2021 májusától vagyok tagja az MCC közösségének.
2022 júliusától a Debreceni Képzési Központban dolgozom a Középiskolás Program régiókoordinátorként.
Tanulmányaimat a Debreceni Egyetemen végeztem, ahol öt diplomát szereztem az évek során. Ezáltal értékes tudással és tapasztalattal rendelkezem pedagógia, kommunikáció, és az emberi erőforrások menedzselésének a terén, amelyet kiválóan tudok kamatoztatni az MCC-ben folyó tehetséggondozó, nevelési programban.
Jelenleg mentálhigiénét tanulok, hisz érdekel az emberek mentális egészsége, a közeljövőben ezen a területen is szeretnék segítséget nyújtani.
Fontosnak tartom, hogy a fiatalok minél szélesebb körben bontakoztathassák ki képességeiket.
Úgy gondolom, a Középiskolás Program a páratlan, magas színvonalú képzések nyújtotta fejlődés mellett egy kiváló csapatot is biztosít, amelynek tagjaként a diákok minőségi, életre szóló kapcsolatokat is kialakíthatnak.
Szabadidőmet kisfiammal, barátaimmal és családommal töltöm. Szeretek olvasni, filmeket nézni, utazni, nagyokat beszélgetni, és a természetben túrázni.