Olvasási idő: 2 perc

A Mathias Corvinus Collegium ősszel elindította az MCC Plusz Programot, amelynek célja a kiemelkedően tehetséges, de az adott évben – infrastrukturális korlátok miatt – Juniorként felvételt nem nyert diákok bevonása az MCC közösség életébe. Az MCC Plusz Program tagjai szabadon bekapcsolódhatnak az MCC szakmai és közösségi programjaiba, és ha folyamatosan jól teljesítenek, akkor a Junior programban tanuló diákokhoz hasonló előnyökhöz jutnak.

A résztvevők egymásra épülő programelemeket teljesítenek, ezáltal egyre közelebb kerülhetnek a juniorok számára nyújtott képzési kínálathoz és egyéb lehetőségekhez.  Az MCC Plusz hetente frissülő, inspiráló programkínálatot nyújt, illetve havi teljesítés alapján egyre bővülő lehetőség válik elérhetővé a résztvevők számára.

A program beharangozó összejövetelére augusztus 31-én került sor. A tájékoztató eseményen Lánczi Péter főigazgató-helyettes ismertette a program céljait és részleteit, továbbá bemutatta az elérhető jutalmakat és az elérésükhöz szükséges tevékenységet.

Az MCC Plusz Program szeptember 5-én indult el, jelenleg 45 fővel működik. A Karrier- és Szakmai Fejlesztési Központ, a projekt gazdája. Minden hónap – már mondhatni hagyományőrző módon – visszatekintéssel és tervekkel zárul, személyes csoporttalálkozó keretén belül.

A legutóbbi hózáró rendezvényen a csapatnak „csak nektek” meglepetésvendége is volt, Dr. Csepregi Gábor, a Vezetőképző Akadémia oktatója személyében. Gábor interaktív, „Hogyan lássuk a világot más szemmel?” c. előadásával gazdagította a diákok nézőpontját.  Nagy érdeklődés övezte azt a gondolatmenetét, hogy ha az életünkben „vendégként” veszünk részt, rácsodálkozunk az apró dolgokra, időnként feltekintünk az égre, keressük a szépet mindenben, de emellett észrevesszük a nehézségeket is, amihez megértéssel fordulunk, akkor mindez segít megélni a jelen pillanatot. Ez az attitűd hozzájárul ahhoz, hogy gazdagabb kapcsolatot alakítsunk ki embertársainkkal és környezetünkkel.

Huszty Zsuzsanna, a projekt vezetője úgy látja, hogy az MCC Plusz csapat mostanra otthonosan mozog az MCC-ben, a diákok jó közösséggé formálódtak, és céltudatosan teljesítenek.

Üdv az MCC-ben, MCC Pluszosok!