De vajon a nyugat hanyatlása valóban elhozza-e a Kínát is magában foglaló BRICS országok felemelkedését, ezzel áthelyezve a világpolitika súlypontját a keleti, délkeleti földrészekre? Lehetséges, hogy a most még “fejlődőnek” nevezett államok átveszik a mai fejlett világ hatalmi pozícióit?
“A nyugat el fogja veszíteni kulcspozícióit a világpolitikában, mert az USA (aki közismerten a nyugat vezetője) veszít relatív hatalmának az értékéből” – hangzik el az állítás neves közgazdászok szájából, melyre most reflektálni kívánunk. De hogy kell értenünk ezt a kijelentést? Az Egyesült Államok ezek szerint gyengül és lehet, hogy már el is veszítette pozíciói jelentős részét? Ezt egyelőre túlzás lenne így kijelenteni. Az érv az USA “relatív” hatalmi gyengülését említi, tehát Amerika nem veszít hatalmának abszolút értékéből (sőt, az folyamatos növekedést mutat), csupán egyre szűkül a kapacitásbeli különbség közte és riválisai között. Amerika növekszik, de nem elég gyorsan. Milyen kapacitásbeli tényezőkre kell gondolni? Elsősorban a gazdaság termelékenységére (és annak növekedési ütemére), illetve az ezt felvevő és bővülést lehetővé tevő piacokra. Konkrét példával szemléltetve, a BRICS-csoport két legnépesebb országa, Kína és India, a világ népességének 31 százalékát teszi ki. Ez gyakorlatilag korlátlan belső felvevőpiacot biztosít a két ország gazdasági növekedésének. Az előrejelzések szerint Kína 2030-ra megelőzi az Egyesült Államokat a bruttó hazai termék előállításában. Bár a demográfiai és gazdasági bővülés a hatalomnak csak egyetlen aspektusa, mégis feltételezhető pusztán a számok alapján, hogy az USA és ezáltal az egész nyugat is veszíteni fog befolyásából a következő évtizedben.
Az Egyesült Államok nemzetközi vezető szerepe az általa létrehozott és dominált nemzetközi intézményekben mutatkozik meg. Az érdekérvényesítésnek ez a kategóriája, ellentétben a fentebbi gazdasági vonatkozással, a soft power (nem katonai / gazdasági kapacitások) eszköztárát bővíti. Kérdés, hogy a BRICS országok valóban hatalmi kihívást jelentenek-e az USA számára ezen a téren. Tekintve, hogy már elkezdték létrehozni saját intézményeiket a nyugati szervezetek leváltására, Washingtonnak érdemes résen lennie. A nemzetközi politika kulcsfontosságú eszközei a nemzetközi intézmények. A különböző csúcstalálkozók, nemzetközi valutaalapok és beruházási eszközök feletti intézményes kontroll garantálja a nyugati országok számára a nemzetközi rendben betöltött vezető szerepet.
Minden olyan kísérlet, mely ezen intézmények (pl. az IMF vagy a Világbank) helyettesítésére törekszik, potenciálisan veszélyezteti a nyugati (legfőképp amerikai) dominanciájú nemzetközi rendet. A hangsúly azonban itt is a feltételes módon van. Jelenleg nincs valós alternatívája sem az IMF-nek, sem pedig a Világbanknak, vagy ha mégis van, ezek a kezdeményezések még hosszú út előtt állnak, míg a nemzetközi közösség elfogadja őket konszenzusos szervezeteknek. A konkrét példáknál maradva, 2009 óta tart a BRICS csoport éves csúcstalálkozókat, ahol a stratégiai érdekegyeztetések mellett számos más, globálisan is alkalmazható együttműködési forma ötlete felmerült már. A 2014-es Brazíliában megrendezett csúcsértekezleten a résztvevők elkötelezték magukat egy saját (BRICS) Fejlesztési Bank létrehozása mellett. A jelenlegi tendenciák azt mutatják, hogy a feltörekvő hatalmak igényt tartanak egy, a nyugati világrendtől független nemzetközi intézményrendszer létrehozására, vagy legalábbis a fennálló rendszer mélyreható megreformálására törekszenek és nem ismerik el feltétlenül a második világháború utáni nemzetközi szervezetek legitimitását.
