Felvételt hirdet a Mathias Corvinus Collegium
Társadalom- és Történelemtudományi Iskolája
A felsőoktatásban tanulóknak szóló Egyetemi Program (EP) Budapest mellett már Debrecenben, Győrbe, Miskolcon, Pécsett és Szegeden is elérhető.
Várjuk mindazon, az első egyetemi évüket a 2022/2023-as tanév tavaszi félévében befejező hallgatók jelentkezését, akik az adott régió valamely felsőoktatási intézményében nappali tagozatos hallgatói jogviszonnyal rendelkeznek.
Jelentkezési határidő:
Budapest:
2023. március 15. szerda 23:59
Debrecen, Miskolc, Pécs, Szeged, Győr:
2023. április 16. vasárnap 23:59
A jelentkezés menete:
Jelentkezni az online jelentkezési lap (Budapest jelentkezési /Képviseletek jelentkezés) kitöltésével lehet.
A jelentkezéshez az alábbi mellékleteket is kérjük feltölteni:
-
fényképes önéletrajz - amerikai típusú , illetve szöveges, kitérve az eddigi gyakorlati munkára, önkéntes és egyéb közösségi szerepvállalásra, személyes érdeklődés irányaira;
-
motivációs levél – javasoltan személyes hangú, levél formátumú egy oldal terjedelmű írást várunk, amelyben a Jelölt kitér szakmai hitvallására, hivatásbeli terveire, arra, hogy hol találkozott az MCC-vel, és szakmai fejlődésében hogyan látja az MCC szerepét, illetve ő maga milyen értékekkel járulna hozzá az itteni fejlődéshez; személyes hangvétel és stílus kívánatos, a közhelyek és az általánosságok kerülendők;
-
félév végi index másolat
-
érettségi bizonyítvány másolat
-
egy megvalósítandó projektötlet – olyan koncepcionális ötletet várunk, amelyet a hallgató felvétele esetén hallgatótársaival megvalósítana a következő tanév során.
A projektötlet megfogalmazásához és kifejtéséhez kérjük, az ITT elérhető űrlapot használja!
A felvételi jelentkezéshez szükséges továbbá:
-
egy 5 oldalas esszé az alábbi témák valamelyikéből:
-
Ön egy újonnan létrejött ország vezetőjének tanácsadójaként mit javasolna: hogyan készítsék és fogadják el az ország alkotmányát?
-
Lehet-e egy demokrácia illiberális?
-
Nemzetpolitikai szempontból miként tekinthetünk a Kárpát-medencei, magyarul beszélő roma közösségre?
-
Kiszolgáltatottá vált vagy nyert Magyarország az 1867-es kiegyezéssel?
A felvételi eljárás menete:
A felvételi folyamat írásbeli és szóbeli részből áll. Az írásbeli részt online platformon bonyolítjuk le, a szóbeli részre pedig személyes jelenléttel kerül sor.
Írásbeli felvételi:
Az eljárás írásbeli részeként egy kb. 2 órás logika- és szókincstesztet töltenek ki a jelentkezők. A logika teszt kitöltésére online, a szókincs teszt kitöltésére pedig személyesen, a szóbeli felvételit követően lesz lehetőség.
Online írásbeli forduló időpontja:
Budapest:
2023. március 18. szombat 10:00-16:00
Debrecen, Miskolc, Pécs, Szeged, Győr:
2023. április 19. szerda 10:00-16:00
Szóbeli felvételi időpontja:
Budapest:
2023. március 20-26
Debrecen, Miskolc, Pécs, Szeged, Győr:
2023. április 24-30
A szóbeli felvételire egy szakmai beszélgetés keretében kerül sor.
A felmerülő kérdéseket a felveteli„KUKAC”mcc”PONT”hu e-mail címre várjuk.