A konfliktus alapvető, meghatározó jellemzője az emberi társadalomnak, tulajdonképpen ez az ember személyiségének alapvető mozgatóereje. Sokszor azonban mégis hajlamosak vagyunk úgy tekinteni a felmerülő konfliktusainkra, mint valamiféle szükséges rosszra. Valóban, a konfliktus egyszerre jelez egy megoldatlan nehézséget és egy megoldási lehetőséget, hiszen bár a konfliktus valamilyen működészavart jelez, ugyanakkor arra is lehetőséget biztosít, hogy változtassunk, és hogy sor kerüljön az egymás közötti párbeszédre, az együttműködésre, a gondolatok és eszmék ütköztetésére. Szekszárdi Júlia szerint a konfliktus olyan egyének vagy társadalmi csoportok közötti ütközés, amely mögött igények, szándékok, vágyak, törekvések, érdekek, szükségletek, nézetek, vélemények, értékek szembenállása húzódik meg. A konfliktusok az emberek közötti viszonyok több szintjén léphetnek fel, azaz léteznek intraperszonális, azaz személyen belüli, személyközi, szervezeten belüli, szervezetek közötti, illetve nemzetközi és globális konfliktusok is. Az emberek közötti konfliktusok univerzálisak, hiszen a világon mindenhol, minden kultúrában és közösségben, annak fejlettségétől függetlenül megtalálhatóak és hasonló jellemzőket mutatnak.
A hatékony konfliktuskezeléshez két alapvető feltétel egyidejű teljesülése szükséges: az, hogy a konfliktus kezelésében részt vevő személyek hozzáállása és a probléma kezelésének módja illeszkedjék magához a konfliktushoz. Az emberi közösségek leghagyományosabb és egyben legprimitívebb problémamegoldó módszere az erő, az erőszak a hatalom és az önhatalom alkalmazása. Az önhatalmú konfliktuskezelést az évszázadok során minden társadalomban és minden kultúrában felváltották a törvények alkalmazása, illetve a bírósági eljárás. A jogi eljárás alapvető jellegzetessége a múltbéli események lehető legpontosabb felderítése, feltárása és az eljárás eredményeképp a szemben álló felek közül egy győztes és egy vesztes fél kiválasztása. A hatékony konfliktuskezelés alapvető ismérve azonban, hogy a konfliktusban érintett, szemben álló felek nem arra törekednek, hogy saját érdekeiket mindenképpen, mindenáron érvényesítsék és megállapítsák azt, hogy az adott helyzetben kinek van igaza, hanem a felmerülő probléma megoldására, egy konszenzusos megoldás kialakítására törekednek. Természetesen a hatékony konfliktuskezelés érdekében annak a harmadik személynek, aki a konfliktus feloldására vállalkozik, minden esetben pártatlannak kell lennie.
Ilyen hatékony és konszenzusos megoldást eredményező konfliktuskezelési módszereknek tekinthetők a 21. században az alternatív vitarendezési eljárások, amelynek ma Magyarországon elérhető módjai a közvetítés, vagyis a mediáció, a választottbíráskodás és a békéltető testületek. Az alternatív vitarendezési eljárások fogalma egy olyan gyűjtőfogalom, amely azon eljárások összességét foglalja magában, amelyek célja a viszályok megoldása a hagyományos igazságszolgáltatási rendszeren kívül, azzal párhuzamosan működve. Az alternatív vitarendezési eljárások Magyarországon legáltalánosabban elfogadott meghatározása szerint ez olyan eljárások összessége, amelyek alternatívát jelentenek a bíróság előtti peres eljárás sokszor lassúnak, rugalmatlannak és költségesnek tartott döntéshozó természetű procedúráival szemben.
Az ADR (alternative dispute resolution) „mozgalom” az Egyesült Államokból származik, és az 1970-es években indult el azzal a céllal, hogy a peres eljárásoknál hatékonyabb, gyorsabb és költségkímélőbb vitarendezési alternatívákat hozzanak létre. Az első elfogadott ADR módszer alapja egy választottbírósági határozat volt, amely elindított több új gyakorlatot és eljárást az igazságügyi rendszer megújítását előrevetítve, beleértve a bíró (vagy választottbíró) döntéséről való vitát is. Az alternatív vitarendezési eljárások mára az egész világon elterjedtek és a 21. században a természetes személyeken kívül a jogi személyek jogi vitáinak alternatív módon történő rendezése is nagyon gyakori.
