A gyermekek számtalan módon kerülhetnek kapcsolatba az igazságszolgáltatási rendszerrel akár közvetett vagy közvetlen módon: gondoljunk csak a válások (bontóperek) számának tendenciózus növekedésére és a gyermekelhelyezési perekre – a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint évente kb. 17. 000 - 18. 000 házasság ér véget válással–, vagy azokra a sajtóban megjelenő hírekre, amelyek a gyermekbántalmazásokkal vagy az iskolai lövöldözésekkel kapcsolatosak. Az egységes nyomozó hatósági és ügyészségi bűnügyi statisztika (ENYÜBS) adataialapján megállapítható, hogy évente több ezer gyermek- és fiatalkorú kerül kapcsolatba az igazságszolgáltatási rendszerrel.
Lawrence M. Friedman, amerikai jogászprofesszor a jog-kultúrakutatás két legfontosabb irányának a jogismeret és a jogi attitűdök megismerését tekinti. Róbert Péter és Fekete Balázs a Ki ellen nyerne meg Ön egy pert? Attitűdök jogról, bizalomról rétegződési nézőpontból című tanulmányban arra keresték a választ, hogy hogyan látják ma Magyarországon az emberek a perlési esélyeiket és hogyan viszonyulnak az igazságszolgáltatási rendszerhez. Arra a következtetésre jutottak, hogy a magyar társadalom körében megállapítható az ún. „perlési pesszimizmus”, az intézményi bizalom alacsony szintje és alapvetően az, hogy az állampolgárok általában borúsan ítélik meg az állami bíróságok előtt zajló jogvitáik végkimenetelét. Véleményük szerint ez abból fakad, hogy a társadalmat egy általános bizalmatlanság jellemzi az állammal és az állami szervekkel kapcsolatban, ez pedig történelmi okokra vezethető vissza. A lakosság állammal és a jogrendszerrel szembeni bizalmatlanságát számos egyéb kutatás és statisztika is alátámasztja.
Az intézményekbe – és ezáltal az eljáró szakemberekbe – vetett közbizalom azonban különösen fontos alkotmányos érték. A magyar Alkotmánybíróság gyakorlatában is több esetben megjelenik ennek említése a tisztességes bírósági eljárások összefüggésében. Ezen érték pedig fontos lenne abban az esetben, ha az eljárásban van gyermek résztvevő is, annak érdekében, hogy az érintett gyermek ne tehernek érezze az eljárásban való részvételt. Különösen fontos ez abból a szempontból, ha figyelembe vesszük az eljárások időtartamát: könnyen előfordulhat, hogy egy gyermek akár éveken keresztül kénytelen a bírósági eljárásban részt venni. „A gyermek élete olyan, mint egy papírlap, melyen minden arra járó nyomot hagy” – tartja a kínai közmondás. Rengeteg pszichológiai kutatás és tanulmány vizsgálja, hogy miként hatnak egy ember személyiségfejlődésére a gyermekkorban őt ért tapasztalatok, és ma már nem kérdéses, hogy mekkora jelentősége van ezeknek az élményeknek. Ezek a megállapítások nemcsak a gyermekekkel foglalkozó tudományterületek képviselői és a szakemberek számára váltak evidenciává, hanem a 21. században már a hétköznapi emberek, és remélhetőleg a szülők, nagyszülők gondolkodását és attitűdjét is egyre inkább meghatározza a gyermekkornak, mint speciális, védelemre és támogatásra szoruló életszakasznak tulajdonított különleges szerep.
