Olvasási idő: 2 perc
Mintegy háromszázan vettek részt a Mathias Corvinus Collegium idei gólyatáborában, amelyet a várgesztesi Villaparkban tartottak az Egyetemi Program juniorképzésében és az iskolarendszeri képzésben résztvevő új hallgatók számára. Újdonság a korábbi évekhez képest, hogy az erdélyi képzésben résztvevő gólyák is csatlakoztak a többnapos programhoz.
Jelenleg 28 kárpát-medencei helyszínen végezzük több mint 7000 diákunk képzését, oktatását – és e népes családnak immár ti is a tagjai vagytok! – ezekkel a szavakkal köszöntötte a jelenlévőket Szalai Zoltán. Az MCC főigazgatója elmondta: a tehetséggondozó intézmény egyik fontos missziója a nemzetközi hálózatépítés, ennek eredményeképpen egyre több helyen tanulhatnak az MCC-sek, akik így például az ESMT Berlin, vagy Ausztria elsőszámú magánegyetemén, a Modul University-n is elsőkézből szerezhetnek tapasztalatokat.
A gólyatáborban szakmai előadásokon is részt vehettek a hallgatók, akik így például klímapolitikai kérdésekről tájékozódhattak Kanász-Nagy Máté országgyűlési képviselő és a Klímapolitikai Intézet igazgatója és Litkei Máté kerekasztal-beszélgetésén, de a görög filozófia napjainkra gyakorolt hatásairól is hallhattak új információkat Lánczi András professzor, a Politikai Filozófia Európai Centrumának vezetője és Jan Bentz vendégoktató jóvoltából.
A három nap alatt az MCC új hallgatói görög táncházban is részt vehettek, megismerkedhettek a színdarab készítés fortélyaival, és gyakorolhatták a gólyatáncot is. Emellett a Holló Akadémia szervezésében részletesebben is szó volt a nemzetközi lehetőségekről, az MCC-s karrierutakról, és különböző csapatépítő feladatokat is kaptak a diákok. Az éjszakai túrán pedig a csapatok különböző állomásokat végig járva még jobban megismerkedhettek a görög mitológiával. A háromnapos programot közös tánc és a gólyaeskü letétele zárta.