A Hajdú-Bihar megyei fiatalok életében fontos mérföldkőnek tartom az MCC debreceni jelenlétét. A képzési programokból fakadó lehetőségek, valamint az egyedülálló és inspiráló szellemiség biztos alapot nyújthat a fejlődéshez, kiteljesedéshez. Úgy véljük, a siker nem az osztályzatokban, hanem az embernek a világra gyakorolt hatásában mérhető. Ehhez a fiataloknak nyitottnak, elszántnak és bátornak kell lenniük, hogy kihozhassák képességeikből a maximumot. Nyitottnak a tudás megszerzésére, elszántnak a kihívások legyőzésére és bátornak az aktív cselekvésre.
A debreceni központ vezetőjeként az a célom, hogy a velünk töltött évek alatt ezeket a tulajdonságokat fejlesszük a diákokban.
Középiskolai tanulmányaimat a szolnoki Verseghy Ferenc Gimnázium diákjaként végeztem, majd ezt követően a Debreceni Egyetemen szereztem biológiából alapszakon, valamint vezetés-szervezésből mesterképzésben oklevelet. Jelenleg az Ihrig Károly Gazdálkodás- és Szervezéstudományok Doktori Iskola doktorandusza vagyok.
Bognár Istvánnal és a debreceni központunkról interjút is készítettünk.