E200 szövetség és az EKRE – Centrum egyezség gyanítható, ahol az is valószínű, hogy egyiknek se lesz többsége így az Isaaman, illetve az esetlegesen bent maradó szocialistákon fog múlni minden. Összegzés: Nem tudunk jószerivel semmit március 5-ig. A kiszámíthatóság a szokásosnál is nagyobb, kétszer annyia magát bizonytalannak valló szavazó, mint általában, illetve a Centrum párt eredménye is megjósolhatatlan, hiszen hagyományosan ők gyűjtik be az orosz voksokat, de a háború óta nem kommunikálnak feléjük.
De mi motiválja az észt szavazókat? Nos az észt társadalom vélekedéséről a Századvég Európa Projekt felmérése nyújthat mélyebb betekintést. Észtország például a lettek után a legnagyobb támogatója az uniós fegyverszállításoknak Ukrajna számára, ezzel a megkérdezettek 73%-a ért egyet, miközben a magyarok utasítják elleginkább a fegyvervásárlást 80%-kal. Általánosságban ebben nagy konszenzus van Észtországban, igazából a pártok ígéreteikben csak licitháborút folytatnak, hogy ki adna több pénzt Ukrajnának, sőt az E200-nak még a plakátjain is ukrán zászló van. A társadalom hozzáállását bizonyítja az a logikai bukfenc is, miszerint az észtek 54%-a egyetértett, hogy az olaj- és gázimport tiltása káros, de ennek ellenére 59%-uk betiltaná az összes orosz energiaimportot. Mindemellett októberben az észtek ötöde nem tudta eléggé felfűteni otthonát és négyötödük szerint az Európai Bizottság elhibázott energiapolitikája felelős az energiaválságért. Külön anomália az ukrán menekültek helyzete, ami azért különleges, hogy noha ugyan úgy nem szláv nyelvű ország, mint Magyarország, ide mégis nagyon sokan, sőt lakosságarányosan a legtöbben érkeztek tartósan. Miért maradt itt mégis a kormány állítása szerint 66 ezer menekült? Nos ennek az a kellemetlen oka van, hogy mivel a lakosság negyede orosz, sőt Tallinn 40%-a orosz, így oroszul jól elboldogulnak, beilleszkednek, munkát vállalnak, ráadásul mivel az észtek hozzászoktak az orosz hangzású beszédhez az utcán, így nagyon fel sem tűnik nekik, hogy ki az ukrán menekült és ki a helyi orosz.
Így igazából ő lehet a nagy győztese az elmúlt ciklusnak, amiben a háború előtti időszakra drasztikussá csökkent a támogatottsága, persze ha csak az EKRE meglepetést nem okoz. Mindenesetre izgalmas lesz balti rokonaink politikai jövője.
