2024. 04. 12. 13:41
Diákjaink írták
Berlin
Március 18-án, reggel 10-kor vegyes érzésekkel léptem be az MCC Tas vezér utcai képzési központ „kapuján”. Szeptember óta ezt a programot vártuk a legjobban, pedig akkor még nem is tudtuk, hova megyünk. Ezért természetesen rendkívül izgatott voltam, másfelől viszont teljes létszámban az őszi tábor óta nem találkoztunk, nem beszéltünk egymással mint ösztöndíjasok, izgultam, megvan-e még az a különleges kapcsolat köztünk. Szerencsére a kételyeim már az első pillanatban eltűntek, hiszen úgy folytattuk a beszélgetéseket, mintha tegnap este köszöntünk volna el egymástól. Ez a hangulat az egész tanulmányúton végigkísért minket, és remek hangulatot eredményezett minden helyzetben.