Horváth-Kovács Mátyás vagyok, Marosvásárhelyről származom, ebben a városban végeztem középiskolai tanulmányaimat a Bolyai Farkas Elméleti Líceum keretein belül. Jelenleg Kolozsváron, a Babeș-Bolyai Tudományegyetem jogi karán vagyok végzős hallgató, ezzel párhuzamosan pedig a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem nemzetközi kapcsolatok és európai tanulmányok szakán is próbálok helytállni, mint másodéves egyetemista. Már középiskolás korom óta érdekel a közélet, számos diákszövetség elnökségében vettem részt, többek között elnöke voltam a Bolyai Diákszövetségnek, illetve ügyvezető elnöke a Romániai Magyar Középiskolások Országos Szövetségének. Ezekre a tapasztalatokra is építve tölthettem be a Kolozsvári Magyar Joghallgatók Szövetségének (Jurátus Kör) elnöki tisztségét két és fél éven keresztül, egy évig pedig az Országos Magyar Diákszövetség érdekképviseletért felelős elnökségi tagja voltam.

Diákszövetséges múltamból kiemelendő, hogy a Jurátus Kör égisze alatt újra felépítettük az erdélyi és kolozsvári joghallgatók közösségét, számos olyan programot szervezve, amely által nem csak Erdélyben, hanem Magyarországon is fontos szakmai és barátai kapcsolatokat tudtunk létrehozni. Én voltam a kezdeményezője a Kolozsvári Magyar Diákszövetség két éven át tartó Tanügyi Projektjének, melynek keretein belül létrehoztuk a Hallgatói Kisokost, egy olyan, közel 80 oldalas kiadványt, amely a kolozsvári magyar egyetemisták hallgatói jogokról és kötelezettségekről szóló ismereteit hivatott bővíteni.

Rendszeres résztvevője vagyok diákköri konferenciáknak, kedvenc kutatási területem a kisebbségi jog, azon belül is a kisebbségi nyelvhasználatra, illetve kisebbségi érdekképviseleti lehetőségekre vonatkozó témák foglalkoztatnak leginkább. Legutóbb, több mint 40 oldalas publikációm jelent meg a Kisebbségvédelem nevű folyóiratban.

A Mathias Corvinus Collégium 2021 szeptembere óta fontos részét képezi az életemnek, két évet a Kolozsvári Egyetemista Program Szeniorképzésének résztvevője voltam, jelenleg pedig Műhelytag vagyok, ugyancsak a KEP-en belül. Szeptember óta az MCC Fellowship program ösztöndíjasa vagyok, Ankarában töltök be vendégkutatói szerepet az Ankarai Hacı Bayram Veli Egyetem berkein belül. Szintén ez év szeptemberétől tagja vagyok az Erdélyi Politikai Iskola hetedik évfolyamának.

Témaleírás

Cím: Az Emberi Jogok Európai Bíróságának joggyakorlata és annak változásai, különös tekintettel a nemzeti kisebbségek emberi jogi kérdéseire

Leírás: A nemzeti kisebbségek emberi jogainak védelme alapvető fontosságú az emberi jogok általános érvényesülése szempontjából. Az EJEB döntései és ítéletei közvetlenül befolyásolják azt, hogy ezek a jogok hogyan kerülnek érvényesítésre vagy megsértésre az európai országokban. Az EJEB joggyakorlata nemcsak az emberi jogok védelmét szolgálhatja, hanem hozzájárulhat a társadalmi béke, a nemzetközi együttműködés és a jogállamiság előmozdításához is. A felsoroltak pedig mind elérhetetlenek egy ország számára, amely nem tartja tiszteletben és nem alkalmazza a nemzeti kisebbségekre vonatkozó jogokat.

Célom az EJEB határozatainak és ítéleteinek bemutatása, és azok hatásának és fejlődésének megértése a nemzeti kisebbségek emberi jogait érintő témakörben. Több fontos kérdést hivatott megválaszolni a dolgozat, ilyen, többek között, hogy hogyan alakulhatott az EJEB joggyakorlata a nemzeti kisebbségek emberi jogainak terén az elmúlt évtizedekben, hogy milyen hatással voltak az EJEB döntései és ítéletei a nemzeti kisebbségek jogi státuszára és védelmére az európai országokban, vagy például, hogy hogyan értékelhető az EJEB szerepe a nemzeti kisebbségek emberi jogainak előmozdításában és védelmében.