Olvasási idő: 5 perc
Hazai pályán, Debrecenben debütált Rábai Dávid Nagypálya- Tehetségképzés a labdarúgó akadémiákon című könyve, mely eseményen nemcsak a szerzővel, hanem Herczeg Andrással, a DVSC Labdarúgó Akadémia szakmai igazgatójával és Hajdú Andrással, az MCC Politikatudományi Műhelyének kutatótanárával, a könyv egyik szaklektorával is beszélgettünk, bepillantást nyerve a magyar labdarúgás kulisszái mögé, annak múltjába és jelenébe.
„Érdemes visszautalni a 80-as, 90-es évekre, amikor a rendszerváltás, a gazdasági struktúra, társadalmi jogrend átalakulása lényegében maga alá temette azt a modelljét a magyar sportnak, amivel a korábbi évtizedekben működött és a 90-es évek átalakulásának a sport lett az egyik legnagyobb vesztese.” - kezdte Hajdú András az áttekintést.
A 90-es években drasztikusan csökkent az igazolt sportolók és edzők száma, ami jelentős hatással volt a magyar labdarúgásra is. Ez a negatív trend látványosan és koncentráltan jelentkezett a magyar sportéletben, és a labdarúgás az egyik legnagyobb vesztese volt ennek az időszaknak. Az elkeseredett helyzetből azonban egyfajta reménysugár tört elő a 2000-es évek közepén, amikor egy új generáció jelent meg, akik elsőként a Sándor Károly Labdarúgó Akadémiáról kerültek ki. Ők olyan kimagasló eredményeket értek el az utánpótlás válogatott szintjén, amelyek teljesen új reményt keltettek a magyar sport iránt.
„Ez természetesen nemcsak a Sándor Károly Labdarúgó Akadémiára koncentrálódott, hiszen párhuzamosan, akár Debrecenben is, akár kicsi, alacsonyabb szinten, kisebb korosztályra fókuszáló egyesületek keretében zajlott. A könyv bemutatja, honnan jutott el a magyar labdarúgás a 90-es évek válságából ezekre a műhelyekre támaszkodva, építkezve, illetve az akadémiai logikának, modellnek a szintre emelésével egy teljesen más helyzetbe, ahol van a labdarúgás akár klubbok, akár válogatott szintjén.” - zárta gondolatait a szaklektor.
Az akadémiák fontos szerepet játszanak a fiatalok képzésében, és az iskolával való egyeztetés is kiemelt fontosságú. A sport és az oktatás egyaránt fontos, hiszen a fiataloknak számolni kell a sport utáni lehetőségekkel is. Az akadémiára járók többsége szeretne egyetemre menni, mindamellett, hogy profi labdarúgóvá is szeretne válni.
„Ők is láthatják azt, hogy nem biztos, hogy profi labdarúgók lesznek, függetlenül attól, hogy éveken keresztül az akadémián vannak. Ezért is fontos az oktatás, nem beszélve a váratlan tényezőkről, például egy sérülésről, melynek következtében már nem lehet valaki profi. Fiatal focisták gondolnak a pályafutásukat követő évekre is, mely nem tart örökké (max. 40 éves korig lehet ezt igazán csinálni) és felmerül a kérdés, hogy mi lesz ez után? Mit tud csinálni?......Erre is gondolni kell.” - mondta a könyv szerzője.
Vitathatatlan, hogy a szerencse is szerepet játszik a sportban, de a tehetség és az alázat nélkül nem lehet igazán eredményesnek lenni. Fontos az is, hogy a fiataloknak meglegyen az alapvető fizikai és mentális képességük, és hogy tudjanak egy csapatban működni, de a játék akkor megy igazán, ha a magánélet is rendben van, ha biztonságban érzi magát a játékos és ha problémája van, akkor arról tud és mer is beszélni.
„Nemcsak az edzőket, hanem a stábtagokat is ismerni kell. Az edzők a gyerekeket csoportokra osztják csapaton belül és mentor szerepük van szakmai, magánéleti és oktatás (iskola) téren, ezzel is próbálnak közelebb kerülni a játékosokhoz. Pszichológus is van az akadémián, az ő segítségét is igénybe tudják venni. Fontos, hogy az edző ismerje minden játékosát, meg kell találni a gyerekekkel a hangot. A fiatal játékosoknál lényeges pillanat amikor a felnőtt közegbe beintegrálódnak, szakmaiság terén nagyon sokat kell segíteni, hiszen gyakorlott játékosok közé kerül, akinek a helyére pályázik és amíg nem tartja riválisnak, addig segítik a fiatalokat, de ha már riválisnak tartja, az nehezebb helyzet és ezeket kezelni kell. A játékosoknak nemcsak a fizikai, hanem a lelki fejlődésükkel is kell törődni.” - avatott be bennünket Herczeg András.
Zárásként egy történet, melyet Hajdú András osztott meg a hallgatósággal, válaszolva arra a kérdésre, hogy a tehetség vagy a munka a fontosabb.
„Munka nélkül, hosszú távon nem fog sikerülni, azt nem lehet megspórolni az élsportból és a fizikai adottságokat sem lehet figyelmen kívül hagyni.” Egy macedón kézilabdázót idézett, akinek szintén feltették ezt a kérdést és ezt a választ adta: 60% az adottság (amit hoz fizikailag), 40% a környezet (család, az edző, iskola, baráti kör) és 100% a munka, mire visszakérdezett a vele interjút készítő, hogy ez így 200% és erre a kézilabdázó azt válaszolta: a bajnoki címhez 200% kell.”
