A szabadkai székhelyű, magyar nyelven sugárzó vajdasági televízió, a Pannon RTV stábját kísértem el martonosi forgatásukra. A Magyarkanizsához közeli, mintegy 1700 fős zsákfalu külterületeinek jelentős része a Tisza holtágakkal fodrozott partján fekszik. A folyó egy része – pontosabban a Martonoshoz legközelebb fekvő Gyálai Holt-Tisza holtág – egyben a Szerbia és Magyarország közötti természetes országhatár.
A migránsok itt csónakokkal próbálkoznak átkelni Szerbiából a schengeni határon át az első EU-s államba, Magyarországra. A vízi határ mellett a műszaki határzárral (közismert nevén: kerítés) védett szárazföldi szakaszokon is tesznek kísérletet az átjutásra, főképp a létrás módszerrel. Vagyis hosszú, könnyű, kihajtható alumíniumlétrákkal próbálnak átmászni a 4 méteres kerítésen; ráadásul ezen műveletet kétszer kell végrehajtani, lévén szervízútvonal választja el egymástól a kettős kerítésrendszert.
A helyi irreguláris migrációs tapasztalatokról Horváth Gergely, a martonosi helyi közösség tanácsának elnöke számolt be (a helyi közösség az önkormányzatnál kisebb, valamint kevesebb hatáskörű közigazgatási egység Szerbiában). A falu északkeleti határában, a Tiszát követő töltésen haladtunk, amikor is megpillantottunk a túlparton a sátrakat.
A túlpart - a tagolt Tiszának köszönhetően – szintén Szerbia része. Ezt követően felmentünk a Gyálai Holt-Tisza holtágig, közvetlenül a magyar országhatár közelébe, ahol is egy elhagyatott, kisebb szerb határőr laktanya – az ott felhalmozott hulladék és a falakra írt graffitik alapján – közkedvelt migráns pihenőközpont lehetett még a közelmúltban is. Illetve akár ismét azzá válhat, ottjártunkkor azonban nem volt ott senki. Alig néhány méterre, a töltésen felkapaszkodva már az országhatárhoz értünk. Ugyan itt a 4 métert nem éri el a kerítés, viszont a hattyúnyakas többletvédelmet kialakították.
Egy veterán migráció-tudósító tapasztalatai
Főképp az érdekelt, hogy tapasztalataik szerint mennyi a családok és az egyedül utazó kiskorúak aránya, amikor is célirányosan beszélgetni kezdtem útitársaimmal. A Pannon RTV-s stábból Loboda Árpád riporter elmondta, hogy a migrációról a tudósításokat 2015-ben kezdte, amikor a nyugat-balkáni útvonalról tömegesen érkeztek Európába a bevándorlók. Akkor még nem volt határzár Magyarország felé, így a migránsok könnyedén jutottak el az EU-ba. Rövid időn belül, mintegy két-három hónap múlva, amikor Magyarország megépítette a határzárat, a forgalom áttolódott Horvátország felé, ott először a Šid környéki Berkasovónál mentek át a migránsok, majd a šidi vasútállomáson különvonatokkal szállították őket Szlovéniába. Ez 2015-ben volt, illetve 2016 elején. Ekkor sok család érkezett főként Szíriából, relatíve jól szituáltak, jó beszéltek angolul és nagy bőröndöket húztak magukkal. Akkoriban a migránsok mintegy 75 százaléka családos volt, gyerekekkel, esetenként még időseket is vittek magukkal. A többiek is azt mondták, hogy családjuk van, de otthon maradtak és később, miután munkát kapnak Európában, csatlakoznak hozzájuk. Az irakiak a szírekkel ellentétben inkább csoportosan utaztak, és zömében férfiak voltak, akik időnként agresszívan viselkedtek. Loboda ott látott kíséret nélküli 12-15 éves fiatalokat is, akik nekivágtak az EU felé vezető útnak. Ők azt mondták, korábban már egy éve török menekülttáborokban éltek, de az akkori (2015-16-ról beszélünk) tömeggel megindultak.
