A Mathias Corvinus Collegium tudásbázisa

Vélemény

2021. 12. 02. 12:23
Szerző: Ménkű Andrea

Halálról való gondolkodásunk alapjogi keretei

Van-e az embernek joga ahhoz, hogy saját maga döntsön a saját haláláról? Létezik-e az ember méltó halálhoz való joga? Megakadályozhatja-e az állam az egyént a saját haláláról való döntésében?
2021. 12. 02. 11:48

Körforgásos gazdaság: róka fogta csuka?

Magyarországon a gazdasági-ipari szereplők átlagosan háromszor annyi hulladék előállításáért felelősek, mint a lakosság és a háztartások együttvéve, pedig amikor a hulladéktermelés felelősségéről beszélünk, általában az egyéni, fogyasztói, nem pedig a vállalati felelősség kérdése merül fel.
2021. 12. 01. 10:45

Többet erővel, mint ésszel? – A himlőoltás évszázados viszontagságairól

A járványok megfékezése, a fertőző betegségek elleni küzdelem mindig is óriási erőfeszítéssel, áldozattal és nem kevés kockázattal járt. Az pedig, hogy a védekezésben az egyéni és a közösségi szempontokra egyaránt figyelemmel kell lenni, illetve, hogy ezek olykor ütközhetnek is, korszakokon átívelő, vagy éppen ismétlődő vitákat generál.
2021. 12. 01. 9:42
Szerző: Tóth Klaudia

Vigyázó szemetek Nigériára vessétek!

Egyre több tudományos közlemény születik arról, hogy a Nigériában tapasztalható társadalmi feszültségek, gazdasági ellentétek, vallási eredetű konfliktusok, demográfiai kihívások és politikai játszmák hamar komolyabb válságokhoz és még mélyebb instabilitáshoz vezethetnek a közeljövőben.
2021. 11. 30. 16:17

Tömeges megfigyelés vagy gyermekvédelem – mit tervez az EU?

Idén júliusban az Európai Parlament megszavazott egy új rendeletet, aminek értelmében a tech óriások legálisan kutathatják át a felhasználóik privát üzeneteit. A cél: a gyermekek elleni szexuális erőszak visszaszorítása. A kritikusok szerint félő, hogy az intézkedés tömeges megfigyeléshez fog vezetni.
2021. 11. 30. 11:25
Szerző: Boris Kálnoky

A törvény, amely örökre megváltoztatja Németországot

A német szociáldemokraták (SPD), a zöldek és a liberálisok megállapodtak a kormánykoalícióról, és bemutatták programjukat. Ennek egyik pontja a migrációs politika radikális reformja, amely örökre megváltoztatja Németországot.
2021. 11. 29. 7:40

Nemzeti kultúra a globális piacon

Mi fejezhetné ki jobban akár filozófiai, akár teológiai értelemben a teljességet, mint a kör, amely azon túl, hogy geometriai, egyben egy gondolati-vonalat is sejtet, ami önmagába tér vissza és ezzel átfog, körbeér?
2021. 11. 27. 18:54

„Hol vagytok fiatalok?" – avagy eldönthetik-e a fiatalok a 2022-es választás eredményét?

Elméletben lehetséges, hogy a fiatalok szavazatai alapján dőljön el a választás, de sokkal valószínűbb, hogy nem ők fogják eldönteni.
2021. 11. 27. 10:53

A csend vonzásában - Száz éve született Pilinszky János

A száz éve ezen a napon született Pilinszky Jánost rendre a legnagyobb 20. századi költőink közt említik, s életműve vitathatatlanul a magyar irodalmi kánon szerves részévé vált.
2021. 11. 26. 11:57
Szerző: Sulyok Márton

Kiskacsa fürdik Európa fekete tavában? A lengyel „elsőbbségi döntés” margójára

A mai Európában egyáltalán nem ritka a felsőbíróságok közötti vita az uniós jog kiterjedésével kapcsolatban, vagy a tekintetben, hogy az uniós jog mely bírói fórumot mire jogosít fel pontosan.
2021. 11. 26. 8:39

„A látszat néha nem csal” – növekvő migrációs nyomás Európán

A magyar közbeszédben és sajtóban politikai, sőt, pártpolitikai kérdéssé vált annak megítélése, hogy csökkent, vagy éppen nőtt-e az Európába irányuló migráció a 2015 óta eltelt időszakban. Pedig a számok feketén-fehéren mutatják: a migrációs nyomás fokozódik.
2021. 11. 25. 11:35

Tajvan lesz a világ új puskaporos hordója?

