Évente több tízezer kiadott könyv jelenik meg a piacon, s ezért nagy kihívást jelent mind a nemzetközi, mind a hazai kínálatban megleli a gyöngyszemeket.
A TÉKA Így olvastok ti! címet viselő irodalmi rovatában meghívott vendégeimmel könyvekről, olvasásról beszélgetünk.
A beszélgetés a gazdasági instabilitás és annak az oktatás integritására gyakorolt hatása közötti bonyolult összefüggésre koncentrál.
A TÉKA Így olvastok ti! legújabb adásának vendége dr. Somkuti Bálint, hadtörténész, biztonságpolitikai elemző.
A könyv fontos megállapítása, hogy az uszító jellegű írások nem egyszerűen etnikai vagy vallási gyűlöletre építenek, hanem állításaikat geopolitikai és ideológiai retorikával támasztják alá.
Melyik főváros az, ahol a hotelszoba, valamint a starbucksos kávé ára is jelentősen magasabb, mint Manhattanben, az emberek mégsem merik esténként elhagyni lakásaikat, annyira rossz a közbiztonság?
Jelen írásommal folytatom megkezdett cikksorozatomat, melyben a Magyar Tiszti Arany Vitézségi Éremmel kitüntetett honvédek életét és haditetteit kívánom bemutatni, melyek alapján elnyerték az említett Vitézségi Érmet. Másodikként vitéz nemes alsótorjai Vastagh György ezredes életét és működését kívánom megvizsgálni.
A sportpszichológia folyamatosan fejlődő tudományág, amely egyre inkább interdiszciplináris megközelítést alkalmaz a sportolók holisztikus fejlesztésében, mentális és érzelmi támogatásában.