1945 júliusában a szövetségesek már győzelmet arattak az európai fronton, ebben a hónapban a „Trinity” fedőnevű kísérleti robbantás is sikeresen lezajlott, viszont Vannevar Bush jelentésében mégis a tudománypolitika újragondolását sürgette – többek között – nemzetbiztonsági érdekekre hivatkozva. A kérdés, hogy mi indokolhatta ezen meglátását ebben a történelmi szituációban?

A határtalan tudomány

Franklin Delano Roosevelt 1941-ben, már az USA hadba lépése előtt felállította az Office of Scientific Research and Development (OSRD – Tudományos Kutatási és Fejlesztési Iroda) szervezetet és Vannevar Bush-ra, az MIT egykori dékánjára hárult a feladat, hogy az újonnan induló katonai kutatási projekteket felügyelje. Az ezt követő négy év tapasztalatait írta meg az elnökhöz intézett „Science: the endless frontier” című jelentésében 1945-ben. A dokumentum először is felhívja a kormányzat figyelmét arra, hogy miért célravezető a tudományos fejlődés megfelelő eszközökkel való támogatása: segít megnyerni „a betegségek elleni háborút”, egyben nemzetbiztonsági és polgári gazdasági érdek is. A hadászati jelentőség kapcsán megjegyzi, hogy az atlanti csatában a technológia mekkora szerepet töltött be, és hogy csak egy hajszálon múlt, hogy sikerült legyőzni a német tengeralattjárókat. A gazdasági jólétnövelő hatás tárgyában a munkahelyteremtési potenciált és a piaci áruk olcsóbbá-jobbá tételének igényét emelte ki. Érdekes megjegyezni, hogy a hazánkban hatályos, a tudományos kutatásról, fejlesztésről és innovációról szóló 2014. évi LXXVI. törvény preambuluma állami feladatként határozza meg a „magas hozzáadott értéket előállító munkahelyek” létrehozását, továbbá az „ország védelmi és biztonsági képességeihez szükséges fejlett technológiák alkalmazásához” való hozzájárulást.

Az alapkutatás szerepe

Bush a háborús projektek egyik fő tanulságaként az alábbi megállapítást tette 1945-ben: „A tizenkilencedik században a yankee [amerikai] mechanikai találékonyság nagyrészt az európai tudósok alapvető felfedezéseire épült (…) Egy olyan nemzet, amely mások alaptudásától függ – a mechanikai képességeitől függetlenül –, lassúvá válik az ipari fejlődésben és gyenge pozíciót szerez a világkereskedelemben.” Arra, hogy vajon mit is érthetett pontosan a fentiek alatt a szerző, egyik kortársának, W. Rupert Maclaurinnak a rádió feltaláláshoz fűzött magyarázata nyújt segítséget. A rádiónak mint piaci terméknek a megjelenéséhez először új tudományos áttörésekre volt szükség, például James Clerk Maxwell felfedezéseire az elektromágnesességgel kapcsolatban. Ezek az úttörő tudósok – mint Maxwell – nem gondoltak tudatosan eredményeik piaci hasznosíthatóságára. Ez a szerepkör a rádió esetén egy elkülönült „innovátorra” hárult, Guglielmo Marconira, aki a tudományos felfedezéseket egy új piaci termék létrehozásához tudta felhasználni. Bush azt hangsúlyozta, hogy a sikeres háborús katonai projektek (pl. Manhattan terv) által létrehozott találmányok (atombomba) valójában olyan nagy természettudományi felfedezésekre építkeztek, melyek a századforduló Európájában születtek meg.