Október elején mindössze 4 nap alatt 100-nál is több kínai vadászgép merészkedett veszélyesen közel Tajvan légterének határaihoz. A Kínai Népköztársaság és a Kínai Köztársaság 40 év viszonylagos béke után újra egymásnak feszülhet. Milyen forgatókönyvet tartogat magában a konfliktus? Vajon békésen egyesül a két ország, avagy a Közel-Kelet után a Távol-Kelet is lángokba borul?
2021. 11. 24. 16:12
Szerző: Hajdú András

Új úton a svéd (és a skandináv) jobboldal

Svédországot a szociáldemokrácia egyik fellegvárának tekintik, ahol a baloldal rendkívül mély társadalmi beágyazottsággal rendelkezik, az utóbbi évszázadban csak ritkán került ellenzékbe és olyan politikai környezetet alakított ki, amihez a megosztott jobboldal is hosszú időn keresztül alkalmazkodott.
2021. 11. 22. 8:00
Szerző: Szepesi Balázs

Gondolatok a magyar vidék jövőjéről - Az önkormányzatiság

A magyar vidék iránt elkötelezett szakértők között szinte teljes az egyetértés, hogy szükség lenne a magyar önkormányzati rendszer megerősítésére. Ezzel könnyű egyetérteni, azonban az már nehezebb kérdés, hogy ez hogyan lehetséges.
2021. 11. 18. 19:21
Szerző: Kovács Erik

A klímakatasztrófa elmarad?

Michael Shellenberger 2020-ban megjelent könyve, az „Apokalipszis soha” új megközelítésből mutatja be világunk környezetvédelmi, társadalmi és az éghajlatváltozáshoz köthető problémáit.
2021. 11. 17. 10:12
Szerző: Sulyok Márton

Kreatív feszültség vagy kibékíthetetlen ellentét? Nézőpontok az alkotmány stabilitásáról és az alkotmányozás lehetőségeiről

2021. november 3-án az MCC Társadalom- és Történettudományi, valamint Jogi Iskolái szervezték azt a szakértői vitát, amelynek tárgya az alkotmányozással kapcsolatos szakmai álláspontok ütköztetése volt, illetve az alkotmány stabilitásának különböző nézőpontok szerinti megvitatása.
2021. 11. 16. 10:48
Szerző: Pavelka Lívia

Úton egy magyar-francia szuverenista klub felé

Az elmúlt hónapokban Magyarországra látogatott több neves franciaországi politikus. Szeptember 24-én Éric Zemmour, majd szinte pontosan egy hónappal később, október 26-án a Nemzeti Tömörülés vezetője, Marine Le Pen egyeztetett Orbán Viktor miniszterelnökkel.
2021. 11. 14. 20:00
Szerző: Szepesi Balázs

Három javaslat a magyar vidék megerősítésével kapcsolatban

Tőke, Innováció, Önkormányzatiság – de hogyan? Gondolatok egy a magyar vidék jövőjéről szóló konferencia tanulságaként.
2021. 11. 09. 15:18
Szerző: Mercz Mónika

DNS-ünk mint fizetőeszköz

Sokszor hallhatjuk, hogy az új évezred olaja a személyes adat. Ez hatványozottan igaz, ha különleges (szenzitív) adatokról beszélünk, amelyek fokozottabb törvényi védelemben részesülnek.
2021. 11. 08. 8:41
Szerző: Nagy Márton

A keleti diktatúrák újabban az európai fociba fektetve igyekeznek elbűvölni a nyugati közvéleményt

Az európai labdarúgás történéseit szoros figyelemmel követőknek már bizonyára feltűnt, hogy az utóbbi években egyre több nívós futballklub került keleti olajmágnások, vagy épp orosz oligarchák tulajdonába.
2021. 11. 05. 8:04

Hogyan működik a nagykoalíciós kormányzás Izraelben?

A koalíciós kormányzás Magyarországon rendkívül aktuális téma, így hát érdemes megvizsgálni: mire jutott a nyolcpárti koalíció Izraelben, és mennyire nevezhető stabilnak Naftali Bennett miniszterelnök vezetése?
2021. 11. 02. 8:59
Szerző: Corvinák

A Nagy Újraindításra vagy egy Nagy Átalakulásra van szükségünk?

