Ünnepélyes évnyitóval köszöntötte új évfolyamát az Erdélyi Politikai Iskola, ahol idén 21 hallgató kezdte meg ingyenes tanulmányait a Mathias Corvinus Collegium (MCC), a Magyar Ifjúsági Értekezlet (MIÉRT) és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) jóvoltából. Az eseményt november 10-én rendezték meg Kolozsváron, amelyet az évfolyam első képzési hétvégéje követett.
A Migrációkutató Intézet neves amerikai, francia és izraeli partnerintézményekkel együtt létrehozta Budapesten a Nemzetközi Bevándorláskutatási Hálózatot (International Network for Immigration Research – INIR). Az új szervezet célja, hogy tudományos és szakmai alapon, az ideológiákat elvetve, pragmatikus módon vizsgálja a migráció kérdését.
Telt ház előtt rendezték meg az Uránia Nemzeti Filmszínházban a Sebastian Kurz karrierjéről készült legújabb dokumentumfilm magyarországi premierét. A korábbi osztrák kancellár a filmbemutatót követően pódiumbeszélgetésen vett részt Szalai Zoltán, a Mathias Corvinus Collegium főigazgatója, Bauer Bence, az eseményt szervező Magyar-Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója, valamint a Bécsben öt évig magyar nagykövetként dolgozó Nagy Andor társaságában.
„Az iskola közösséget teremt, egy város pedig csak akkor lehet vonzó, ha erős a közössége. A történelem során többször is bebizonyosodott, hogy egy iskola reményt jelent, és jó megélni, hogy a város- és közösségépítő munkában nem vagyunk egyedül” – jelentette ki Porga Gyula, Veszprém polgármestere a Mathias Corvinus Collegium képzési központjának ünnepélyes tanévnyitóján és épületátadóján.
Telt ház előtt, ünnepélyes keretek között nyitotta meg kaposvári központját a Mathias Corvinus Collegium, amely 2025 őszére felújítja a város legendás épületét, a Kunffy-palotát. A Fiatal Tehetség Programba és a Középiskolás Programba jelentkező diákok száma azt mutatja, nagy igény van Somogy vármegyében is a Kárpát-medence legnagyobb tehetséggondozó intézményére.
Az idei tanévben mintegy 125 diák tehetséggondozását végzi a Mathias Corvinus Collegium Dunaszerdahelyen megnyílt képzési központja, amely tartalmas szakmai programokkal is várja az érdeklődőket. Az ünnepélyes megnyitón elhangzott, hogy az MCC nemcsak a csallóközi fiataloknak nyitotta meg új képzési központját, hanem minden olyan szlovákiai magyar diák számára is, akit a tudásvágya, a nyitottsága hajt.
A magyarság történetét évtizedek óta kutató Margittai Gábor és Major Anita vezetésével jött létre a Mathias Corvinus Collegium hatodik intézete, a Magyar Összetartozás Intézete. A bemutatkozó sajtóeseményen a veszélyes globális trend, az eltörlés kultúrájával kapcsolatban elhangzott: az a nemzet, amely megtagadja a múltját, megtagadja a jövőjét is.
A Mathias Corvinus Collegium (MCC) középiskolásoknak szóló programja idén is felvételt hirdet a közösségi programok, a hasznos tananyagok és a társadalomtudományok iránt érdeklődő diákok számára. A Középiskolás Program (KP) iskola mellett végezhető, ingyenes készségfejlesztő és szakmai alkalmakkal, valamint e-learning kurzusokkal várja a magyarországi, valamint külhoni magyar középiskolások jelentkezését december 31-ig. Az MCC KP Magyarországon már 16 városban érhető el.
A tavalyi év sikerein felbuzdulva újabb 25 diák merülhet el 10 hónapig egy szabadon választott témában az MCC Középiskolás Ösztöndíjprogramnak köszönhetően. Az első jelentős lépést szeptember 30-án tették meg a fiatalok a Tas vezér utcai épületben, amikor egy nyitókonferencián élhették át az MCC-s életérzést, illetve a kutatómunkájukhoz kaptak inspirációt, mindemellett még csapatépítésre is jutott idő.