Olvasási idő: 2 perc

A történelemtanítás európai csataterei címmel szervezett előadást a pécsi MCC. A beszélgetésre rengeteg pécsi volt kíváncsi. Fedeles Tamás rektorhelyettes, a PTE Középkori és Koraújkori Történeti Tanszék vezetője szerint egy történésznek az a feladata, hogy részrehajlás és megalkuvás nélkül dolgozzon, így szemlélje a múlt eseményeit.

„A kritikai gondolkodást a mindennapok során is alkalmaznunk kellene. Több forrás megvizsgálásával vonhatunk csak le reális következtetéseket.” – Mondta a PTE oktatója, aki az MCC által szervezett OKPV, vagyis az Országos Középiskolai Problémamegoldó Verseny fontosságára és hasznosságára is felhívta a figyelmet. A rektorhelyettes szerint az ilyen kezdeményezések segítik fejleszteni a komplex gondolkodást.

Fodor Richárd, az MCC Tanuláskutató Intézet kutatója úgy látja, a cél az kell legyen, hogy olyan stabil alapokat tanuljanak meg a diákok, melyek alkalmassá teszik őket a történelmi gondolkodás kialakítására.

„Az ókorban megtörtént események ismerete nélkül nagyon nehéz elképzelni a modern történelemtanítást.” – Vélekedett a kutató.

Fekete Áron, a Tanuláskutató Intézet projektmenedzserének kérdéseire válaszolva az előadók kifejtették, hogy az a módszer, ami a magyar oktatásban zajlik, elengedhetetlen az alapvető tájékozottság eléréséhez, hiszen a történelem az emberiséggel együtt fejlődik és az identitásunk alapját jelentheti.

Fedeles Tamás szerint, ha a történelem egy-egy fejezetét kiszakítjuk a kontextusból, nem lesz tapadási felület. Látnunk kell a keretrendszert, amibe az adott téma illeszkedik.

A szakértők úgy látják, az Európai Parlament által elképzelt új narratíva, miszerint egy egységes európai történelmet kellene tanítani, háttérbe szorítva azokat a fejezeteket, melyek morálisan megkérdőjelezhetőek, egy téves út.

„A történelmet relativizálja ez az elképzelés. Ha nem vagyunk tisztában a múltunkkal, beleértve a sötét korszakokat is, hogyan tudnánk tanulni a hibáinkból?” Tette fel a kérdést Fedeles Tamás.

Az előadást élénk diskurzus követte, amiből a közönség is kivette a részét.