A gyermekkor megkülönböztetett jelentősége a jogi szabályozásban is tetten érhető, mind állami, mind pedig nemzetközi szinten. Az 1900-as évek második felétől kezdve számos olyan nemzetközi dokumentum született, amelyek célja a gyermeki jogok megfelelő érvényesítése volt. A gyermeki jogok alfája és ómegája a sokszor emlegetett és hivatkozott 1989-es New York-i Gyermekjogi Egyezmény (UN Convention on the Rights of the Child – UN CRC). Az Egyezmény legfőbb célja, hogy a részes államok aktív kötelezettségvállalások útján hozzájáruljanak a gyermekek jólétéhez, és egységbe foglalja a különböző jogszabályokban fellelhető gyermekjogokat. Preambuluma deklarálja a gyermekek különleges védelmét és gondozását, amit azok fizikai, és intellektuális érettségének hiánya indokol. Az Egyezmény az egyik legszélesebb körben ratifikált nemzetközi jogszabály, a részes államoknak pedig minden megfelelő lépést meg kell tenniük annak érdekében, hogy garantálják az egyezmény által deklarált gyermeki jogok érvényesülését és védelmét mind a jogalkotás, mind pedig a végrehajtás során.
A gyermekbarát/gyermekközpontú igazságszolgáltatás fogalmát azonban mégsem a New York-i Gyermekjogi Egyezmény alkotta meg. A koncepció által meghatározott célkitűzések és elvek valójában már az 1985-ös Pekingi Szabályokban, az 1990-es Havannai Szabályokban, a Rijádi Iránymutatásokban és Tokiói szabályokban is tetten érhetőek, jóllehet még ezek a nemzetközi dokumentumok sem nevesítették konkrétan ezt a fogalmat.
A gyermekkézpontú/gyermekbarát igazságszolgáltatás fogalmát Az Európa Tanács Miniszteri Bizottsága alkotta meg, amikor 2010-ban az Európa Tanács elfogadta a gyermekbarát igazságszolgáltatásról szól iránymutatást és annak magyarázatát. Az iránymutatás a meglévő nemzetközi és európai normákon, különösen a Gyermekjogi Egyezményen és az emberi jogokról szóló európai egyezményen alapul és azt kívánja biztosítani, hogy a gyermekek ténylegesen igénybe vehessék az igazságszolgáltatást, és annak keretei között megfelelő bánásmódban részesüljenek. Az iránymutatás minden olyan helyzetre érvényes, amelyben a gyermekek bármely okból és bármilyen minőségben kapcsolatba kerülhetnek a büntetőjog, a polgári jog vagy a közigazgatási jog területén az igazságszolgáltatási rendszerrel. Az iránymutatás szerint a gyermekbarát igazságszolgáltatás „olyan igazságszolgáltatási rendszer, amely az elérhető legmagasabb szinten biztosítja a gyermekek jogainak tiszteletben tartását és hatékony érvényesítését, figyelembe véve az alábbiakban felsorolt elveket, megfelelően tekintetbe véve a gyermek érettségét, értelmi szintjét és az ügy körülményeit. Olyan igazságszolgáltatás, amely hozzáférhető, az életkornak megfelelő, gyors, gondos, a gyermekek jogaihoz és szükségleteihez igazodó és azokra koncentrál, tiszteletben tartja a gyermekek jogait, beleértve a tisztességes eljáráshoz való jogot, az eljárásban való részvétel és az eljárás megértésének jogát, a magánélet, a családi élet, az integritás és a méltóság tiszteletben tartásához fűződő jogot.”
Az iránymutatás a bírósági eljárásokban, valamint ezek alternatíváiban részt vevő gyermek helyének és szerepének, véleményének, jogainak és szükségleteinek a kérdéseivel foglalkozik. Az iránymutatás annak biztosítását célozza, hogy bármely ilyen eljárás során a gyermekek minden jogát – köztük a tájékoztatáshoz, a képviselethez, a részvételhez és a védelemhez való jogot – teljes mértékben tiszteletben tartsák, a gyermek érettségi és értelmi szintjének, valamint az ügy körülményeinek megfelelő figyelembevételével. A gyermekek jogainak tiszteletben tartása nem veszélyeztetheti a többi érintett fél jogait. Az iránymutatás legfőbb alapelvei a részvétel, a gyermek legfőbb érdekének elve, a méltóság, védelem a diszkriminációval szemben és a jogállamiság elve.
