2023. 09. 29. 14:11

Szolnok
A világjárvány idején néhány lelkes pszichológus hallgató úgy gondolta, hogy tenni szeretne az emberekért, a kortársaikért, ezért létrehozták a Mélylevegő Projektet, hogy laikusok számára is érthetővé tegyék a pszichológiai folyamatokat. Kedden az Projekt egyik alapítótagja, Pető Dorina pszichológus (volt MCC-s diák) volt a vendége az MCC szolnoki központjának, akit az átlagosnál is nagyobb érdeklődés fogadott. A pszichológus beszámolt arról, hogy bár elsősorban a fiatalokat, azon belül is a kamaszokat célozták meg, azóta megfigyelhető, hogy leginkább a kortársaik, a 20-as, 30-as korosztály a követőjük. A nézők összetétele ezen az estén is vegyes volt, hiszen éppúgy eljött a középiskolás fiatal, mint a szülők, nagyszülők, de még pedagógusok, iskolapszichológusok, mentálhigiénés szakemberek is éltek a meghívással.