A nagy átalakulásra vonatkozó elképzelések skálája meglehetősen széles: a kapitalizmus „reformjától” annak felszámolásáig terjed. Angela Merkel német szövetségi kancellár ezekkel a szavakkal ösztönözte Davosban 2020-ban a társadalom nagyszabású átalakítását: „ez természetesen gigászi, történelmi léptékű átalakulás. A cikk szerzője: Von Klaus-Rüdiger Mai.
2021. 10. 31. 9:30

„A mennyország lényege a teremtett világ megdicsőülése a szeretetkapcsolatok földúsulása által”

Van három egymást követő, az elmúlással kapcsolatos ünnepnapunk: október 31., november 1. és november 2. Ha megvizsgáljuk ezek szerepét, akkor azt kell mondanunk, hogy a halál önmagában jelentős, hiszen általános és kikerülhetetlen. Minden embernek egyszer majd meg kell halnia, aki valaha is megszületett.
2021. 10. 25. 8:44
Szerző: Zsidi Zsófia

A tehetség egy hosszú évek alatt kibontakozó folyamat

A napokban elhunyt Csíkszentmihályi Mihály, Széchenyi-díjas pszichológus úgy vélte: az emberi értékek megőrzése szempontjából az egyik legfontosabb teendő a tehetség fejlesztése.
2021. 10. 24. 8:00
Szerző: Gali Máté

1956 roma hősei

Az 1956-os forradalom és szabadságharcban a sztálinista rendszer megdöntéséért, valamint hazánk függetlenségéért folytatott népfelkelés résztvevői között a magyar társadalom széles rétegei képviseltették magukat. Az izraelitáktól kezdve, a saját országukban dúló polgárháború elől korábban hozzánk menekült, kommunista meggyőződésű görögökön át egészen a honi cigányságig.
2021. 10. 23. 8:00

Az 1956-os magyar forradalom két győzelme

A három magyar nemzeti, illetve állami ünnep közül csak az augusztus 20-i, Szent István nevével fémjelzett államalapítás volt a saját korában sikeres. A másik kettő korszakalkotó reformmozgalmakra emlékeztet, amelyek a maguk idejében kudarcba fulladtak.
2021. 10. 18. 14:35
Szerző: Gallai Sándor

Kiből lesz a cseh vitéz, és ki fog vele megmérkőzni?

Legalább három ok miatt nem tudott egyértelmű győzelmet aratni az október 8-9-i csehországi képviselőházi választásokon a jelenlegi miniszterelnök. Bár új kormány még nem alakult, az összetétele Babiš múlt pénteki bejelentéséig – miszerint ellenzékbe vonulva politizál tovább- csak valószínűsíthető volt, a magyar politikában már a választás másnapján megtörtént az eredményhirdetés, sőt a változást is sokan kivetítették a jövő tavaszi országgyűlési választásokra. Mit hozott a cseh választás, és mi az üzenete a magyar politika számára?
2021. 10. 08. 8:58
Szerző: Tibor Fischer

Unatkoznak a majmok

A Bitcoin idén szeptemberben törvényes fizetőeszköz lett El Salvadorban. A hívek már évekkel ezelőtt megjósolták, hogy nemcsak magánszemélyek és vállalkozások, hanem országok is jól be fognak majd vásárolni a kriptopénzből. Globális léptékkel mérve ez nem sokat számít, de az országban elfogadott törvény fontos tesztje annak, hogy a Bitcoin valóban működik-e "elektronikus pénzküldési" eszközként, és hasznos lehet-e a mindennapok, "az elugrok-a-kisboltba" szinten is.
2021. 09. 24. 10:01

A kiskorúak védelméről szóló magyar törvény kontra Európai Bizottság: egy előre megjövendölt összecsapás krónikája?

