Dmitrij Rudenkin az oroszországi Uráli Szövetségi Egyetem docense. Kutatási területe a politikai szociológia, az ifjúságkutatás és a politikai szociológia módszertani kérdései.

Dmitry 2010-ben szerzett diplomát az Uráli Állami Egyetem Politikatudományi és Szociológiai Karán, majd 2013-ban az oroszországi Uráli Szövetségi Egyetemen szerzett PhD fokozatot. 2018-ban elvégezte az Európa Tanács Politikai Tanulmányok Iskolájának egyéves képzését. 2019-ben részt vett a ""Civil oktatás a polgárok társadalmáért"" elnevezésű továbbképző kurzuson, amelyet az Európa Tanács Politikai Tanulmányok Iskolája szervezett Rigában (Lettország) és Berlinben (Németország).

Tagja az Orosz Politikatudományi Társaság Politikai Szociológiai Kutatóbizottságának. 2009-2015 között aktívan részt vett az Orosz Politikatudományi Társaság Ifjúsági Osztályának fejlesztésében, és 2009 és 2012 között annak vezetője volt.

Dmitry kutatóként empirikus szociológiai projektek kivitelezésére szakosodott. Élete nagy részét Jekatyerinburgban töltötte, ahol széleskörű tapasztalatot szerzett a szociológiai kutatások lebonyolításában. A 2010-2021 közötti időszakban több mint 20, a kortárs orosz fiatalok politikai tudatosságát és politikai viselkedését vizsgáló szociológiai projekt megvalósításában vett részt. 2017-ben az Orosz Közvéleménykutató Központba (WCIOM) hívták dolgozni, ahol továbbfejlesztette a nagyszabású szociológiai projektek végrehajtásában szerzett ismereteit. 2018-2021 között 3, orosz tudományos alapítványok által támogatott tudományos projekt vezetője volt.

Az MCC Visiting Fellowship Program időtartama alatt az szocialista időszak kollektív emlékezetét vizsgálja az orosz és a magyar társadalomban.


Az MCC vendégoktatója: 2022. február – május

Publikációs lista