Amikor általában Afrika, vagy a Szaharától délre fekvő (szubszaharai), közel ötven államot tömörítő területek geopolitikai és biztonságpolitikai jellegzetességeit szeretnénk megérteni, tekintettel kell lennünk egyes térségek aktuális folyamataira, hiszen azok, legyen szó az éghajlatváltozás, a terrorizmus, vagy a szervezett bűnözés politikai, társadalmi és gazdasági következményeiről, bizonyos országok, régiók felértékelődését eredményezhetik. Afrika, azon belül pedig az „Éhségövként” is ismert Száhel-övezet, annak is a nyugati része, illetőleg a Csád-tó, valamint a Niger, Burkina Faso és Mali hármashatár régióját felölelő területe az elmúlt években a dzsihadista terrorista szervezetek egyik kiemelt bázisává, valamint a kontinensen zajló fegyveres konfliktusok fő színterévé vált. Eközben a régió kétség kívül kiemelt jelentőséggel bír Európa, így Magyarország biztonsága és stabilitása kapcsán is, elsősorban a migrációs kihívások miatt. 

A Global Terrorism Index 2023-as felosztása alapján a Száhel-övezethez Nigéria, Kamerun, Mali, Burkina Faso, Niger, Csád, Szenegál és Mauritánia tartozik, mely így nem mellesleg magába foglalja a nyugat-afrikai regionális szervezetek (pl. Nyugat-Afrikai Államok Gazdasági Közössége – Economic Community of West African States, ECOWAS) tagállaminak jelentős részét is. A 2001. szeptember 11-i terrortámadásokat követő két évtizedben az említett nyolc országban 2001 és 2020 között 6 831 terrorcselekményt hajtottak végre. 2012 óta, Amadou Toumani Touré elnök ellen Maliban végrehajtott puccsot követően a számok, regionális és globális összehasonlításban drasztikus növekedésnek indultak. Nem véletlen, hogy a korábban fő gócpontként értelmezett Csád-tó környéke helyett, mára a Burkina Faso, Niger és Mali által közrefogott Liptako Gourma hármashatár vált az afrikai és globális terror egyik fő színterévé. Ezt bizonyítja, hogy a Száhel-régióban elkövetett terrorista támadások következtében bekövetkezett halálozások 80 százaléka az említett három országhoz köthető.

Általában a Száhel-övezet kapcsán a terrorfenyegetés és a fegyveres milíciák terjeszkedéséből adódó biztonsági kockázatokat, a politikai instabilitásból adódó bizonytalanságokat, a menekültek számának növekedését, a különböző etnikumok és klánok közötti konfliktusokat, a letelepedett gazdák és a vándorló, állattartásból élő pásztorok között fokozódó ellentéteket, az éghajlatváltozás negatív következményeit, ennek kapcsán pedig az elsivatagosodást, a szélsőséges időjárási jelenségek gyakoriságának növekedését említik kihívásként. Érthető, hogy az Európai Unió Maliban folytatott kiképző misszióját (EUTM Mali) követően, 2020-ban tizenegy ország közreműködésével a szervezet erre a régióra összpontosítva hozta létre az úgynevezett Takuba Harccsoportot, amely európai katonák részvételével a régió stabilitásának biztosítását tűzte ki célul, elsősorban katonai eszközökkel.

Miután Franciaország 2021 júliusában bejelentette a 2013-ban indított, az eredetileg Mali északi területének iszlamista felkelők által uralt területek visszaszerzésére indított Serval-hadművelet folyományaként értelmezhető, a tágabb régió stabilizálására és a központi kormányzatok támogatására létrejött Barkhane-hadművelet keretében a térségben állomásozó csapatainak kivonását, az események szükségessé tették a Takuba Harccsoport és a Maliban jelenlévő ENSZ misszió (United Nations Multidimensional Integrated Stabilization Mission in Mali, MINUSMA) koncepcionális újragondolását, átértékelését, mely például utóbbi megszűnéséhez vezetett 2023-ban. Eközben Oroszország és a Moszkvához több-kevesebb szálon kapcsolódó paramilitáris Wagner Csoport előtt megnyílt az út, hogy a korábbi években tapasztalt növekvő befolyásukat újabb területekre kiterjesszék átrendezve ezzel a regionális hatalmi egyensúlyt. Az országban a nemzetközi erők kivonulását követő esetleges eszkalációt és biztonsági krízishelyzetet megelőzendő, António Guterres ENSZ főtitkár a Nyugat-Afrikára és Száhel-régióra fókuszáló ENSZ szervezettel (United Nations Office for West Africa and the Sahel, UNOWAS) és más nemzetközi partnerekkel való együttműködésről biztosította a nemzetközi közösséget.

Mali, ahol a központi kormányzat hivatalosan körülbelül az ország 20 százalékát tudja ténylegesen az ellenőrzése alatt tartani, a régión belül a fegyveres konfliktusok és a terrorizmus egyik fő színterévé vált. Hiába az elkötelezett francia támogatás, az elégtelen kormányzati válaszlépések következtében 2021-ben katonai puccs révén megdöntötték a kormányzatot, mely mind az ország, mind a régió szempontjából meghatározó volt. Hasonlóan, 2022-ben Burkina Faso-ban, 2023 júliusában pedig Nigerben sikeres katonai puccsot hajtottak végre, melyek következtében az ECOWAS széleskörű szankciókat vezetett be az érintett országokkal szemben.

