Ez a történelem egyik legvéresebb népirtásához és a Ruandai Nemzetközi Törvényszék felállításához vezetett, melyek közül utóbbi a nemzetközi (büntető)jog egyik fontos mérföldkövévé vált. A következőkben a népirtás kontextusának és a Törvényszék alapvetéseinek rövid bemutatására kerül sor. 

A kelet-afrikai Ruandában évszázadok óta kirajzolódott etnikai ellentétek, melyek a hutu többség és a tuszi kisebbség között a 20. század derekától kezdve erőteljesen eszkalálódni kezdtek, alapvetően határozták meg az állam fejlődését, annak politikai-társadalmi berendezkedését. Míg az 1962-es függetlenséget megelőzően a tuszik által irányított államról beszélhetünk, addig az ezt követő bő három évtized során, az 1994-es népirtásig a hutu, ezen belül is eleinte a Grégoire Kayibanda által irányított, közép-ruandai bázisú MDR-Parmehutu (Mouvement démocratique républicain – Parmehutu), majd a Juvenal Habyarimana által alapított és vezetett szélsőséges, észak-ruandai kötődésű  párt, az MRND (Mouvement révolutionnaire national pour le développement) ragadta magához a hatalmat, erőteljesen központosított, bizonyos értelemben totalitárius rendszert építve ki. Ennek szerves részét képezték a tuszi kisebbség elleni megmozdulások, atrocitások és mészárlások, kiváltképpen a népirtás időszakában, az átmeneti kormány miniszterelnökeként kormányzó Jean Kambanda időszaka alatt.

Az arusha-i megállapodás és a többpárti átmeneti kormány megalapítása ellenére, 1994. áprilisában, a ruandai elnöki gép lelövését követően – mely során maga az elnök, Juvenal Habyarimana is az életét vesztette – az erőszakos megmozdulások, etnikai-alapú atrocitások száma drasztikusan megnövekedett, az államon belüli hutu-tuszi etnikai szegregáció és konfliktus pedig a végsőkig eszkalálódott. Közel száz nap alatt, mely során mind a tuszik, mind pedig a mérsékelt hutuk az állami propagandagépezet és erőszakszervezetek célpontjaivá váltak, közel 800 000 embert gyilkoltak meg 1994 áprilisa és júliusa között. Eme vérengzések egyik tápláló tényezője volt a RTLM (Radio Television Libre des Mille Collines), mely a népirtás alatt a legnépszerűbb rádióadóvá nőtte ki magát és megbízható politikai barométerként, a szórakoztatás egyik csatornájaként, és a legfrissebb hírek szolgáltatójaként tüntette fel magát a társadalom széles rétegei előtt. A tuszi kisebbség dehumanizálásán, a tuszi gazdasági kizsákmányolásra vonatkozó összeesküvés-elméletek terjesztésén, a hutu egység propagálásán és magasztalásán, a mindenkori hutu kormány támogatásán, a hutu etnikum kollektív viktimizációján és a népirtás előkészítésén munkálkodó RTLM hozzájárult a 20. század és a történelem egyik legdrasztikusabb humanitárius katasztrófájához.

A válság jellege és a humanitárius katasztrófa körülményei szükségszerűvé tették, hogy az események kivizsgálására az Egyesült Nemzetek Szervezetének (ENSZ) Biztonsági Tanácsa (BT), annak korábbi, 935. számú határozata (S/RES/935) alapján létrejött független Szakértői Bizottság humanitárius jogsértéseket vizsgáló és elemző jelentése alapján, egy önálló törvényszéket állítson fel. Ennek megfelelően a BT 955. számú határozata (S/RES/955)létrehozta az ún. Ruandai Nemzetközi Törvényszéket (International Criminal Tribunal for Rwanda), mely a nemzeti bíróságokkal szemben elsőbbséget élvezett. Igaz, az ENSZ Alapokmányának VII. fejezete nem foglal magában explicit rendelkezéseket a nemzetközi büntető törvényszékek létrehozására vonatkozóan, ezen belül sem az „átmeneti rendelkezéseket” szabályozó 40. cikk, sem a fegyveres eszközök alkalmazásával is járó, katonai természetű eszközökre vonatkozó 42. cikk szövegezése nem tartalmaz erre vonatkozóan előírásokat. Mégis, ahogyan a Jugoszláv Nemzetközi Büntető Törvényszék a Tadic-ügyben (International Criminal Tribunal for the Former Yugoslavia Prosecutor v. Dusko Tadić Case No. IT-94-1-A) kimondta, az Alapokmány 41. cikkében alkalmazott, a fegyveres erők felhasználásával nem járó eszközökre vonatkozó „példálozó” jellegű szövegezés lehetőséget ad az alapvetően széleskörű mérlegelési jogkörrel rendelkező Biztonsági Tanácsnak, hogy legitim módszerként létrehozzon akár nemzetközi bűntető törvényszéket a béke és biztonság fenntartása, valamint saját rendelkezéseinek betartatása céljából.

A Törvényszék a történelem során elsőként, magánszemélyekkel szemben népirtás vádjában is eljárt, s bűnösséget állapított meg ítélethozatalakor. Míg a Törvényszék Statútumának 5. cikke lefektette a személyi felelősség elvét, addig a 6. cikk biztosította egyrészről, hogy az állam- és kormányfők, valamint más felelős kormányhivatalnokok nem hivatkozhattak az eljárás során hivatali minőségüket illetően immunitásra (2. pont), másrészről körvonalazta a felsőbb parancs alapján teljesített beosztotti jogsértések elbírálását is (3. és 4. pont).

A Törvényszék szintén az első intézmény a tekintetben, hogy a nemi erőszakot a nemzetközi büntetőjogon belül definiálta és azt a népirtás egyik eszközének minősítette. A 955.  számú Biztonsági Tanácsi határozat alapján, a mandátumát tekintve arusha-i központtal és hágai fellebbviteli fórummal rendelkező Törvényszék feladata a Ruandában és a szomszédos államok területén (területi joghatóság), 1994. január 1. és december 31. között (időbeli joghatóság), az elfogadott Statútum 3. cikkének 2. és 3. szakasza alapján definiált népirtás és – figyelembe véve az 1949. augusztus 12-én, a háborúk áldozatainak védelmére létrehozott Genfi Egyezményeket, és az ahhoz tartozó, 1977. június 8-i II. Kiegészítő Protokollt – más súlyos nemzetközi humanitárius jogsértés (tárgyi joghatóság) elkövetésével vádolt személyek felkutatása és felelősségre vonása volt.

A Törvényszék működése során vád alá helyezett 93 személy között, a magas beosztású katonai és állami, kormányzati vezetők, politikusok, üzletemberek, vallási és milicista vezetők mellett találhatunk a médiában betöltött szerepük miatt vád alá helyezett, mi több népirtás és más humanitárius jogsértések következtében jogerősen elítélt személyeket is. Ez utóbbi kategóriába tartozik – a Törvényszék által felelősségre vont egyének közül – az egyetlen ruandai állampolgársággal nem rendelkező személy, a belga-olasz állampolgárságú Georges Henri Yvon Joseph Ruggiu is. Ilyen értelemben pedig a Törvényszék precedenst teremtett a nemzetközi büntetőjog területén, megállapítva a média nemzetközi büntetőjogi értelemben vett felelősségét. Az erre vonatkozó gondolatokat, valamint a Ruggiu-val kapcsolatos jogi eset elemzését lásd az ide vonatkozó Corvinák cikket.