Olvasási idő: 2 perc

Igazán pörgős hétvégén vagyunk túl az aradi központban. Onhausz Benita látogatott el újra hozzánk, így még jobban elmélyülhettünk a kémia rejtelmeiben.

Benit nagyon megszerették a diákok, mivel könnyen szót értett velük, kedves volt végig ráadásul a kurzus témája is érdekes volt, így sikerült végig lekötni figyelmüket. Mondanom sem kell, a kísérleteket nagyon élvezték, de az elméleti részhez is hozzá tudtak szólni, sőt egyik gyerekkel hosszasan elbeszélgettek az atomreaktorokról is.
 
Szombaton arra is volt lehetőségünk, hogy bemutassuk, hogyan is zajlik egy képzés nálunk, ugyanis az M1 munkatársai látogattak el hozzánk, hogy riportot készítsenek. A gyerekek nagyon élvezték, hogy benne lesznek a Tv-ben, szinte mindenki akart interjút adni. Szülők is nyilatkoztak és az oktatót is meghallgatták... 
 
Hogy tovább fokozzuk az izgalmakat, egy fotós is érkezett, hogy megörökítse csipet-csapatunk minden tagját, ez is tetszett nekik, igazi sztárnak érezték magukat a nap folyamán.
 
Összességében szuper nap volt, tele élménnyel. Azt kiemelném, hogy a képzés menetét nem borították fel az események, ugyanis az interjúk szünetben készültek, a fotózás pedig ebédszünetben, úgyhogy mindentől függetlenül zökkenőmentesen zajlott a foglalkozás.