A nyugat hanyatlására vonatkozó érvek azonban mind prognózisok. Csupán előrejelzések és jóslatok arra vonatkozóan, hogy mi fog történni, ha a dolgok a mostani tendenciák mentén haladnak. Ezért is használja a köznyelv a “hanyatló nyugat” kifejezést, nem pedig a “bukott” vagy “hanyatlott nyugat” befejezett melléknévi igeneveket. A nyugat ugyanis nem bukott még meg. Az Egyesült Államok jelenleg is világvezető az innovációs és high-tech beruházásokat tekintve. Amíg az Egyesült Államok adja a világ GDP-jének közel negyedét, a nyugati országok összesítve pedig 60 százalékát, addig nem beszélhetünk az USA “trónfosztásáról”. A világrend súlypontja egyébként is csak úgy tud eltolódni, ha a katonai kapacitások központja is megváltozik. Jelenleg ilyenről nincs szó. Az USA képes ellenőrizni szövetségi rendszere és támaszpontjai révén a világ bármely pontját, mely a BRICS csoport egyik tagjáról sem mondható el. Elég, ha csak az Észak-Atlanti Szerződés Szervezetére gondolunk. A NATO ugyanis a világ legütőképesebb katonai szövetsége, mely kölcsönös védelmi klauzulával rendelkezik. A Egyesült Államok 38 nemzetközileg elismert katonai bázist tart fenn a világ legkülönbözőbb pontjain. Az USA hard power fölénye várhatóan a jövőben sem fog változni, tekintettel arra, hogy a (katonai) innovációt biztosító kutató intézetek és egyetemek legjobbjai, ma is Amerika területén vannak, melyek a gazdasági fölény alapját is képezik. Amíg a BRICS országok nem képesek globális gazdasági hatalommá válni (amihez számos feltétel jelenleg nem adott), addig az USA marad a domináns hadászati téren is.
És hogy valóban leváltható-e a nyugati dominanciájú világrend egy olyan felállásra, ahol Kína és Oroszország dönt a világ dolgairól? A válasz az, hogy jelenleg ez valószínűtlen. A BRICS országok felemelkedése nem jelentheti a nyugati világrend alternatíváját, hiszen a szóban forgó országok sem gondolják, hogy bármilyen alternatívát kéne alkotniuk a jelenlegi világrenddel szemben. (Talán Kínát leszámítva.) A BRICS országok közös gazdasági és stratégiai érdekek híján, nem tudnak és nem is akarnak közösen fellépni egy új nemzetközi rend létrehozás érdekében, csupán a saját pozícióikat kívánják biztosítani. Nincs a világon még egy olyan szorosan integrált és koherens szövetségi rendszer, mint a transzatlanti-csendes-óceáni térség. A felemelkedő országok “szövetsége” semmilyen módon nem hasonlatos ehhez. A BRICS csoport képtelen alternatívát képezni a jelenlegi világrenddel szemben, mindaddig amíg nem lép minimálisan az integráció útjára. Nem érdemes azonban túl sok illúziót táplálni, erre vajmi kevés esély van, tekintve, hogy a szóban forgó államok egymás stratégiai, gazdasági és katonai riválisai. Ezek az országok mind gazdasági fejlettségileg, mind társadalmi szinten nagyon eltérő képet mutatnak, és képességeik igencsak kiegyenlítetlenek. Kína, India és Oroszország érdekeinek összeegyeztethetetlensége számos ponton valószínűtlenné teszi a szoros együttműködés kialakítását, mely nélkül nem lehetséges a régi világ leváltása. Csak akkor jöhet létre új világrend, ha az azt létrehozó tagok között valamiféle érdek- és értékazonosság alakul ki. A BRICS csoport jelenleg semmiféle jelét nem mutatja a nyugatihoz hasonló koherenciának, így nem is léphet fel alternatívaként.
Továbbra is kérdés, hogy vajon a nyugat hanyatlása elhozza-e a BRICS országok felemelkedést. A mondatnak fordítva lehet esetleg igazságértéke, és a BRICS országok felemelkedése hozza el a nyugat (relatív) hanyatlását. De ezzel együtt is azt kell mondanunk, hogy a fenti érvek fényében esetleges és csupán tendenciaszerű a “nyugat bukása”.