Mi a jogi háttere annak a folyamatnak, amely, ahogy sokan állítják, inkább ez EU átideologizálását jelenti? Hogyan váltak olyan fogalmak, mint az "európai értékek" vagy a "diszkriminációmentesség" bizonyos ideológiák foglyaivá, ahelyett hogy az egységet erősítenék?
2021. 09. 21. 10:01

Istenképmás és a nemek társadalmisága

A hatvanas években a nemiség forradalma végigsöpört a nyugati civilizáción. A római katolikus egyház többek között a Katolikus Nevelés Kongregációja útján felelt e kihívásra, amikor 1983-ban egy útmutatót bocsátott ki az emberi szeretetről, amelyben elsősorban a nemiségre nevelésnek adta a vázlatát.
2021. 09. 20. 9:35

Magyarország képe Németországban 1990–2021

A németországi média véleménymeghatározó ága nem kedveli Magyarországot. A magyar demokráciát több, mint egy évtizede azzal vádolja, hogy valójában diktatúrát épít vagy már azt működteti, és idegenellenes. E vád gyökerei a rendszerváltozás első éveibe nyúlnak vissza. A diktatórikus Magyarország mai képe arra hivatott, hogy balliberális értelemben befolyásolja a németországi és az Európai Uniós ideológiai-pártpolitikai csatározásokat.
2021. 09. 08. 9:38
Szerző: Huub Ruël

Mit tanulhat a Nyugat a Koldustól?

Megmentheti egy szobor a Nyugatot?
2021. 09. 06. 11:57

Nagy mellényből lesz a zakó - mi várható a német szövetségi választásokon?

A keresztény uniópártok zuhanórepülése a német szövetségi parlamenti választásokat küzdelemben, valamint a kancellárjelöltjük kétségbeesettségbe hajló helyzete az a – már azt széppé imádkozók körében sem vitatható – nagyobb összefüggés, amelyhez a múlt hétvégén a „Hallo Meinung” rovatban megjelent alábbi, szándékosan hétköznapi nyelvezetben megfogalmazott elemzésem.
2021. 09. 03. 9:03
Szerző: Pálya Hanna

A környezetvédelem esztétikai értékmentés is

A környezetvédelmi mozgalmak a klímaváltozás elleni küzdelemnek központi elemei, sőt történetük jóval korábbra nyúlik vissza, mint a modern klímapolitikáé. Pálya Hanna írása.
2021. 08. 16. 8:10
Szerző: Boris Kálnoky

Az EU-nak átláthatóbb szabályokra van szüksége a tagállamok megbüntetéséhez (Válasz Gerald Knausnak)

Gerald Knaus think tank alapító azt javasolja, hogy Lengyelországot sújtsák 5,2 milliárd eurós bírsággal, ha nem hajt végre egy EB-ítéletet. Valójában még csak egyértelmű szabályok sincsenek a bírságok kiszabására. Ezen változtatni kell.
2021. 08. 11. 9:12
Szerző: Boris Kálnoky

Az EU meg is törhet egy tagállamot, ha úgy dönt

Az EU gyilkos pénzbüntetéssel sújthatja az Európai Bíróság ítéleteit nem végrehajtó államokat. Ezt az eszközt még soha nem használták arra, hogy valóban ártsanak egy tagállamnak - de jogilag lehetséges. Lengyelország lehet hamarosan az első ország, amelyiket először utolérheti ez a "fájdalom". A politikai következmények pedig katasztrofálisak lehetnek minden érintett számára, beleértve az EU-t is.
2021. 08. 03. 11:29

Bizottság kontra Magyarország és Lengyelország: néhány (szigorúan jogi) észrevétel

Miközben az EU és Magyarország összecsapása a kiskorúak oktatásáról szóló törvény miatt még mindig szerepel a hírekben, fontos, hogy ismerjük a vita jogi oldalát.

Te vagy a termék: egy társadalmi dilemmáról

Gondolatok a Társadalmi Dilemma című filmről.
2021. 07. 26. 8:44
Szerző: Böhm Márton

Recenzió – Konzervatív 21.0: A polgári Németország programja

Megjelent magyarul is az MCC Press gondozásában a német konzervatív gondolkodó Andreas Rödder könyve. Recenzió.
2021. 07. 21. 12:42
Szerző: Boris Kálnoky

Nyugat-Európa veszélyes játékáról

Nyugat-európai politikusok tudatosan szítják a feszültséget a régi és új, tehát „keleti” tagországok között. Ez pedig semmi jóra nem vezet.

Blogok

BBB

Mi történik Ázsiában?

Between the lines

Bonfiniana

Polémia

LeaderShape

Tranzitzóna

Klímapolitikai Intézet

Diplomaci