Abban az esetben tehát, ha csak a meglévő tudás felhasználására, kiszipolyozására biztosít az állam anyagi keretet, nem jön létre új tudás, ami aztán némi idő elteltével új hadi vagy civil termékek létrehozásához vezethetne. „A London elleni V-1-es [rakéta] támadást végül három eszközzel sikerült legyőzni, melyeket ebben a háborúban fejlesztettek ki, és a terepen kiválóan alkalmaztak. A V-2-t legyőzni csak a kilövőállások elfoglalásával sikerült… Nem támaszkodhatunk ismét a szövetségeseinkre, hogy feltartóztassák az ellenséget, miközben mi a felzárkózással küzdünk. Továbbá egyértelmű, hogy csak a kormány képes arra, hogy katonai kutatásokat kivitelezzen; mivel ezeket titokban kell végezni, [az eredmények] nagy részének nincs kereskedelmi értéke, és drága.” (Bush, 1945) Vagyis az állam feladataként jelölte meg Bush, hogy olyan kutatásokat is finanszírozzon, melyek nem kecsegtetnek valamilyen belátható időn belüli találmány létrehozásával és költségesek. Viszont a tudományos munkában nagy szerepet szánt a civileknek is, hiszen a modern háború az élet minden területét érinti és nem lehet tudni, hogy mi bizonyul katonailag hasznosíthatónak az adott helyzetben, például a radar feltalálói is a háború előtt az atom részecskéinek kutatásával foglalkoztak.

Az alapkutatás fogalma

Az alapkutatás (basic, fundamental research) már az 1930-as években megjelent az angolszász tudományos világban. Julian Sorell Huxley – a Szép új világ szerzőjeként elhíresült Aldous Huxley testvére – 1934-es Scientific Research and Social Needs című írásában a (természet)tudomány fogalmát az alábbiak szerint határozta meg: „(…) elég jól egyetértettünk egy definícióban – hogy a tudomány egy sajátos módszer a természet megismerésére és ellenőrzésére, és hogy a tudomány formáját és irányát nagyrészt az adott hely és kor társadalmi és gazdasági igényei határozzák meg.” A korszakban úgy vélekedtek, hogy a (természet)tudomány két részre osztható: „tiszta és alkalmazott tudományra” (pure and applied science), melyek közül előbbi a gyakorlatias (ipari) igényektől távol áll, utóbbi azokhoz közelebbi kapcsolatot ápol. Ezt a kategorizálást árnyalta Huxley azzal, hogy a tiszta tudományon belül megkülönböztetett háttér- és alapkutatást (background and basic research), ahol az előbbi semmilyen, az utóbbi pedig nagyon homályos, jövőbeni hasznosíthatósággal kecsegtetett (az atomfizikát például háttérkutatási területként tartotta számon). Az alkalmazható tudomány oldalán pedig ad hoc kutatást és fejlesztést különített el egymástól.

Vannevar Bush jelentésében így határozta meg az alap- és alkalmazott kutatás közötti különbséget: „Az alapkutatást a gyakorlati célokra való felhasználás gondolatát mellőzve végzik. Eredményeképpen általános tudás jön létre, ami a természet törvényeinek megértésére hivatott. Ez a fajta általános tudás a sokféle gyakorlati probléma megválaszolására ugyan nem hivatott, de a megválaszoláshoz eszközként ajánlkozik. Az alkalmazott kutatás feladata, hogy megválaszolja az iménti problémákat.” Bush szorgalmazta továbbá egy olyan, kormányzaton belüli szervezet létrehozását, ami szakmai oldalról látná el a tudománypolitika felügyeletét, illetve átfogó jelleggel venne részt a kutatásokra szánt források koordinálásában. Ez a szervezet lett a későbbi National Science Foundation, melynek első elnöke Bush volt. Az NSF statisztikai felméréseiben alkalmazta az alap- és alkalmazott kutatás, valamint a (kísérleti) fejlesztés hármas tagolását, ezeket a kategóriákat takarja a kutatás-fejlesztés (angolul „research and development”) kifejezés is.