A különböző mediációs technikákat és alternatív konfliktuskezelési módokat Európa országaiban több évszázada alkalmazzák, maga az intézményesített közvetítés azonban csak néhány évtizede jelent meg a kontinensen, ami napjainkban is fejlődés alatt áll. Az alternatív vitarendezési módok több szempontból is sokkal előnyösebbek és kedvezőbbek a hagyományos bírósági úton történő jogvitarendezésnél. Alapvetően elmondható róluk, hogy gyorsabb eljárást eredményeznek a bírósági úton történő jogérvényesítésnél, és mivel általában egy pártatlan és a vitában álló felek által közösen választott vagy legalábbis általuk kölcsönösen elfogadott személy vagy testület működik közre, az eljárás eredményének is nagyobb bizalmat és legitimitást tulajdonítanak a felek. További fontos előnye az alternatív vitarendezési eljárásoknak, hogy alapvetően kevesebb költséget eredményeznek, mint a peres eljárások. Ezt igazolja az Egyesült Királyság Állami Számvevőszéke által készített tanulmány is, amelyben megvizsgálták a 2004-2006 közötti családi vitákkal kapcsolatos statisztikai adatokat és az ehhez kapcsolódó közvetítés költségeit. Ebből a kutatásból az derült ki, hogy a közvetítői eljárás átlagosan 752 fontba került az adott időszakban, a bírósági eljárás költsége azonban majdnem a duplája, 1682 font volt.
A közvetítés kultúrája a különböző európai országokban ma még igen eltérő fejlettségi szinten áll. Hollandiában és az Egyesült Királyságban jelentős hagyományai vannak az alternatív vitarendezési módoknak, míg más államokban, így többek között Magyarországon is leginkább a kétezres évek első felében kezdtek el elterjedni. A mediációs technikákat rendkívüli módon intézményesítő Hollandiában a beérkező jogi eseteket a bírák megvizsgálják és megállapítják, hogy vajon azokban az ügyekben célszerű-e közvetítést alkalmazni. Ilyen előzetes vizsgálatok lefolytatása érdekében a holland bírák továbbképzésen vettek részt. Az ügyek közvetítésre utalása úgy történik, hogy a bíró átad egy rövid kérdőívet a polgári bírósági eljárás kezdetén a feleknek, majd ezt a kérdésre adott válaszok alapján az úgynevezett közvetítési mutatók (mediation indicators) segítségével kiértékeli. A közvetítési mutatók alapján a bírók azt vizsgálják, hogy vajon sikeres lenne-e a közvetítés vagy inkább a hagyományos bírósági eljárására van szükség. Ha a bíró úgy ítéli meg, hogy a vita alkalmas a közvetítésre, akkor javaslatot tesz a feleknek arra, hogy válasszák a mediációt. Németországban 2012. július 26-án lépett hatályba a Bundesgesetzblatt, azaz a közvetítési törvény (a közvetítés és a bíróságon kívüli egyéb vitarendezési eljárások előmozdításáról szóló, 2012. július 21-i törvény), ami először szabályozta Németországban a közvetítést. Spanyolországban is igen kedvelt formája a jogi viták rendezésének a közvetítés, kifejezetten a munkajogi kérdésekben nagyon gyakori, hogy a felek közvetítőhöz fordulnak. Bizonyos esetekben még a bírósági eljárás előtt kötelező sort keríteni a közvetítési kísérletre. A kollektív munkaügyi vitáknál jellemzően közvetítést vesznek igénybe, míg egyes autonóm közösségekben az egyéni vitás ügyekben is kérhetik közvetítő közbenjárását.
