Bücs Veronika vagyok, a Budapesti Corvinus Egyetem alkalmazott közgazdaságtan szakos hallgatója, továbbá eddigi tanulmányaim mellett fél évet tölthettem az Örebro Universiteten, Svédországban. Az MCC-s tevékenységem már középiskolásként elkezdődött, és a 2023/24-es tanévben már műhelytagként kezdtem meg önálló kutatásomat a Vállalkozáskutatási Műhelyben. Mindig is fontos volt számomra, hogy a közgazdaságtant felhasználva olyan témával tudjak foglalkozni, amelynek jelentős társadalmi relevanciája van.

 

Kutatási téma:

Hátrányos helyzetű diákok támogatása és mentorálása az iskolában: hatékony stratégiák és eredmények

A legújabb kutatási eredmények abba az irányba mutatnak, hogy megéri már fiatalkorban is sokat foglalkozni a gyermekekkel, hiszen ekkor a legkönnyebben fejleszthetőek. Azonban ez rendkívül költséges egy szülő számára: pénzben, időben, energiában. Mi történik azokkal a gyerekekkel, akik szülei a társadalmi hátterükből adódóan nem engedhetik meg maguknak vagy nem is szándékoznak hasonló szintű fejlesztésben részesíteni gyermekeiket? A kutatásom során azt a kérdést szeretném körbejárni, hogy az iskola és az iskolán kívüli felzárkóztató és mentoráló programok miként tehetnek a fejlesztés érdekében ott, ahol valószínűleg otthonról a gyermek nem kapott és nem tud támogatást kapni a tanulásban.