Míg az utóbbi másfél évtizedben fokozott figyelem irányult a határainkon kívül élő, elszakított nemzetrészekre, a hazánkban élő nemzetiségek kultúrájáról, nyelvük és identitásuk megőrzéséről kevesebb szó esik a közbeszédben. Még kevésbé tud arról az átlagemberek, hogy a nemzeti kisebbségekhez tartozó fiatalok hogyan szerveződnek közösséggé és kapcsolódnak be a közéletbe a saját településükön vagy országos szinten. Pedig a velünk élő nemzetiségek hagyományai, nyelvei mind-mind Magyarország kultúráját gazdagítják, ezért mindannyiunk érdeke, hogy generációról generációra hagyományozódva a jövőben is velünk legyenek. Erről beszélgetünk meghívott vendégeinkkel szeptember 26-i eseményünkön.
Résztvevők:
A kerekasztal-beszélgetést megelőzően vitaindító előadást tart Kántor Zoltán, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet igazgatója.
- Jordán Blanka – elnök, Magyarországi Németi Fiatalok Közössége
- Krkeljics Mirkó Mitár – elnök, ZORA – Magyarországi Szerb Fiatalok Egyesülete
- Szeljak Bence – elnök, Magyarországi Szlovák Fiatalok Szervezete
- Sztrein Virág – elnök, Magyarországi Románok Ifjúsági Szervezete
Moderátor: Sullivan Ferenc – kutató, Ifjúságkutató Intézet
Az eseményen való részvétel regisztrációhoz kötött.