A Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Karán történész szakon végeztem 2014-ben, majd a magyar nyelv és irodalom minor szakkal mester szakos tanárként diplomáztam 2017-ben. Az ezt követő időszakban történelem-magyar tanári diplomámat egészítettem ki politológia alapszakkal. Tanulmányaim alatt képviselhettem a hallgatókat helyi, illetve az országos fórumokon, a Debreceni Egyetem Hallgatói és Doktorandusz Képviseletének alelnökeként, illetve a BTK Hallgatói Önkormányzat elnökeként. 2018-tól a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája keretében működő Bölcsész Hallgatók Szövetségének ügyvezetőjeként tevékenykedtem, ahol naprakész információkkal segítettem egyetemi hallgatótársaim mindennapjaikat.
Az oktatáspolitikai struktúrákat elemezve és az innovatív oktatási lehetőségeket keresve fontos számomra, hogy olyan örömteli és felhőtlen légkört teremtsünk a debreceni FIT Programban résztvevők számára, amely motiválóan hat az egyéni fejlődésre és a közösségben való aktív szerepvállalásra is.
A Debreceni Képzési Központ kiemelten fontosnak tartja, hogy a Programokban részt vevő diákok tudását gazdagítsa, annak érdekében, hogy tudományos ismereteiket és az MCC-ben átélt élményeiket megfelelően kamatoztathassák életük során.