Lobodáék 2016-2018 között is folyamatosan tudósítottak a Balkán különböző részeiből. Ekkor már egyre kevesebben jöttek családostól, legfeljebb a migránsok 50 százaléka, a többiek egyedülállók voltak. Itt már számos országból érkeztek: Algéria, Tunézia, Pakisztán, Szíria, Irak, Irán, India, Banglades, Eritrea, Szomália – vagyis meglehetősen vegyes volt az állampolgárságuk. Egyedülálló gyerekek nem voltak nagy számban, a szerb gyámügy védelmezte őket, de többször volt olyan eset, hogy nagybácsi, rokon kísérte őket, legalábbis ezt mondták.
2018 nyarán készítettek két anyagot a gyerekekről és a nőkről, egyiket Szabadkán a befogadó-állomáson, a másikat Nagykikindán. Ezek mind családok voltak, Szabadkán a jazzidi nők beszéltek az iraki üldöztetésről, 16-22 évesek voltak, nem arabok és nem muzulmánok. A szabadkai táborban volt egy nagyon szomorú eset, súlyosan autista gyerek volt az egyik barakkban, az apja lekötözte. A gyermek dührohamot kapott, üvöltött, rázta az ágyat.
2019-ben Boszniában több táborban forgattak: Velika Kladušan, Bihaćon és a környékbéli többi, migránsok által intenzíven látogatott helyszínen. A hivatalosan kijelölt befogadó állomásokon sok család volt gyerekekkel, siralmas körülmények között. A vadtáborok lakói 90 százalékban férfiak voltak, gyerek egyáltalán nem tartózkodott köztük. Ezek brutális helyek voltak, és az ott lakó emberek is hasonlóan érzéketlenekké váltak.
Jelenleg azok a migránsok, akik motelekben, egyéb fizetős szálláshelyeken élnek, vagyis akiknek az anyagiak viszonylag megoldottak, van elegendő pénzük, továbbra is családostól utaznak. Napjainkban a hivatalos befogadóállomásokon csak elvétve fordul elő néhány nő, az erdőkben, vadtáborokban meg szinte kizárt, hogy egy-kettőnél több akadna.
A makkhetesi lövöldözés helyszíne
Szabadka északi határát, a magyar országhatárhoz közeli makkhetesi erdő városrészt is bejártuk, ahol korábban többször került sor fegyveres összetűzésre embercsempészek között, még halálos leszámolás is előfordult. Ottjártunkkor azonban migránsokat nem láttunk (pontosabban: egyetlen egy kivételével). A városi köztisztasági vállalat az illegálisan táborozók által hátrahagyott hulladék jelentős részét is eltakarította. Korábbi pihenőhelyeiken a helyi tinédzserek által kigraffitizett közterülethez némi saját falfirkát adtak hozzá. Kisérőm, a Pannon RTV sofőrje elmondta, hogy a helyi lakosok közül néhányan keresetkiegészítésként bevásárolnak a migránsoknak, és egyéb kisebb-nagyobb segítséget nyújtanak. Egyetlen migránst láttunk, aki a felmatricázott televíziós autót miután észrevette, visszahúzódott az erdőbe. Nem sokkal később egy helybéli, idősebb férfi ért kocsinkhoz, akiről a helyi televízió sofőrje elmondta, hogy már látásból ismerik, ő is a migránsokat segíti.
A bevándorlókat ‒ miután a helyi rendőrség begyűjti őket ‒, Szerbia különböző befogadóállomásaira szállítják el, majd jellemzően néhány napot követően az erre az ügyfélkörre specializálódott taxisok által ide visszaszállítva ismét ezen a határszakaszon táboroznak le, hogy megpróbáljanak Magyarországon át bejutni az Európai Unióba. Vagyis továbbra is folytatódik a migránsok körforgásra; hiába szállítják őket akár Szerbia másik szélére, akár az ország déli határára, többségük rövid időn belül ismét itt próbál bejutni az EU-ba.
