Dr. Marc-Michael Blum 1974-ben született Hamburgban. 1996 és 2002 között vegyészetet tanult a Braunschweigi Műszaki Egyetemen, majd ezt követően biokémiából szerzett doktori fokozatot a Frankfurti Goethe Egyetemen. Vegyészeti és biokémiai tanulmányait a King's College „War in the modern world” mesterképzésével egészítette ki. Szakterületei közé tartoznak a tömegpusztító fegyverek, azon belül is elsősorban a biológiai és vegyi fegyverek, valamint a nemzetközi non-proliferáció témaköre. Dr. Blum 2010 és 2012 között az Egyesült Államok Los-Alamosi Nemzeti Laboratóriumában tevékenykedett kutatóként, 2012 óta pedig a Vegyifegyver-tilalmi Szervezet (OPCW) alkalmazásában áll, ahol részt vett többek között a Szkripal-ügy kivizsgálásában is. 2017-től vezeti az OPCW laborját, mindemellett pedig aktívan kutat, oktat és helyszíni szakértőként is tevékenykedik.


Az MCC vendégoktatója: 2021. június – szeptember

Publikációs lista