Burkina Faso, a 2022 szeptemberében végrehajtott puccsot követően, Ibrahim Traoré vezetésével egyfajta populista politika mentén a civil lakosság önkéntes felfegyverzése mellett kötelezte el magát, melynek hatására az országban az erőszak korábban nem látott méreteket öltött. Az ország – annak elsősorban északi és keleti területei – a Száhel és a globális terrorizmus fő színterévé vált. Ennek ellenére 2023 januárjában Burkina Faso – Malihoz hasonlóan – bejelentette igényét és egy hónapos határidőt adott a francia csapatok kivonására, mely következtében Párizs még a hónapban visszahívta Luc Hallade nagykövetet. Ekkor még úgy tűnt, hogy a régió egyetlen viszonylag stabil államaként, Niger képes lesz hátteret biztosítani a francia és nemzetközi erőknek. Mindezt azonban megkérdőjelezte, hogy Nigerben 2023. július 26-án sikeres katonai puccsot hajtott végre a hadsereg a legitim kormányzattal és Mohamed Bazoum elnökkel szemben, melynek eredményeként például az Európai Unió felfüggesztette a még 2022-ben aláírt, katonai támogatásról szóló megállapodás teljesítését és további, körülbelül 110 millió euró értékű humanitárius és fejlesztési segély folyósítását.

A térségben és a kontinens-szerte egyre inkább érezhető populista, Nyugat-ellenes retorika és politika eredményeként 2023 januárjában Burkina Faso, majd 2023 augusztusában Niger is felszólította tehát Franciaországot csapatainak kivonására, ami a régió és a nyugati hatalmak kapcsolatában töréspontot jelentett. A puccsok eredményeként a korábbi, a régió stabilitásának biztosítására létrehozott G5 Száhel-csoport alternatívájaként a három puccsista ország megalapította a kölcsönös védelmi paktumként értelmezhető Száhel Államok Szövetségét 2023. szeptember 16-án. Az egyre nagyobb teherként értékelt ECOWAS-szankciókra válaszul pedig 2024. január végén az említett országok közös bejelentést tettek, mely szerint azonnali hatállyal kivonulnak az ECOWAS-ból, mivel szerintük az jelenlegi formájában nem képes tovább betölteni eredendő funkcióját, elvesztette pán-afrikanista jellegét, továbbá gyakorlatilag külföldi érdekek képviselőjévé vált. Egyes elemzők szerint a fejlemények súlyos következménnyel járhatnak a regionális integrációra és potenciális veszélyt jelentenek Nyugat-Afrika stabilitására. A fentiek alapján úgy tűnik, hogy Mali, Burkina Faso és Niger továbbra is elkötelezett a „Nyugattal” való szakítás iránt és kész regionális intézményekkel szemben is fellépni szuverenitásuk védelmének jelszavával.

Az események hatására az Egyesült Államok külügyminisztere, Antony Blinken 2024. január második felében politikai körút keretében a régióba látogatott, ahol többek között Nigéria, Elefántcsontpart, Cape Verde (és Angola) politikai döntéshozóival találkozott. A régió demokratikus országainak támogatása érdekében a külügyminiszter megerősítette Washington elkötelezettségét a korábban meghirdetett tízéves terv iránt, amely a régió stabilitásának előmozdítását és a konfliktusok megelőzését tűzte ki célul, elsősorban Beninben, Ghánában, Guineában, Elefántcsontparton és Togóban. Ennek keretében az Egyesült Államok egyfajta alternatívát kíván nyújtani a régió államainak az orosz terjeszkedéssel szemben és a társadalmi kohézió, valamint a kormányzati kapacitások megerősítésével kívánja támogatni az érintett országokat. Ezzel egyidejűleg Linda Thomas-Greenfield, az Egyesült Államok ENSZ-nagykövete is személyes körutazást szervezett a térségben, melynek keretében részt vett Joseph Boakai, Libéria újonnan megválasztott elnökének beiktatási ünnepségén, s ellátogatott Bissau-Guineába és Sierra Leonéba is, ahol a bilaterális kapcsolatok megerősítését hangsúlyozta.

A diplomáciai utazások egyértelműen a régió demokráciáinak támogatásaként értelmezhetők. Azonban nem hagyható figyelmen kívül, hogy a Nigerben, Agadez városában egyedülálló módon létrehozott amerikai bázis körüli bizonytalanságok fokozódnak az országban bekövetkezett puccs árnyékában, így Washington szempontjából új katonai partnerségi együttműködések feltérképezésére is lehetőség nyílt a diplomáciai egyeztetések keretében. Az egyre erősödő „versenyfutást” Afrikáért az érintett afrikai országok döntéshozói is érzékelik, ennek kapcsán pedig a kínai befolyás növekedését a térségben csakugyan aggodalommal figyelhetik Washingtonban. A biztonsági prioritásokra különösen nagy hangsúlyt helyező „nyugati” hatalmaknak valódi, afrikai értelemben is értelmezhető partnerségi alternatívát kell nyújtaniuk ahhoz, hogy az egyre erősödő orosz – és kínai – befolyást ellensúlyozni, valamint az afrikai „Nyugat”-ellenes hangulatot csillapítani tudják.