Az iránymutatás értelmében a gyermekközpontú igazságszolgáltatás egyik legfőbb eleme a tájékoztatás és a tanácsadás. Ez azt jelenti, hogy a gyermekeket és azok szüleit haladéktalanul és megfelelő módon tájékoztatni kell egyebek között a jogaikról, valamint a jogaikat ért esetleges sérelmek orvoslására igénybe vehető eszközökről, valamint az igazságszolgáltatás rendszeréről és az érintett eljárásokról az igazságszolgáltatás rendszerével vagy más illetékes hatóságokkal (pl. rendőrség) való első érintkezésükkor és végig az eljárás folyamán. Fontos eleme a gyermekközpontú igazságszolgáltatásnak az, hogy a bírósági vagy bíróságon kívüli eljárásban vagy más beavatkozásban az érintett gyermek magánéletét és személyes adatait a nemzeti joggal összhangban védeni kell. Ez rendszerint azt foglalja magában, hogy – különösen a médiában – semmilyen olyan információt vagy személyes adatot nem szabad közzétenni vagy nyilvánosságra hozni, amelyből közvetlenül vagy közvetve megállapítható a gyermek személyazonossága, ideértve a képi ábrázolást, a gyermekről vagy a családjáról szóló részletes leírásokat, neveket és lakcímeket, hang- és videofelvételeket stb. Külön említést érdemel még az iránymutatásban megfogalmazott követelmény, miszerint a különböző korcsoportokba tartozó gyermekek jogaira és szükségleteire, valamint a gyermekekhez igazított eljárásokra vonatkozóan minden, gyermekekkel foglalkozó szakember számára biztosítani kell a szükséges interdiszciplináris képzést. A gyermekekkel közvetlen kapcsolatban álló szakembereket a gyermekek korának és fejlettségi szintjének megfelelő kommunikációra, valamint a különösen sérülékeny gyermekekkel való kommunikációra is ki kell képezni.
A gyermekbarát igazságszolgáltatás/gyermekközpontú igazságszolgáltatás koncepciójának megnevezése kérdéseketvetett fel szakmai körökben. A gyermekbarát kifejezést ugyanis számos kritikával illették, tekintettel arra, hogy a koncepció célja nem az, hogy az eljárás során a bíró és a jogalkalmazó hatóságok a gyermek barátaivá váljanak. A kritikát megfogalmazók szerint a gyermekbarát kifejezés egyfajta elfogultságot és részrehajlást is sugall, míg a gyermekközpontú igazságszolgáltatás megnevezés egy sokkal objektívebb értelmezést hordoz magában.
Látható tehát, hogy mennyire fontos, hogy a gyermekek számára biztosítva legyen a biztonságos és bizalmas környezet a bírósági eljárásokban. Különböző nemzetközi dokumentumok kijelölik azokat a kereteket és az irányokat, amiket az államoknak követniük kell. Ahhoz azonban, hogy a koncepció ne csak papíron és elvi szinten, hanem a gyakorlatban is sikeresen megvalósulhasson, véleményem szerint minden államnak további önálló, gyakorlati lépéseket kell még tennie. Az Európai Unió Alapjogi Ügynöksége (FRA) által készített összefoglaló dokumentumból kiderül, hogy maguk a gyermekek számára is nagyon fontos, hogy megfelelően részt vehessenek az őket érintő ügyekben. A megkérdezett gyermekek hangsúlyozták, hogy az érdemi részvételükhöz az egész eljárás során tájékoztatásra és támogatásra, valamint jól érvényesített eljárási biztosítékokra van szükségük. A dokumentumból egy idézetet emelnék ki zárógondolatként, amely egy családon belüli erőszak ügyében érintett 16 éves lengyel fiútól származik: „Ezek az emberek, akik a meghallgatásokat végzik. Szerintem ők a legfontosabbak – nyugodtnak és barátságosnak kéne lenniük. Ez lenne a fő dolog.”
