A 2000-es évek elején találkoztam Szőnyi Zsuzsával Zebegényben, Sinkovits Imre és Ablonczy László társaságában. Egy művészeti fesztivál keretein belül ültünk a Dunakanyar egyik legszebb teraszán. Beszélgettünk. Nem, én leginkább hallgattam.
A Magyar Királyság történelmének legnagyobb részében a nemesség, kivételes jogállásából fakadóan, az egyik legnagyobb politikai szereppel rendelkező társadalmi rétegnek számított.
Az erdők békét árasztó látványa, a madarak dallamos éneke olyan természeti jelenségek, melyek után minduntalan vágyakozunk. Ezek megtapasztalása saját, szubjektív megítélésünk szerint is feltölt, megnyugtat. Ennek ellenére egyre inkább elszakadunk a természettől. A legtöbben a természetben viszonylag szegény városi miliőben élünk, ahol a környezettel való érintkezés korlátozott, és időnk nagy részét a négy fal között töltjük. A helyzetet tovább árnyalja, hogy kikapcsolódás gyanánt is gyakrabban gondolunk a technika és média nyújtotta lehetőségekre, mint a természetben való kikapcsolódásra. Tesszük ezt annak ellenére, hogy egy városi parkban tett séta, vagy egy erdei túra számos előnnyel jár, beleértve a fokozott figyelmi képességeket, kevesebb megélt stresszt, a jobb hangulatot, illetve a pszichiátriai betegségek kockázatának csökkenését.
Előző