E kísérletre az illetékes közigazgatási szolgálat, a Mediációs, Választottbíráskodási és Egyeztetési Szolgálat (Servicio de Mediación, Arbitraje y Conciliación, SMAC), vagy az esetleges kollektív megállapodás szerinti, e funkciót betöltő testület előtt lehet sort keríteni. Lengyelországban 2010-ben az Igazságügyi Minisztérium létrehozott egy, a közvetítési ügyekért felelős részleget, amely jelenleg a Nemzetközi Együttműködési és Emberi Jogi Főosztály Bűncselekemények sértettjei és a közvetítés előmozdításáért felelős osztályán belül működik. Az elmúlt években az Igazságügyi Minisztérium kiemelt figyelmet fordított a lengyelországi közvetítés, valamint az alternatív vitarendezés más formáinak fejlesztésével és népszerűsítésével kapcsolatos kérdésekre, valamint arra, hogy hatékonyabbá és az állampolgárok számára hozzáférhetőbbé tegye az igazságszolgáltatást. 2010-ben a Minisztérium kezdeményezésére létrehozták a közvetítői koordinátorok hálózatát. Az igazságügyi miniszter munkáját tanáccsal és véleménnyel segíti az Alternatív vitarendezést és konfliktusmegoldást segítő szociális tanács (Społeczną Radą ds. Alternatywnych Metod Rozwiązywania Konfliktów i Sporów), amely jelentős szerepet játszik a közvetítés és a kommunikáció elképzelésének népszerűsítésében a kormányzat, az igazságszolgáltatás és a környezeti közvetítők között.
Az Európai Unió is tevékenyen előmozdítja az alternatív vitarendezési (AVR) módszereket, így például különös módon a közvetítést. Az Európai Parlament és a Tanács 2008/52/EK irányelve a polgári és kereskedelmi ügyekben végzett közvetítés egyes szempontjairól 2008. május 21-én született, és valamennyi uniós tagállamnak 2011. május 21-ig kellett átültetnie saját jogrendszerébe megfelelő módon. A közvetítésről szóló irányelv olyan folytatott közvetítésre vonatkozik, ahol határokon átnyúló jogviták merülnek fel, és amelyekben a felek legalább egyike a többi fél bármelyikétől eltérő tagállamban rendelkezik lakóhellyel/székhellyel abban az időpontban, amikor a felek megállapodnak a közvetítés igénybevételéről, illetve amikor a közvetítést a bíróság elrendeli. Az irányelv többek között a közvetítés, mint eszköz népszerűsítése céljából kötelezi az egyes tagállamokat arra, hogy ösztönözzék a közvetítők képzését és biztosítsák a közvetítés magas színvonalát. Továbbá, minden bírát feljogosít arra, hogy a jogvitákban részt vevő feleket először közvetítés igénybevételére hívja fel, amennyiben ezt az adott ügy körülményei alapján megfelelőnek tartja. Az irányelv úgy rendelkezik, hogy a közvetítés eredményeképpen létrejövő megállapodások a felek egybehangzó kérése alapján végrehajthatóvá nyilváníthatók. A végrehajthatóvá nyilvánítás történhet például bírósági jóváhagyás vagy közjegyző általi hitelesítés útján. Az irányelv azt is biztosítja, hogy a közvetítéssel eltöltött idő miatt a felek ne veszítsék el a bírósághoz fordulás lehetőségét: a bírósági eljárás kezdeményezésével kapcsolatos határidőkre vonatkozóan a közvetítés felfüggesztő hatályú.
A különböző alternatív vitarendezési módszerek tehát egyre népszerűbbé váltak az elmúlt évtizedekben a kontinensen, jelentőségük pedig az elkövetkezendő években, véleményem szerint tovább fog nőni. Mindehhez nagyon fontos a megfelelő jogszabályi környezet megteremtése, amelyben hatékonyan tudnak működni ezek az eljárások. Ugyanakkor a különböző alternatív konfliktuskezelési technikák, mint például a mediáció, nemcsak a jogi vitákban jelenthetnek célravezető megoldást, hanem a legtöbb interperszonális, tehát személyek közötti vagy közösségeken belüli konfliktushelyzetekben is, mint például a válás, gyermekelhelyezés, vagy családi konfliktusok esetén.
