Legyőzi-e Platónt a mesterséges intelligencia, avagy technológia és közoktatás kapcsolata

A technológia és közoktatás érintkezése több ezer éves kihívás. A sumér agyagtáblák, a középkori kréta és fatábla, az iskolarádió majd iskolatelevízió és végül korunk digitalizációja mindig „forradalmi” változásoknak tűntek, melyek alapjaiban kérdőjelezték meg -az akkori hagyományos – tanítás és tanulás létjogosultságát.

Szociológiai közhely, hogy a nagy köszszolgáltatási rendszerek (oktatás, egészségügy) vegyes profilúak, nagyon sokféle elvárást kell párhuzamosan kiszolgálniuk. Vannak, akik a gazdaság számára képeznek munkaerőt (lásd az autószerelő robotok képét), mások a jövőt találják ki és erre készítenék fel a fiatalokat (lásd a robottal játszó gyermekeket). Nyilvánvalóan erősen van jelen az iskolarendszer gyermekmegőrző és szociális funkciója (lásd a menzát), míg megint mások mentális terápiaközpontként (lásd az analízis rajzát) tekintenek az oktatásügyre és a számtalan családból hozott sérülés állami kezelését várják el.

Az oktatásról gondolkodó konzervatív elme három lényeges ponton tér el a fenti divatos nézetektől:

bár elfogadja a tömegoktatás kevert jellegét, sohasem adja fel a sokoldalúan művelt ember eszményképét (lásd Leonardo híres rajzát),
elutasítja, hogy teljes oktatási rendszereket egyetlen szempontnak, funkciónak, elgondolásnak vessenek alá,
mélységesen szkeptikus a központi tervező elmék által kitalált jövőképekkel kapcsolatban, és elsősorban a családokra bízza a tanulási utak és pályaválasztás tervezését.

A fentiekből következően a közoktatás küldetése továbbra is vegyes marad, a tisztán gazdaságközpontú és technológia-vezérelt pedagógiai megközelítések sorsa ugyanaz lesz, mint az írásvetítő és az iskolatévé sorsa.

Taneszközök használata a hatékony tanulás-tanítás támogatásában

A taneszközök az érzékszervi csatornákra gyakorolt hatásuk jelentek meg a tanulás őskorában, és azóta is nélkülözhetetlenek. A több csatornán – gyakran egyidőben – ható tanítás eredményesebb a pedagógiai monokultúránál.

Romiszowszky (1974); Báthory (2000), míg Nagy (1997) szerint a taneszközök megfelelő kiválasztását az alábbi szempontok együttes figyelembevételével valósíthatnak meg hatékony tanítást-tanulást:

(1) „A taneszközökben rejlő lehetőségek”, hiszen a taneszközöknek sajátos lehetőségei vannak a didaktikai feladatok megoldása során. Például, amikor egy természetfilm leköti a tanulók figyelmét.

(2) „A didaktikai feladat és a tartalom” – a két tényező együtt befolyásolja a taneszköz megfelelő kiválasztását, hiszen megszabja, hogy milyen tartalomhoz, tanítási-tanulási feladathoz milyen taneszköz a legmegfelelőbb.

(3) „A szervezeti formák és a módszerek” – a szervezeti formák (pl. csoportmunka, egyéni munka) vagy a kiválasztott módszer (pl. előadás, tanulókísérlet stb.) egymással kölcsönhatásban határozzák meg a legmegfelelőbb taneszköz kiválasztását.

(4) „A tanulók különböző csoportjainak jellemzői” – a tanulók fejlődéslélektani sajátosságai, a tanuláshoz szükséges előzetes ismeretek, készségek feltérképezése kiemelt fontossággal bír egy pedagógus számára a tananyag feldolgozásának megtervezéséhez, a választott módszerekhez és a megfelelő eszközök kiválasztásához.

(5) „A pedagógus eszköz kulturáltsága” – a pedagógusnak ismernie kell a tantárgyához felhasználható taneszközöket, tudni kell kezelnie az oktatástechnikai eszközöket, felkészültnek kell lennie a taneszközök tudatos tanórai használatára
A leglényegesebb tehát, hogy nincsenek „jobb” és „fejlettebb” taneszközök, mindig a pedagógiai cél és a kontextus határozza meg, hogy melyik taneszköz használata a célravezetőbb.

A mesterséges intelligencia behatolása a tanterembe és az egyéni tanulásba

A mesterséges intelligencia fejlesztése jelenleg két irányban zajlik: (a) látással, hallással, beszéddel és tartalomkészítéssel felruházott un. általános vagy teremtő intelligencia fejlesztése (b) a meglévő digitális alkalmazások „felturbózása” mesterséges intelligenciával. Míg az első irány egyfajta Bábel-tornya kísérlet, a második irány már most látható eredményeket ért el. Néhány éven belül a mestereséges intelligenciával megtámogatott digitális alkalmazások nagy biztonsággal látják majd el a következő pedagógiai feladatokat:

tudás és képesség-felmérő tesztek futtatása és kiértékelése,
a diagnózis követen egyénre szabott feladatok és tananyagok folyamatos kiküldése,
dolgozatok, projektfeladatok és tesztek javítása,
folyamatos és egyénre szabott ismétlési és gyakoroltatási tevékenység.

Jól látható, hogy az új technológia elsősorban azokon a területeken működik majd megbízhatóan, amely a pedagógusi szakma „kulimunka” részét képezik. Ez a pedagógusokat egy professzionalizációs nyomás alá helyezi majd: a pedagógiai idő nagy részét kitevő robotmunkától megszabadulva, a nagy hozzáadott értékű pedagógiai munka (pedagógiai tervezés, személyes tanár-diák kontaktus, mentorálás, egyéni értékelés, személyes motiválás) felé kell majd elmozdulniuk.

1. sz. ábra Professzionalizációs nyomás az új technológiák beléptével

Összefoglalóan tehát, az új technológiák közoktatásba való behatolása mindig korlátozott marad. Hatásuk – különös tekintettel a mesterséges intelligenciára – nagyon pozitív lehet, hiszen kiválthatják a pedagógusi munka robot-jellegű részét és a nagy hozzáadott értékű szakmai munka felé terelhetik a pedagógusokat. A nagy hozzáadott értékű pedagógiai munka pedig mindig összekapcsolódik az emberi személyiség és az emberek közötti kapcsolat megismételhetetlen és gépek által pótolhatatlan titkával.