Dr. györgy László első könyve 2017-ben jelent meg Egyensúlyteremtés – A gazdaságpolitika missziója címmel. A könyv a patrióta és pragmatikus közgazdasági iskola iskolateremtő műve Magyarországon. Idén megjelent könyve, A középosztály forradalma – Meritokratikus stratégia a 21. századra az egyik legégetőbb kihívásra kínál meritokratikus, vagyis érdemalapú megoldást: Magyarország példáján keresztül mutatja be a nyugaton a globalizáció legnagyobb vesztesének számító középosztály megerősítésének stratégiáját. Hazánkban ugyanis a középosztály a 2011 és 2021 közötti tíz évben több mint másfélszeresére bővült, így kijelenthetjük, hogy érdemben sikerült megerősíteni a dolgozó, gyermeket nevelő és vállalkozó középosztályt és ezen keresztül hozzájárulni a jóllét fenntartható növekedéséhez. A könyv szeretne inspirációt nyújtani a megoldáskeresőknek, hiszen amióta világ a világ, minden jóra hangolt ember keresi a jó élet titkát.
Dr. György László közgazdász, szakpolitikus, docens, címzetes egyetemi tanár. 2022 decemberétől a gazdaságstratégiai feladatokban való szakmai közreműködésért és a Tanítsunk Magyarországért program koordinációjának ellátásáért felelős kormánybiztos.
Időpont: 2024. szeptember 16. (hétfő) 17:30
Helyszín: MCC győri képzési központ (9021 Győr, Árpád út 34.)