Bölcsészként végeztem, karrieremet középiskolai tanárként kezdtem, majd felsőoktatási tapasztalatokat szereztem a mai Edutus Egyetemen (akkoriban Modern Üzleti Tudományok Főiskolája), melynek Nyelvi Tanszékén 10 évig dolgoztam tanárként és nyelvvizsgáztatóként. Pályám következő állomása egy multinacionális vállalat, a METRO Kereskedelmi Kft. volt, ahol előbb trénerként és coachként segítettem a szervezetfejlesztést, majd képzési vezetőként szerepet vállaltam a METRO Gasztroakadémiájának megálmodásában és létrehozásában. Később a Magyar Turisztikai Ügynökségnél nemzetközi projekteket vezettem, majd a Külgazdasági és Külügyminisztériumban a nemzetközi együttműködések diplomáciai vetületével foglalkoztam. Mindemellett belekóstoltam a vállalkozói lét kihívásaiba is.

Az MCC Karrier- és Szakmai Fejlesztési Központjának igazgatójaként fő célom, hogy az intézményben folyó egyedülálló tehetséggondozó munka sikeréhez hozzájárulva magam is értéket teremtsek a közösség számára. Csapatommal együtt azon dolgozunk, hogy megkülönböztető szakmai és társasági programokat, valamint továbbképzési és karrierlehetőségeket tegyünk elérhetővé a diákok és az alumni számára. Amelyekhez kizárólag itt, kizárólag ők juthatnak hozzá. Amelyek tovább erősítik az intézmény, az itt tanulók, és a már végzettek közösségét, összekapcsolják a colit a régiekkel és a mostani diákokkal. Oktatóként és képzések résztvevőjeként, mentorként és mentoráltként, munkaadóként és munkavállalóként, ösztöndíjasként és támogatóként. Hétköznap és ünnepnapon, egyedül, családdal és régi barátokkal: MCC.