Olvasási idő: 3 perc
November 5-én az Amerikai Egyesült Államok lakossága megválasztotta országának 47. elnökét. Donald Trump 2025 januárjától négy éven keresztül vezeti a világ első számú hatalmát, és döntő befolyással bír a tekintetben, hogy a világ a gazdasági és biztonságpolitikai kihívásokra milyen válaszokat fog adni. Mik voltak a főbb társadalmi-gazdasági okai e választási eredménynek? Miért Donald Trump politikája vezetett győzelemhez? Merre fog elmozdulni a világ az új adminisztráció hivatalba lépésével? E kérdések mentén beszélgettünk Szilvay Gergely politológussal, a Mandiner vezető újságírójával november 7-én a győri MCC-ben.
Szilvay Gergely a beszélgetés elején felvázolta az amerikai választási rendszer sajátosságait, melyet az alapító atyák még a 18. század végén hoztak létre, és melyben a kormány-, illetve államfőt nem közvetlenül választják meg, hanem az 538 elektorból álló elektori kollégium dönt az elnök személyéről. Donald Trump történelmi győzelme mögött számos ok húzódik meg, melyek közül a legfontosabbak a nem túl kedvező amerikai gazdasági teljesítmény, a világ különböző pontjain elhúzódó fegyveres konfliktusok, illetve a jelenlegi elnöki adminisztráció által erőltetett migrációs- és gendernyomás. Számunkra, európaiaknak és magyaroknak különösen fontosnak bizonyultak e választások, hiszen kimenetelétől függ, hogy lesz-e esély a békére Európában és a Közel-Keleten, valamint milyen irányba fog elmozdulni a világ biztonsági architektúrája. Szilvay Gergely kifejtette, hogy hazánk szempontjából sok új lehetőséget rejt az új adminisztráció felállása, hiszen a magyar jobboldali közösség az elmúlt évek során nagyon szorosra fűzte a kapcsolatait a tengerentúli jobboldallal. Számunkra ez elsősorban a gazdasági lehetőségeink kiszélesedését jelentheti, illetve az amerikai-magyar kapcsolatok újabb felívelő korszakát hozhatja el. Donald Trump és Orbán Viktor egyetértenek olyan globális társadalmi és gazdasági problémák megoldásában, mint a migrációnyomás csökkentése, a genderpropaganda háttérbe szorítása vagy az elhúzódó orosz-ukrán konfliktus lehetséges lezárása.
Az MCC győri képzési központja hétről hétre kínál izgalmas szakmai programokat az érdeklődők számára. A következő szakmai eseményre november 12-én kerül sor egy Pedagóguskonferencia keretében. 16:15-kor igazgatói kerekasztal-beszélgetésre, 17:30-kor Szuromi Márton, az MCC Technológiai és Innovációs Csoport rekreációs szakemberének Mentális edzőterem – Okoseszközökkel az optimális teljesítőképességért című előadására várjuk az érdeklődőket!