Olvasási idő: 1 perc

Noha a globalizáció legnagyobb vesztese a középosztály,  hazánkban sikerült megerősíteni ezt a társadalmi réteget, ráadásul a meritokratikus politika tette a legtöbbet a szegénység felszámolásáért is – hangzott el dr. György László közgazdász, egyetemi docens, kormánybiztos A középosztály forradalma – meritokratikus stratégia a 21. századra című könyvének bemutatóján a zalaegerszegi MCC-ben.

Az előadó a középosztály bővítésének okairól, ennek fontosságáról és arról is beszélt, hogyan érdemes számba venni az ebbe a csoportba tartozókat. A közgazdász szerint a középosztály definiálásakor csak az egyik szempont a jövedelem, figyelembe kell venni a vagyoni helyzetet és a például a saját tulajdonú lakás meglétét, ráadásul a szellemi, lelki fejlődés iránti vágy is feltétlenül hozzátartozik a középosztály kultúrájához. 

A fejlődés mérésére a bemutatott kötet szerzője a GDP-nél hasznosabb, a minőségi dimenziót is mérő mutatót, a harmonikus növekedési indexet ajánlotta, amely a gazdasági fejlettség és növekedés mellett a pénzügyi, a környezeti, a társadalmi, a demográfiai fenntarthatósági, valamint munka és tudásalapú társadalmi adatokat is figyelembe vesz.