Az Organisation for Economic Co-operation and Development (OECD – Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet) 1963-ban az olasz Frascati városában tartotta meg ülését, ahol a kutatás-fejlesztés mérésére kívántak meghatározni általános nemzetközi standardokat. A tárgyalásokon nagy mértékben érvényesült az USA álláspontja a témában való járatossága miatt, így az NSF által alkalmazott triász alkalmazását kevesen ellenezték (ilyen volt például a francia képviseletet ellátó Oger, aki a kutató céljai szerinti tagolás korlátaira hívta fel a figyelmet). A tárgyalások a Frascati kézikönyv kiadásával zárultak, melyek nemzetközi szinten fektettek le az OECD tagállamok között azonos fogalmakat a kutatás-fejlesztési tevékenységek mérése terén. A folyamatosan felmerülő új igények miatt a Frascati kézikönyvet is gyakorta fogalmazták újra, így a jelenleg hatályos verzió a 2015-ben kiadott változat. A már idézett Innovációs törvény (2014. évi LXXVI. törvény) is ennek megfelelően határozza meg az alap- és az alkalmazott kutatás, valamint a (kísérleti) fejlesztés definícióit.

1. táblázat: A kutatás-fejlesztés kategóriái az Oslo kézikönyv és az Innovációs tv. tükrében (saját szerkesztés)

Az alapkutatás gyakorlati jelentősége

Az 1940-es és 1950-es években az innovációra úgy tekintettek, mint egy „technológiai változásra”, aminek a kiindulópontja mindig egy alapkutatás kell, hogy legyen, és végigjárva az alkalmazott kutatás, a kísérleti fejlesztés, a gyártás és a marketing stádiumait, az értékesítéssel jut el a piachoz. Napjainkban ez az elképzelés többszörösen is meghaladott: az innovációra nem csak és kizárólag technológiai jelenségként tekintünk (lásd pl. marketing innováció) és az innováció létrejöttét sem kötjük kizárólag kutatás-fejlesztési tevékenységekhez. Ennek ellenére a kutatás-fejlesztés továbbra is előkelő helyet foglal el az innovációs tevékenységek között és a tudomány fejlődésében a szerepe még mindig kardinális. Az alapkutatás jelentősége pedig pont abban rejlik, hogy nem várható el minden esetben egy kutatástól, hogy eredményeinek közvetlen hasznosíthatóságával kecsegtessen, viszont a jövő kiszámíthatatlansága miatt nem lehet tudni, hogy milyen tudományos áttörés milyen körülmények között válik piacilag hasznosíthatóvá. Ezért az alapkutatás megléte fenntarthatósági kérdés is egyben, hiszen hamar stagnálhatna a tudomány fejlődése, amennyiben az új felfedezések részére nem állna fenn anyagi forrás. Erre példa a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal által 2023-ban is meghirdetett felsőoktatási doktori hallgatóknak szóló Új Nemzeti Kiválósági Program kutatói ösztöndíja, ami jellegét tekintve – ahogy a leírásban is látszik – szintén alapkutatás, vagyis a Hivatal mint megrendelő nem vár közvetlen hasznosíthatóságot az eredményektől, hanem újszerű felfedezések elérését kívánja szponzorálni.

Összegezve megállapításaimat, az alapkutatás mint önálló kategória létrehozásának gondolata már az 1930-as években felmerült, tekintettel arra, hogy egyes tudományterületek gyakorlatiasabbnak – ezáltal jobban szponzoráltnak – minősültek másokkal szemben. Azonban az USA nagy háborús projektjei és Vannevar Bush jelentése kellettek ahhoz, hogy a mai értelemben vett alapkutatás mint fogalom kifejlődjön. A nemzetközi szintű elterjedés az OECD és a Frascati kézikönyv(ek) érdeme. Például hazánkban is az 1960-as évek végén kezdtek el jogalkotói szinten foglalkozni a kutatás-fejlesztés területével. Az a tény, hogy a mai napig – kisebb módosításokkal – nemzetközileg ez a legismertebb felosztási forma és ezáltal az alapkutatások finanszírozására is fordítanak külön keretet az országok, azt jelzi, hogy a koncepció és a felosztás kiállta az idő próbáját, vagyis eddig még nem született jobb megoldás.